Együtt működünk?

Van különbség a szófogadó és együttműködő gyerek között? Hallottam már, hogy nem lehet egy gyerek csak az egyik, a másik nélkül… Nos, én viszont úgy gondolom, hogy lehet. Sőt, jó is, ha elkülönítjük e kettőt.

A szófogadás az, ha a gyerekünk azt teszi, amit mondunk neki. Ugyanakkor a gyerekek számára a „fogadj szót” vagy „viselkedj rendesen” túlságosan általános fogalmak. Könnyen lehet, hogy számára rendben van éjfélkor ugrálni az emeletes ágyon, nekünk pedig ez már nem fér bele a „normális” fogalmába. Együttműködés esetében valami kölcsönösről van szó, amikor mindkét fél egy irányban, közösen tesz valamit. Az együttműködő gyerek döntést hoz, amikor felismeri, hogy együttműködésre lenne szükség, és az ő választása, hogy együttműködik-e, vagy sem.

Hogyan tudjuk segíteni, hogy az együttműködés zökkenőmentes legyen?

·         Mindenkire azonos szabályok vonatkozzanak! A gyereket nehéz arra rávenni, amit mi magunk sem teszünk meg. Minimum úgy érzi, hogy igazságtalan a helyzet.

·         Hagyjuk nála a döntést, amikor lehetőségeket mutatunk számára! Ne próbáljuk befolyásolni egyik vagy másik irányba, ha már adtunk módot a választásra, ne csak névlegesen tegyük, különben a következő alkalommal már nem lesz partner!

·         Mutassunk példát! Az együttműködést segíti, ha mi is osztozunk, vagy kivárjuk a sorunkat például egy játék közös használata során.

·         Adj információt! Mondd el, az adott tevékenység az adott helyzetben miért fontos a számodra. Ha pozitívan erősíted meg, és kiemeled azokat a helyzeteket, amikor remekül együtt tudtatok dolgozni, motiválod, hogy megismételje.

·         Minden olyan tevékenység jó hatású, ami erősíti a „közös” érzését, például a kooperatív társasjátékok, amelyekkel játszva nem egymás legyőzése a cél, hanem együttesen kell kitalálnunk a lehető legjobb megoldásokat. A versengés képességénél is fontosabb, ha megtanulják, hogyan tudnak beilleszkedni egy csapatba, és megtanulják saját erősségeiket.

·         Írjuk le, ami történik vagy történt. Az eredmény is számít, ám talán még többet jelent a gyerekek számára, ha az erőfeszítéseiket ismerjük el. Ne álljunk meg az „ügyes vagy”-nál. Mondjuk el mennyit jelentett nekünk, hogy segített. Adjunk hangot annak, mekkora munkát fektetett be – természetesen akkor, ha valóban befektetett.

·         Felejtsük el a szarkazmust! A gyerekek leggyakrabban nem értik, amikor ironikusan vagy szarkazmussal próbálunk hatni rájuk. Figyeljünk arra, hogy koruknak megfelelő módszereket válasszunk!

·         Vonjuk be a ház körüli teendőkbe, alakítsunk ki rutinokat, akár táblázatos, írásos-rajzos formában. Ettől kezdve elmaradhat a folytonos szóbeli figyelmeztetés, ami sokat használ az együttműködési szándéknak.

(A cikk a Képmás magazin 2014 januári számában jelent meg.)