Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek “Bárcsak soha ne találták volna fel a mesterséges megtermékenyítést…”

“Bárcsak soha ne találták volna fel a mesterséges megtermékenyítést…”

1978 óta ötmillió kisbaba született meg mesterséges megtermékenyítés (IVF) útján, ám csak kevesen beszélnek azokról a nőkről, akiknek újra és újra azzal kellett szembesülniük, hogy a beültetési kísérletek nem jártak sikerrel.

Írta: Gyarmati Orsolya,

1978 óta ötmillió kisbaba született meg mesterséges megtermékenyítés (IVF) útján, ám csak kevesen beszélnek azokról a nőkről, akiknek újra és újra azzal kellett szembesülniük, hogy a beültetési kísérletek nem jártak sikerrel.


A termékenységi problémák az Egyesült Királyságban minden 7. párt érintenek – ez kb. 3,5 millió embert jelent. Évente nagyjából 60.000 beültetést hajtanak végre a szigetországban, ám csupán negyedükből születik kisbaba. A 35 év alatt a páciensek mindössze egyharmada mondhatja azt, hogy sikeres beültetésen esett át, és ez az arány romlik a nők életkorának előrehaladtával.

Íme, néhány történet a BBC News-tól.

Karen, Blackpool: Már tinédzserkoromban tudtam, hogy gondok vannak a termékenységemmel. 31 évesen ismerkedtem meg a férjemmel, és amint lehetett, be is adtuk a kérelmünket az IVF-eljárásra egy francia kórházban. Négy évet kellett várnunk, így már 36 voltam, mikor megkezdték a kezelést. Négy embriót ültettek be, de egyikük sem maradt életben. Az IVF csak hamis reményeket adott számunkra, miközben elképesztő energiákat emésztett fel.

Thurstan, Farnborough: A feleségem és én épp a második próbálkozásnál tartunk, mivel az első beültetés nem sikerült. Elmondták nekünk, hogy 25-30 százalékos esélyünk van a sikeres beültetésre, és az ember mindig reménykedik. Letaglózó érzés, amikor kiderül, hogy nem tapadt meg az embrió, vagy elhalt… és persze a dolog pénzügyi vonzata is nagyon megvisel bennünket.

Joanna, UK: 27 évesen Turner-szindrómával diagnosztizáltak, aztán kiderült, hogy nem működik jól a petefészkem. Tudtuk, hogy nem várhatunk. Megbeszéltük az orvossal, hogy legfeljebb három beültetést vállalunk. Az első két próbálkozás sikertelen volt. Nem tudom elmondani, milyen érzés az a mértékű csalódás és fájdalom, amit akkor átéltem. Az egész egy szerencsejáték, egy hatalmas várakozás és reménykedés – sokszor értelmetlenül…

Gemma, Liverpool: 29 évesen kiderült, hogy nem átjárhatóak a petevezetékeim, ezért belevágtunk egy IVF-terápiába, ami sikertelenül végződött. A következő három évben sem adtuk fel, de vetélés lett a vége. Végül csatlakoztam egy támogató csoporthoz, ahol olyan nők voltak, akiknél sikerült a beültetés. Nagyon nehéz volt hónapokon át elintézni, hogy rendszeresen szabadságot tudjak kivenni a kezelések idejére, de a remény, hogy családom lesz, erőt adott. Nagyon rosszak voltak az eredményeim, és az újabb beültetési kísérlet is kudarcba fulladt. Végül a műtét mellett döntöttünk, amely során eltávolítotják a petevezetékeimet. Ekkorra már csak egy roncs maradt belőlem. Végül – csodálatos módon – mégsem kellett erre sort keríteni és azzal biztattak, próbáljak meg mégy egyszer, természetes úton teherbe esni… és ez néhány hónapon belül meg is történt!!! Most hat hónapos terhes vagyok és még mindig alig tudom elhinni, hogy nem álmodom!

Zoe, Bristol: Őszintén úgy gondolom, hogy a mesterséges megtermékenyítés a lehető legrosszabb döntés volt az életemben. Policisztás a petefészkem, a férjem ondóvezetéke pedig el van zárva egy gyermekkori félresikerült műtét következtében. 34 évesen estem át az első kezelésemen, és a sikertelenség miatt 37 éves koromban ismét azt ajánlották, próbáljam meg még egyszer az IVF-módszert, de nem tudtam végigcsinálni. Szükségünk volt egy spermadonorra, de egy törvényváltozás miatt képtelenek voltunk donort találni. Végül két év lobbizás, telefonálás, szervezés és levelezés után a klinika, ahová jártunk biztosította a szükséges spermát három próbálkozás erejéig. Mindhárom kudarccal végződött, és ekkorra az esély a sikerre már csak 8 százalék volt.

Végül találtam egy klinikát, akik alkalmazták az ICSI (intra-citoplazma sperma-injekciós) módszert, de már túl “öreg” voltam az eljáráshoz. Ugyanakkor nagyon sok ellentétes információt hallottunk, miközben a klinika állandóan a sikertelenségi mutatókat hangsúlyozta. Nagyon nehezen viseltem a kezelést, de még rosszabb volt hónapról hónapra átélni, hogy megint megjött a menzeszem. A klinika folyamatosan engem hibáztatott: túlsúlyos vagyok, túl sok petesejtet termelek, nem szedem rendesen a gyógyszereimet. Amikor megkérdezik tőlem, mi a legrosszabb a terméketlenségben, azt felelem: a csend, ami abból származik, hogy elszigetelődök a világtól, elvesztem a barátaimat, akiknek már rég megszülettek a gyerekei. Nincs közös témám a kortársaimmal. Az anyósom nemrég azt mondta, hogy ahol nincsenek gyerekek, ott unokák sem lesznek, és senki nem fog rólam gondoskodni…és ez a kilátás megrémít.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Nincs szükség független iskolára?

Kié az iskola? - tette fel a kérdést Horn György Pokorni Zoltánnak és Vekerdy Tamásnak a Van másik iskola című...

Close