Az énekhang varázsa

Az énekhang varázsa, az élő hangszer megszólalása, s az együttérzés sokszor csodákra képes – vallja a beteg gyermekek gyógyulását segítő Európa Szívében Alapítvány Lélekápoló című programja.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
beteg gyerekek
2013. szeptember 27. bencze.aron

Az énekhang varázsa, az élő hangszer megszólalása, s az együttérzés sokszor csodákra képes – vallja a beteg gyermekek gyógyulását segítő Európa Szívében Alapítvány Lélekápoló című programja.


Mintegy tíz évvel ezelőtt döntött úgy néhány lelkes egyetemista azzal a nem titkolt szándékkal, hogy munkájukat nemes célok szolgálatába állítják – idézte fel az alapítványt létrehozó gondolatokat Csik Melinda, az alapítvány vezetője, aki szerint a névválasztás – Magyarország Európa szívében – sem véletlen. Elképzelésük szerint a történelem sodrával Magyarország is visszakerül az európai kultúra szívébe.

Nyelvében él a nemzet

Az alapítók vallják, „a több ezer éves európai és keresztény kultúra virágzó és fejlődő bölcsőjében csak úgy lehet sikeres Magyarország, ha az Unió tagjaként kulturális értékeit és nyelvét az eddiginél is jobban őrizi és védi”. Ebből kifolyólag az alapítvány által támogatott területek közül a magyar kultúra hazai és nemzetközi védelmének, a magyar nevezetességek fenntartásának támogatása szerepel az első helyen.

Természetesen a keretek ennél bővebbek, Csik Melinda felsorolása szerint sokat tesznek a Kárpát-medence magyar kulturális sokszínűségének bemutatásáért, és környezeti katasztrófák esetében humanitárius segítségnyújtással próbálnak enyhíteni a rászorulók gondjain, illetve ifjúsági rendezvényeket tartanak a fiatalok egészséges testi-lelki fejlődése érdekében.

Visszajelzés

Munkásságukat 2007-ben komoly díjjal ismerték el. A „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat Mádl Dalma adta át 2007. április 13-án az alapítvány képviselőjének. A PMA ezzel az egy millió forintos juttatással járó díjjal fiatalok példaértékű tevékenységére kívánja felhívni a figyelmet.

Középpontban a beteg gyermekek

Az Európa Szívében Alapítvány hasonlóan példaértékű tevékenységbe kezdett 2008-ban. Mint megtudtuk, Lélekápoló című programjuk beteg kisgyerekek gyógyulását segíti a zene erejével. Maga a kifejezés teljes egészében megmutatja, mit is jelent súlyos beteg gyerekek közelében gondoskodni, s elsősorban a lelket vidítani, sokszor a reménytelenségben is – magyarázta Csik Melinda, kiemelve: az énekhang varázsa, az élő hangszer megszólalása, s az együttérzés sokszor csodákra képes. Az alapítvány lélekápolói között jelenleg többek között a Kobzos együttes két tagja Navratil Andrea és Demeter László, Bognár Szilvia énekes és a Turbo együttes található. A művészek az elmúlt másfél évben számtalan alkalommal léptek fel kórházak gyermekosztályain, vagy éppen hátrányos helyzetű vagy beteg gyerekeket oktató iskolákban.

Dr. Csókay András idegsebész szerint a zenével való lélekápolás különösen fontos, mivel a zenével kifejezett gyógyító terápia duplán hat. Nem véletlen az a mondat, hogy “aki énekelve imádkozik, az duplán imádkozik“. Így van ez a lelki gyógyítással is. A ma emberének már az fél gyógyítás, ha valaki egyáltalán meghallgatja. A gyerekeknél különösen nagy szerepe van a zenével való megközelítésnek. A pszichológusok, pszichiáterek száma közel sem elégséges ennek a fajta munkának elvégzéséhez. Ők a pathológiás eseteket gyógyítják, kezelik. A lelki gondozó lélekápoló szerepe a “testi” betegségekben szenvedőknél a félelem kikapcsolása és ezzel gyógyulásuk elősegítése. Nagy előrelépést hozna a gyógyításban ennek a fajta munkának a nagyobb támogatása, elismerése.