Az Élet Napjára készülve – Beszélgetés Sajgó Szabolccsal és Palojtay Mártával

Május 11-én, szombaton Élet Napja címmel programot rendez a Párbeszéd Háza. Olaj Anett Sajgó Szabolcsot, a Párbeszéd Háza igazgatóját és Palojtay Mártát, az egyik előadót, a kárpátaljai Család és Élet Egyesület vezetőjét kérdezte a program kapcsán.

A május 11-i eseményen az élet vállalásának árnyékos oldalával is foglalkoznak a szervezők, hogy ahol kevés, oda több fényt vigyenek. A főelőadó Wiesława Kowalska lesz Lengyelországból. Ő az abortusz utáni gyógyulás nemzetközi apostola, elhozza Budapestre a Guadalupei Szűz Mária, az életvédők patrónája köpenyének másolatát. A nap másik jeles vendége Palojtay Márta lesz, aki Kárpátalján végez fontos missziót az életvédelem területén.

– Milyen céllal hívtad meg Kowalska asszonyt a Párbeszéd Házába, Szabolcs atya?

Sajgó Szabolcs: Nagy érdeklődéssel mentem decemberben a Szabadulás az abortusz utáni bűntudat terhétől című könyv bemutatójára a Sziklatemplomba, mivel gyakran találkozom a gyóntatószékben az abortusz okozta mély sebekkel. Rengeteg ember érintett közvetlenül vagy közvetve. Nagy a hallgatás a valóságról, és hangosak, akik azt gondolják, hogy az abortusz alapvető emberi jog, elhallgatva a kegyetlen, pusztító következményeket. A könyvbemutatót hallgatva gondoltam, hogy ezt folytatni kell, beszélni erről, mert bűn elhallgatni ezt a hatalmas társadalmi problémát. És miért vagyok ott, ahol vagyok, ha a Párbeszéd Háza is hallgat minderről?

Ez a fájdalmas és nagyon beteg helyzet – egyrészt az ezt körülvevő hallgatás, másrészt a megtévesztő információk – nem véletlenül alakult ki, nem csapásként szakadt ránk, amiben egyszerre benne találtuk magunkat, hanem nagyon sok egyéni és közösségi bűn következménye. A kényelemhez, egy langyos komfortzónához való ragaszkodásnak, a nehéz helyzetben lévők iránti szolidaritás hiányának, a felelősség nem vállalásának, az elhallgatásoknak, a gazdasági kérdések élet elé helyezésének, a társadalmi háló szétszakadásának következménye. Mindennek az ára az anyaméhben milliószám felkoncolt élet – gyakran kényszerhelyzetben és tudatlanságból, a képzelt kisebb rossz választása jegyében –, az életben maradottak oldaláról pedig megromlott testi és lelki egészség, halálig nem gyógyuló sebek.

De van jó hír is: Isten képes maradéktalanul gyógyítani a bűnt és következményeit az ember életében. És hogyha valamit az ember képes volt elrontani, megvan ugyanennek az embernek az a képessége is, hogy tegyen a helyrehozataláért, Istennel együttműködve. Tehát nem reménytelen a helyzet. Mindenki akkor válik jobban késszé a változásra, ha látja tettei következményeit. Tehát nem elég azt hajtogatni, hogy mi a jó, mi a rossz, hanem arról is kell beszélni, hogy a jó miért jó, a rossz miért rossz, mert így sokkal erősebb lesz a motiváció a jó követésére.

Palojtay Márta: Nagyon várom Kowalska asszony előadását, mert szükségünk van egy olyan működő modellre, amit ő évtizedek óta alkalmaz: hogyan lehet egynapos plébániai alkalmak keretében segíteni azoknak, akiknek egy négynapos lelkigyakorlatra nincs lehetőségük vagy bátorságuk elmenni. Ez egy életbe vágó lelkipásztori kérdés. Számtalanszor hallottuk már: „Ez a bűn más, mint a többi. Már sokszor meggyóntam, de valahogy nem tudom elhinni, hogy Isten megbocsátja.” Vagy: „Azt még elhiszem, hogy Isten megbocsátott, de magamnak nem tudok megbocsátani.” Óriási lelkipásztori jelentősége lenne, hogy a gyóntató papok tisztában legyenek a segítés alapvető lépéseivel, amikor előjön az abortusz témája. Fontos lenne, hogy kapjanak a kezükbe olyan „eszközöket”, amivel segíteni tudnak a gyógyulásban. Hiszen itt nem egy marginális kérdésről van szó, 7 millió meg nem született gyerekről van szó.

S. Sz.: Az Élet Napjának vannak előzményei. Sok közösség alakult a Kárpát-medencében, hogy tegyen valamit a változásért. Ezek a közösségek jelen lesznek, mint például a Márta által képviselt Család és Élet Egyesület is. Remélem, hogy a május 11-én 10 órakor kezdődő Élet Napja sokaknak esélyt és erőt ad a változtatáshoz. A testvéri és értelmes együttlét során átadhatunk fontos információkat, erősíthetjük a motivációt a jó keresésére és megtételére. A közösségnek önmagában is megtartó ereje van.

– Az „élet tisztelete” picit elcsépelt kifejezés mára. Kell-e tudatosan védeni az életet, vagy ez természetes?

P. M.: Természetesnek kellene lennie, de ma nem az. A rabszolgaság intézményéhez hasonlítanám a mostani helyzetet: volt idő, amikor normálisnak tekintették, hogy a társadalom bizonyos csoportjait a bőrük színe, az állapotuk alapján nem tekintettek embernek. De voltak, akik nem fogadták el ezt az ideológiát, és küzdöttek ellene, és ma elborzadva tekintünk arra az időre, amikor egy másik embert egyszerűen tárgyként kezeltek a „tulajdonosaik”. Hiszem, hogy eljön az idő, amikor ugyanígy néznek majd vissza arra a korra, amikor bizonyos embereket a koruk (magzati) és tartózkodási helyük (anyaméhbeli) alapján lehet negatívan megkülönböztetni, tulajdonként kezelni. De most is kell hogy legyenek emberek, akik vállalják a képviseletét, akik a hangjuk lesznek azoknak, akiknek nincs hangjuk: akár azért, mert pici magzatok, akár azért, mert olyan nők és férfiak, akik nem tudnak, nem mernek beszélni a szenvedésükről.

S. Sz.: Az érintett emberek egy része nem akar ezzel a témával foglalkozni. Ha a nagyobb jó felmutatására törekszünk a tiltások és a bűnösség túlhangoztatása helyett, ha tárgyilagosan láttatjuk, hogy minek mi a következménye, értelmes emberhez méltóbban dönthet, aki dönt. Az életet akarod-e választani, vagy a nyomorúságot és a halált? Úgy kínáljuk fel a jobb utat, hogy nem kiáltunk ki fekete báránynak senkit. Egyedül Isten látja legbelsőbb nyomorunkat. Aki valóban hisz Istenben, nem akar Istent játszani, ítélkezve másokon, hanem segíteni igyekszik a megváltó Krisztus munkatársaként. Isten mindenütt szórja Igéjének magvait. Nem tudhatjuk, melyik mag mikor, hol hajt ki. Akár a mindnyájunkban lévő rosszabb talajból is kihajthat az Ő jóságából.