Bölcsi-, ovi- és iskolakezdés: ezekre a betegségekre számítson

Anyatársaságban gyakran elhangzik, hogy amikor bölcsis/ovis lett a gyerek, az első hónapokban jóval többet volt beteg, mint egészséges. De igaz ez?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
betegség
2014. szeptember 10. Gyarmati Orsolya

Anyatársaságban gyakran elhangzik, hogy amikor bölcsis/ovis lett a gyerek, az első hónapokban jóval többet volt beteg, mint egészséges. De igaz ez?


Valóban léteznek kifejezetten iskolás, ovis, bölcsis vírusok? Mire kell számítanunk, ha intézményesítjük a gyereket? Tehetünk valamit, hogy ne legyen állandóan beteg? Erről beszélgettünk dr. Kovács Tibor csecsemő- és gyermekgyógyásszal, a Svábhegyi Gyógyintézet orvosszakmai vezetőjével.

Három-négy nap közösség, 2 hét otthon: ez normális

“Amikor először kezd bölcsődébe, óvodába járni a gyerek, valóban több betegeskedésre kell felkészülni, főleg azoknál, akiknek nincs idősebb testvére. Otthon, a családi környezetben egy-két jellemző kórokozó fordul elő, míg a közösségbe mindenki “viszi a sajátját”. Az őszi időszakban pedig jellemzően amúgy is több kórokozó bukkan fel.

Vagyis a gyerek eleinte valószínűleg tényleg betegesebb lesz. Ez azonban nem jelent immunhiányos állapotot, nem kell pánikolni, ez normális. A közmondásos 3-4 nap ovi-2 hét otthon ütemezés nagyjából az átlagos.

Hogy miért? A gyerekek immunrendszerének is érnie kell. A védekezőrendszer eleinte egy üres lap, ami nagyjából kisiskolás korra érik a felnőtt szint közelébe. Ebben a tanulási folyamatban fokozatosan alakul ki az egyre magasabb ellenanyagszint, az, hogy a hasonló kórokozókkal szemben a szervezet egyre hatékonyabban tud fellépni.” – magyarázza dr. Kovács Tibor.