Az elhízás növelheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát

Az ötvenévesek túlsúlya vagy elhízása nem csupán az Alzheimer-kór kialakulásának, hanem a betegség korai jelentkezésének a kockázatát is növelheti - állapították meg az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) szakemberei.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Alzheimer-kór
2015. szeptember 04. Csontos Dóra

Az ötvenévesek túlsúlya vagy elhízása nem csupán az Alzheimer-kór kialakulásának, hanem a betegség korai jelentkezésének a kockázatát is növelheti – állapították meg az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) szakemberei.


Az egészséges életközépi testtömegindex (BMI) fenntartása valószínűleg hosszan tartó védőhatással bír’ – mondta Madhav Thambisetty, az NIH öregedéssel foglalkozó kutatóintézetének (National Institute on Aging) szakembere, a Molecular Psychiatry című folyóiratban közölt tanulmány vezető szerzője.

Az elhízás hatásainak feltárása érdekében a kutatók az 1958-ban megkezdett és napjainkban is folytatódó baltimore-i öregedési felmérésre támaszkodtak, amely egyebek közt az öregedéssel kapcsolatos funkcionális változásokat vizsgálja.

A szakemberek mintegy 1400 olyan résztvevő adatait elemezték, akik évente vagy kétévente estek át kognitív teszteken nagyjából 14 éven keresztül. A résztvevők közül 142-nél alakult ki Alzheimer-kór. A kutatók megnézték, hogy ötvenéves korukban – amikor a kognitív funkcióik még jól működtek – mennyi volt ezeknek a pácienseknek a testtömegindexe.

Az eredmények szerint minden egyes plusz BMI-ponttal hat hónappal csúszott előrébb a betegség jelentkezésének ideje. Ez azt jelentette, hogy annál a páciensnél, aki élete derekán elhízott volt, azaz BMI-je 30-as vagy annál magasabb értéket mutatott, nagyjából egy évvel korábban jelentkezett a demencia, mint annál, akit testtömeg-indexe alapján a még túlsúlyos tartományba soroltak.

A tanulmány készítői ugyanakkor nem vizsgálták, hogy a páciensek BMI-értéke változott-e ötvenéves koruk előtt vagy után, így nem tudni azt sem, hogy későbbi fogyással csökkenthető-e a demencia kockázata, ugyanakkor – mint rámutattak – az egészséges testsúly fenntartása több okból is indokolt.

A baltimore-i öregedési felmérés néhány résztvevőjének agyi vizsgálata, valamint későbbi boncolása azt mutatta, hogy azon páciensek agyában, akik életük derekán magasabb BMI-értéket mutattak, később több volt az Alzheimer-kór előjelének számító lerakódás még akkor is, ha nem alakult ki náluk demencia. Ezt elsőként a mostani tanulmány készítői mutatták ki.

Az Egyesült Államokban nagyjából ötmillióan élnek Alzheimer-kórral és a betegek száma várhatóan több mint duplájára fog növekedni 2050-re. Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás leggyakoribb formája, amely a gondolkodási és megismerési funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, valamint gyors leépüléssel jár.