Emberszeretet: a nevelés gyümölcse

Az emberszeretet világnapját azzal a céllal hozták létre, hogy felhívják a figyelmet az embertársaink iránti figyelem és gondoskodás jelentőségére. Üzenete sosem lehetne aktuálisabb, mint manapság.

Közöny, ami kiborít

Három gyermekem van. Óvodások, nyitottak, a világ dolgai iránt érdeklődők. Mi, szülők, hagyományos értékrenddel rendelkezünk, azaz az értékóvó magatartás mellett, ami nálunk társadalom szellemi, kulturális és természeti értékeinek megóvására irányuló tevékenységet jelenti, igyekszünk a mások iránti tiszteletre nevelni gyermekeinket. Sajnos azt tapasztalom, hogy egyre kevesebben képviseljük ezt az értékrendet, és a közöny veszi át sok családban az egymásra figyelés, a gondoskodás helyét. A közöny. Ez az, amit nem tudok elfogadni, és ez az, amivel nap, mint nap szembesülnöm kell a hétköznapi rutinom során. Ez az, amit szeretnék kiirtani majd a gyermekeim szótárából, pedig, ha még nem is tudják nevén nevezni, naponta találkoznak vele. Találkoznak vele, amikor reggelente a hangos jó reggelt-ünkre csak elvétve érkezik válasz a többi szülőtől, vagy amikor mi adjuk át egyedül a helyünket a buszon az idős néninek, vagy amikor mi kapjuk el a mászókáról épp lezuhanni kívánó gyereket, mert a többi szülő nyugodtan beszélget tovább, hiszen nem az ő gyermekéről van szó.

Ez van

Persze könnyű azt mondani, hogy ez van. Hogy jobban járunk, ha nem keveredünk bele semmilyen interakcióba. Hiszen felesleges köszöngetni az oviban, úgyis csak 3-4 évig járnak egy helyre a gyerekeink, nem kell átadni a helyet buszon, hiszen mi van, ha megsértődik egy másik idős hölgy, akit eddig nem vettünk észre, vagy minek segítsünk a mászókás lurkónak, hadd tanulja meg a saját kárán, milyen fájdalmas lehet, ha leesik. Miért segítenénk, miért legyünk jók másokkal? Hiszen hány olyan esetet hallani, amikor jóhiszemű, segítőkész emberek jártak pórul! Nem lenne egyszerűbb mindezt megspórolni, és eleve lehetőséget sem adni arra, hogy jót tegyünk, és figyelmesek legyünk embertársainkkal? Nem! Én azt gondolom, hogy szinte receptre kellene felírni, hogy a szeretetet, a toleranciát és az elfogadást naponta gyakoroljuk!

„Jónak lenni jó, jónak lenni nehéz”

Mi itthon nem csak advent idején, és húsvét előtt próbáljuk felhívni a gyermekeink figyelmét arra, hogy járjanak nyitott szemmel, és segítsenek, ha tudnak, hanem nálunk ez az alap. Anna lányom fogalmazta meg egyszer frappánsan az egymásra figyelés lényegét, miután hosszú ideig vigasztalta egy ovis társát, aki elesett az udvaron. „Mama, jónak lenni nagyon jó, de nagyon nehéz is.” Ezzel az egyszerű mondattal tökéletesen megfogalmazta a filantrópia lényegét. Azt gondolom, hogy érdemes lenne a mai napon egy kicsit másképp gondolkodni, és nagyobb figyelmet szentelni embertársaink problémái iránt, meghallgatni őket, ha hozzánk fordulnak segítségért. Próbáljunk ezen a napon önzetlenül türelmet és toleranciát gyakorolni, legyünk megértőbbek a körülöttünk lévőkkel, és igyekezzünk valami jót tenni úgy, hogy ezért semmit nem várunk cserébe. Ehhez adjon erőt ez a Juhász Magda vers, ami az egész nap mottója is lehetne:

De jó lenne…

De jó lenne jónak lenni,
mindig, mindig csak szeretni,
lelkem szállna, mint a lepke,
olyan könnyű, lenge lenne.

De jó lenne jónak lenni,
csak a szépet észrevenni,
nem félni, és nem remegni,
mindig, mindig csak szeretni.

De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni.

De jó lenne… de nem lehet.
Farkasok közt nem élhet meg,
aki bárány, aki balga,
megrohanja azt a falka.

Megrohanják, leteperik,
mert a jót itt nem szeretik.
Lelkünk fáradt, szívünk remeg,
nincs közöttünk, aki szeret?

Gyilkosságok, fegyver, átok
miért sújtja a világot?
Hisz` szeretni könnyebb lenne,
lelkünk szállna, mint a lepke.

De jó lenne jónak lenni,
egymás kezét megkeresni,
és a gonoszt mindörökre
eltemetni, elfeledni.

De jó lenne jónak lenni…