Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Cérnabeültetéssel a mozgásszervi panaszok ellen

Cérnabeültetéssel a mozgásszervi panaszok ellen

Október végén a Taiyuan Coal Translation Centerben, Kínában rendezték meg a BIT második Nemzetközi Egészségügyi Konferenciát, melynek témája az „egészségből eredő minőségi élet” volt. Az eseményt Thomas C. Südhof biokémikus nyitotta meg, aki 2013-ban megosztva kapta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat, miután a vezikuláris transzporttal kapcsolatos kutatásai hozzájárultak annak megértéséhez, hogy a sejtek által előállított molekulák miként kerülnek a megfelelő helyre a megfelelő időben.

Írta: Gyarmati Orsolya,

Október végén a Taiyuan Coal Translation Centerben, Kínában rendezték meg a BIT második Nemzetközi Egészségügyi Konferenciát, melynek témája az „egészségből eredő minőségi élet” volt. Az eseményt Thomas C. Südhof biokémikus nyitotta meg, aki 2013-ban megosztva kapta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat, miután a vezikuláris transzporttal kapcsolatos kutatásai hozzájárultak annak megértéséhez, hogy a sejtek által előállított molekulák miként kerülnek a megfelelő helyre a megfelelő időben. 


A rendezvényen számos országból érkező neves előadó képviseltette magát. A vitaindító fórumot követően 37 ülésszakot szerveztek, és több mint 230 világhírű szakember, professzor, laboratóriumi igazgató, projektvezető, valamint ismert vállalatok képviselői szerepeltek az eseményen. A konferenciára dr. Kovalenko Marina, az Alternatív Mozgásszervi és Gerincgyógyászati Klinika vezetője európaiként egyedül a hagyományos kínai akupunktúrás szekcióba kapott meghívást.

Az utóbbi évtizedben a mozgásszervi panaszokkal küszködő páciensek kezelése sokkal nehezebbé vált, és a non-responderek, azaz a kezelésre egyáltalán nem, vagy nem jól reagáló páciensek száma is jelentősen megnőtt – hívta fel a figyelmet előadásával kapcsolatosan dr. Kovalenko Marina, aki szerint a legtöbb ilyen esetben anyagcsere elváltozások, gyulladásos gócok megjelenése és méregtelenítési zavarok lelhetők fel a háttérben.

Mint fogalmazott, éppen ezért vált szükségessé egy olyan módszertan kifejlesztése, ami a mozgásszeri problémákat, a belső szervi zavarok szimultán kezelését és a szabályzásukat szervező vegetatív idegrendszert egyaránt stimulálja. „A HKO és a myofascialis (izom) meridiánrendszerét hosszabb távú stimulálás érdekében cérna beültetéssel ingereljük” – ismertette az eljárás részleteit a doktornő, kiemelve: az izmok Trigger pontjaiba ültetett fonalakkal nemcsak a mozgásszerv-rendszer betegségeit, de a teljes szervezetben zajló keringést, méregtelenítést és a belső szervek működésére kifejtett hatását lehet stimulálni.

A Trigger pontok, azaz feszültségpontok, melyek fokozottan érzékenyek és jellegzetesen lokális, de akár kisugárzó fájdalmat okozhatnak. Érzékelésük manuálisan is megoldható, ugyanis az izomszövetben kisebb-nagyobb csomóként tapinthatóak. A stimulációs folyamatot hőtérképpel is lehet követni, és a kezelés során mind a terapeuta, mind a páciens rögtön észlelheti a pozitív változásokat, amelyek 2-3 hétig tovább fokozódnak a beültetett fonál felszívódásáig. Kovalenko Marina a kezeléssel kapcsolatosan kitért arra is, hogy a méregtelenítésnek köszönhetően a belső szervek működése is helyre áll, és a panaszok elmúlnak.

A doktornőtől megtudtuk azt is, hogy a konferencián szó volt többek között arról is, hogy Kínában nagy energiákat összpontosítanak a tradicionális gyógynövények hatóanyagainak izolálására és működési mechanizmusának megértésére, hogy komplexebb és személyre szabott terápiában részesíthessék a pácienseket. Ugyancsak érdekes előadás zajlott a gyerekbetegségekről is, melyben rávilágítottak arra, hogy az 5 éves kor alattiak 40%-nak köhögése mögött tévesen diagnosztizáltak asztmát. A háttérben valójában az orvosi tankönyvek által évtizedek óta ritkaságnak számító perzisztens baktériális bronchitist állapítottak meg. A szülészet-nőgyógyászat szekcióban pedig a szelén jelentőségéről zajlott előremutató felszólalás, melyből kiderült az antioxidánsoknak cardiovascularis betegségektől a terhességi preeclampsiaig terjedő skálán vezető szerepük van.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Szeretet a gyermekek szemével

Szeretni tanulunk egy életen át, s szülőként gyermekeinkben csodálatos tanítómestereink vannak. Őszinteségük minden műszernél jobban jelzi, hogy fel van töltve-e...

Close