Az idő a gyereknevelést is megszépíti

Hajlamosak vagyunk utólag kisebbnek érezni egy-egy időszak nehézségeit, ha túljutottunk rajta, megoldódott. Ez alapvetően jó, mert ez szükséges ahhoz, hogy megnyugtatóan lezártnak, mondjuk úgy: kipipáltnak érezzük a múlt egyes fejezeteit.

Érdekes módon, aki épp a helyzetben van, másképp éli meg: a jelenben a várandósok sokszor émelyegnek, húzódik, fáj a has, a szülés brutális. Aztán egy-egy nevelési helyzet a jelenben úgy néz ki, hogy az ember már mindent kipróbált, de semmi nem vált be, és lehet, hogy ez már mindig így lesz. Itt tetszőlegesen folytatható a mondat, most már mindig másfél óra lesz, amíg elalszik a gyerek, mindig önkívületbe hisztizi magát, ha nem kap túró rudit, mindig csúfolni fogják az oviban, és még sorolhatnánk a példákat, amik abban a pillanatban drámainak tűnnek.

És azok is, míg nincsenek megoldva, utólag azonban úgy emlékszik vissza az ember, hogy minden simán ment. Persze, mert végül egészséges felnőtt vált a gyermekből, anélkül, hogy túró rudi mérgezést kapott volna, végül talált barátokat, és ma már nem csúfolják, stb. Csak az a gond, hogy amikor a szóban forgó gyerek apává vagy anyává válik, és megkérdezi a szülőt, voltak-e vele hasonló gondok, mint amiket átél a csemetével, azt fogja hallani, hogy nem. Esetleg előkerül egy-két anekdota, de azok is inkább vicces, mint tragikus helyzetekről.

És hogy mennyire gyors a felejtés, arra jó példa annak a másfél éves gyermeknek az anyja, akit emlékeztetni kellett, milyen kínszenvedésekről mesélt annak idején, hogyan jelent meg kisfiánál a nyolchónaposok szorongása nevű pszichológiai jelenség, és hogy babával a hasára kötve sütötte a palacsintát, annyira nem volt meg nélküle a gyermek. Mire másfél éves lett a csemete, már őszintén hagyta el az anyuka száját: „azt hiszem, ez a probléma nálunk kimaradt”. Ez azért is érdekes, mert ezek szerint nemcsak a következő generációk kapnak (szándéktalanul) szépített információkat, de a következő gyermeknél sem feltétlenül emlékszik rá az ember, milyen volt az előzővel.