Egyedülálló hallássegítő műtét érhető el Szegeden

A szakemberek az eljárással kívülről nem látható középfül-implantátum beültetésével tudnak segíteni a betegeken. A teljesen beültetett implantátumhoz nem szükséges külső egység. Egyik előnye, hogy sportolás közben is használható.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2016. május 14. Csontos Dóra

A szakemberek az eljárással kívülről nem látható középfül-implantátum beültetésével tudnak segíteni a betegeken. A teljesen beültetett implantátumhoz nem szükséges külső egység. Egyik előnye, hogy sportolás közben is használható.


Közép-Európában egyedülálló hallássegítő műtét vált elérhetővé a Szegedi Tudományegyetem fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészeti klinikáján: kívülről nem látható középfül-implantátum beültetésével tudnak a vezetéses és kevert halláscsökkenéssel élő betegeken segíteni – közölte Kiss József, az intézmény tudományos tanácsadója pénteken az MTI-vel.

Az első ilyen beavatkozást Rovó László intézetvezető egyetemi tanár tavaly novemberben hajtotta végre egy 36 éves nőn, akinek a bal oldalon vezetéses, a jobb oldalon közepes fokú idegi eredetű halláskárosodása volt. A műtétnek köszönhetően a páciens beszédértése ma már nagyon jó minőségű – mondta a szakember.

Hozzátette, hogy a második – a társadalombiztosítás által finanszírozott – műtétet pénteken hajtották végre a klinikán, egy 1947-ben született férfin, akinek mindkét oldalon hasonló, 50-60 decibel körüli, idegi eredetű halláskárosodása van.

Rovó László, tanszékvezető egyetemi tanár (b) egy 69 esztendős férfit operál a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján 2016. május 13-án. A Közép-Európában egyedülálló műtét során kívülről nem látható középfül-implantátumot ültettek be a beteg idegi eredetű halláskárosodásának kiküszöbölése érdekében.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A Szegeden alkalmazott középfül-implantátum teljes egészében beültetett, más megoldásokkal ellentétben nem szükséges külső egység hozzá. A készülék mikrofonja a bőr alatt helyezkedik el, a hangot az implantátumnak továbbítja, külső beszédprocesszor segítsége nélkül.

A berendezés része egy miniatűr motor, amely az analóg elektromos jeleket mechanikai rezgésekké alakítja és továbbítja a hallócsontoknak. A belső fül érzékeli a rezgéseket, majd ingerületté alakítja őket, amelyet az agy hangként értelmez – magyarázta el a készülék működését Kiss József. Kitért arra: a berendezés akkumulátora kívülről, indukciós módszerrel tölthető, ezáltal cseréjére csak hosszú évek után lesz szükség. Az esztétikai szempontok mellett a megoldás előnye, hogy az implantátum sportolás közben – így uszodában, strandon – is használható, és minden korábbinál jobb beszédértést biztosít a pácienseknek – mondta a szakember.