Bumeráng-gyerekek és Pán Péterek a Mamahotelben

Felmérések szerint világszerte sok millió fiatal költözik haza a szüleihez: csak Magyarországon mintegy kétszázezer mamahotel üzemel. Az együttélés mögött állhat spórolási szándék, de az is könnyen előfordulhat, hogy egy kudarctól vagy szerelmi bánattól megzuhanva végül ismét őseink védőhálójában landolunk. Sokan totális csődként élik meg a helyzetet, s a szülők körében sem mindig felhőtlen az öröm. De mit lehet tenni, hogy mindenkinek jobb legyen?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
mamahotel
2018. október 26. Dívány

Millenniumi vagy ipszilon generációnak hívják emberek azon csoportját, akik nagyjából 1980 és 1995 között születtek. Közülük sok millióan úgynevezett bumeráng gyerekek: elhagyják a szülői házat, akár több évig is külön élnek, de bármilyen messzire is hajítja őket az élet, mindig visszatérnek, hogy aztán felnőttként újra édesanyjukkal és/vagy édesapjukkal lakjanak egy fedél alatt.

A felmérések szerint az individualista, az egyén boldogulását középpontba helyező kultúrákban széles körben elterjedt jelenségről van szó: Torontóban minden második, Angliában minden negyedik fiatal, az Egyesült Államokban pedig 20 millió felnőtt él együtt anyukájával és/vagy apukájával. Magyarországon a Fundamenta által végzett országos reprezentatív kutatás szerint a húszas korosztály 58 százaléka, illetve a harmincasok 27 százaléka időzik a mamahotelben, s becslések szerint több mint 200 ezer háztartásba repültek vissza a fiókák.

Sokan vannak tehát ebben a helyzetben, de bizonyára még ennél is többen rettegnek a bekövetkezésétől – és nem csak a fiatalok, hiszen a szülők egyensúlyi állapotát éppúgy megbolygathatja csemetéjük visszatérése.

Csak a szüleim segítségével tudok spórolni

Fent említett kutatások a bumeráng generáció jelensége mögött számos financiális, társadalmi és társas tényezőt említenek. Részben a gazdasági világválságra visszavezethető munkanélküliség, illetve az alacsonyabb bérezés, s ezzel párhuzamosan az egekbe szökő ingatlanárak és albérleti díjak mellett nem csoda, ha sokak számára pénzügyi kényszer a szülőkkel való együttélés, vagy legalábbis észszerű spórolási stratégia.

A cikk itt folytatódik.