Ekcéma gyerekkorban

Tapasztalataim szerint az egyik leggyakoribb jelenség, amivel egy bioboltban vagy drogériában találkozhatsz, az a kétségbeesett szülők megoldáskeresése gyermekük ekcémájára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
bőr
2016. június 24. Vajda Boglárka

Tapasztalataim szerint az egyik leggyakoribb jelenség, amivel egy bioboltban vagy drogériában találkozhatsz, az a kétségbeesett szülők megoldáskeresése gyermekük ekcémájára.


Úgy tűnik, sokan már egyre tudatosabban kutatják fel a természetes alapanyagokból összeállított, kifejezetten gyermekeknek szánt bőrápoló készítményeket, hogy valamiképp enyhíthessék a kicsik kínzó bőrtüneteit.
 
Emellett persze a szülők igyekeznek arra is fényt deríteni, milyen okok húzódhatnak meg e tünet mögött. És igazuk is van, hiszen ennek a krónikus betegségnek a hátterében sokszor valamilyen allergia (pl. ételallergia) húzódik meg.
 
Mi az ekcéma? Milyen tünetei vannak?
 
Az ekcéma a bőr olyan krónikus gyulladása, amely viszketéssel, bőrpírral, nagyon száraz bőrrel, apró hólyagokkal és hámlással jár. A hólyagok megtelhetnek folyadékkal, és ekkor váladékozás is kíséri a bőrtüneteket.
 
Mitől alakulhatnak ki ezek a tünetek?
 
Az ekcémás bőr esetén a bőr felső rétege nem képes ugyanannyi nedvességet tárolni, mint az egészséges bőr, emiatt pedig berepedezhet, és az ekcémát kiváltó faktorok a bőr még mélyebb rétegeibe hatolhatnak. Az ekcéma pontos okát sajnos nem ismerjük, de azt már tudjuk, hogy a tüneteket számtalan tényező provokálhatja (mosószer, tisztálkodási szerek, bizonyos ételek stb.)
Az ekcéma legkellemetlenebb velejárója, hogy a gyermek vakarózással próbálja enyhíteni a kínzó tüneteket, ami csak tovább súlyosbítja az bőr állapotát, valamint a gyerkőc gyógyulási esélyeit. A bőr egy része megvastagodhat, halványabb lesz, és pikkelyesen potyog.
 
Gyermekek esetében az ekcémás tünetek elsősorban a hajlatokban és az arcon jelennek meg, de előfordulhatnak a végtagokon, és sajnos vándorolhatnak is újabb bőrfelületre.
 
Az ekcéma gyermekkorban jellemzően atópiás (veleszületett) ekcéma formájában jelentkezik, és a családi előzményben szinte biztosan szerepel szénanátha, allergia vagy ekcéma.
 
 
Az ekcéma kezelési lehetőségei
 
Az ekcéma jellegzetessége, hogy időről-időre fellángolnak a tünetek, majd hosszabb-rövidebb időre eltűnnek. Sajnos ez a betegség véglegesen nem gyógyítható, viszont a megfelelő bőrápolással, amely a fellángolások közti időszakban is fontos feladat, és az allergének lehetőség szerinti szigorú mellőzésével tünetmentessé lehet tenni.
 
Hidratálás
 
Legfontosabb teendőnk a gyermek bőrének mindennapos hidratálása az orvos által felírt krémekkel illetve ecsetelőkkel, de fontos szerepet kaphatnak a kezelésben az úgynevezett szteroidos krémek is.
 
Szteroidos krémek
 
Ezektől a közvélemény és a szülők is rettenetesen félnek, és sokszor emiatt egész egyszerűen nem is használják ezeket a készítményeket, holott az orvos a megfelelő erősségű, legkorszerűbb krémeket választja ki a gyermek számára, ami minimális mellékhatás mellett éri el a bőr gyógyulását. Ezeket a krémeket szigorúan meghatározott ideig, a fellángolás időszakában kell alkalmazni.
 
 
Antihisztaminok, antibiotikumok
 
A kellemetlen viszketés enyhítésére antihisztaminokat is kaphat a gyermek, de szükség lehet antibiotikumos kezelésre is, ha már kialakult valamilyen bakteriális fertőzés.
 
Mi okozhat ekcémát?
 
Maga az ekcéma szó a görög ekzema, azaz ‘”hőség okozta bőrkiütés” szóból ered, de hátterében számtalan dolog állhat, amit kisgyerekeknél sokszor nagyon nehéz kideríteni. Tekintsük most át a leggyakoribb okokat!
 
1. Mosó-és öblítőszerek
 
A szintetikus mosószerek sokszor ludasak az ekcéma fellángolásában. A mosóporok, folyékony mosószerek számtalan bőrirritáló összetevőt tartalmaznak: enzimeket, fehérítőt, illatosítókat, és ezek mind-mind komoly megterhelést jelenthetnek egy csecsemő vagy kisgyermek bőrének.
Hasonlóan veszélyesek az öblítőszerek is. Ezek egyrészt felületaktív anyagokat tartalmaznak, amelyek lerakódnak a textília szálai közé, és ettől érezzük puhának azokat. Emellett olyan fixálószerek is vannak bennük, amelyek miatt napokig érezzük ezt a bizonyos illatot. Ezek a fixálók pedig az asztmatikus, légúti problémák mellett ekcémás tüneteket is okozhatnak a gyermeknek.