Ember és Isten kapcsolata verseken keresztül

Egyedi előadással mutatta be Isten és ember kapcsolatát, annak változásait, a keresés, elvesztés és megtalálás útját az Ars Sacra rendezvénysorozat Valljalak, tagadjalak! című előadása a Barabás villában. Takaró Mihály irodalomtörténész Juhász Róza, Gados Béla és Oberfrank Pál színművészek segítségével a Bibliából és a magyar irodalomból merítve, a Teremtés könyvétől, az Ómagyar Mária siralmon át, József Attiláig, János Jelenések könyvéig idézte a kor legnagyobb szerzőinek gondolatait.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2013. szeptember 19. bencze.aron

Egyedi előadással mutatta be Isten és ember kapcsolatát, annak változásait, a keresés, elvesztés és megtalálás útját az Ars Sacra rendezvénysorozat egyik előadása a Barabás villában. Takaró Mihály irodalomtörténész Juhász Róza, Gados Béla és Oberfrank Pál színművészek segítségével a Bibliából és a magyar irodalomból merítve, a Teremtés könyvétől, az Ómagyar Mária siralmon át, József Attiláig, János Jelenések könyvéig idézte a kor legnagyobb szerzőinek gondolatait.


Cikkünkben három vers-idézetet emelünk ki:

Tóth Árpád: ISTEN OLTÓ-KÉSE

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szivembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.

 

Charles Baudelaire: A pusztulás

A Démon szüntelen köröttem sompolyog,
tapinthatatlan itt úszkál a levegőben,
beszívom, és ahogy tüze belém lobog,
tilalmas és örök sóvárgást gyújt tüdőmben.

S mivel istenem a Művészet, néhanap
varázsát ölti a legszebb nő-alakoknak,
s álszent szükségletek ürügyei alatt
pokolian gonosz bájitalokra szoktat.

Így visz… így hagyom el Isten tekintetét:
mind messzebbre futok az Unalom sötét
sivatagaiban, roskadozva, zihálva,

s mig rút rongyok s nyitott sebek vihara ráz,
leltára díszeit zilált semmibe vágja
gőgösen s véresen a végső Pusztulás!
(Szabó Lőrinc fordítása)

Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? – ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.