Császár után is lehet sikeres a természetes szülés

Brit kutatók kimutatták, hogy az első gyermeküket császármetszéssel megszülő nők közel kétharmada sikeresen hozta világra második gyermekét hüvelyi szüléssel.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
szülés
2013. december 06. bencze.aron

Brit kutatók kimutatták, hogy az első gyermeküket császármetszéssel megszülő nők közel kétharmada sikeresen hozta világra második gyermekét hüvelyi szüléssel.


A BJOG: An International Journal of Obstetrics and Gynaecology november 20-i számában megjelent kutatáshoz közel 144 ezer brit nő adatait elemezték, akik 2004 és 2011 között első gyermeküket császármetszéssel szülték meg. A vizsgált édesanyák 52 százaléka próbálta második gyermekét természetes úton megszülni.

A második gyermeküknél hüvelyi szülést megkísérelő nők 63 százaléka járt sikerrel. A fekete nőknél valamivel alacsonyabb volt a siker aránya, mint a fehérek esetében (50 százalék, illetve 66 százalék), és a 34 éven felüli nők esetében alacsonyabbnak bizonyult a siker aránya, mint a 24 éven aluliakban (59 százalék, illetve 69 százalék). Az is kiderült, hogy a 24 éven aluli nők nagyobb valószínűséggel kíséreltek meg hüvelyi szülést a második gyermek esetében, mint a 34 éven felüliek. Az ázsiai és a fekete nők összességében nagyobb valószínűséggel próbálták természetes szüléssel világra hozni második gyermeküket, mint a fehér nők.