Értelmezd is a gyerek viselkedését!

Ki ne tudna felidézni olyan emléket, mikor közvetlenségét faragatlanságnak, idegességét agressziónak, kedvességét tolakodásnak fogták fel? Felnőtt életünkben is sokszor előfordul, hogy félreértik szándékunkat, és ahogy egyre jobban eligazodunk a társas világban, gyakran már előre megszólal a vészcsengő, ingoványos terepre értünk.

Vajon ha úgy teszünk, mintha nem vennénk észre, ismerősünk a zsebkendője mögött hüppög, hálás lesz a tapintatosságunkért, vagy megbántódik ridegségünkön? Ha férfiként felsegítjük a kabátot, ódivatúnak, hovatovább szexistának, vagy figyelmesnek és gyengédnek fognak tartani? Ha felnőttként is ennyi a buktató, el lehet képzelni, hányszor fordul elő egy gyerekkel, aki még csak tanulja a társas világ szabályait, hogy félreértik szándékát. Ha ez rendszeresen történik, pláne, ha otthon, a családban, akkor az bizony komolyabb problémák forrása is lehet.

Mikor látunk valamit, ami egyértelműen rosszalkodásnak minősül, sokszor nem is gondolkodunk, máris jön a szitok: „ezt nem szabad, az agyam elszáll, mit művelsz már megint?”. Aztán néha kiderül, félreértettük a helyzetet, és kivételesen nem disznólkodni akart a csemete, hanem véletlenül borította ki a kakaót, nem fellökni akarta a testvérét, hanem megölelni, csak elvesztették az egyensúlyt. Ha ez egyszer-egyszer becsúszik, nincs tragédia, főleg, ha nyitottak vagyunk arra, hogy meghalljuk a valóságot, sőt, akár elnézést kérjünk a félreértésért. Na persze, ideális lenne, ha eleve nem ingerülten ripakodnánk a gyerekre, de az nem mindig sikerül.

Gond akkor van, ha a szülő tendenciózusan rossz szándékúnak minősíti a gyerek viselkedését. Ha nem is fogalmazódik meg benne, akkor is érződik ez a szavakból. Márpedig ez azt jelenti, nem érti, nem érzi, mi van a tettek mögött. Ha egy viselkedés magyarázata, hogy „rosszindulatból” tette a csemete, az mindenképp valamiféle felszíni kép, ami érdemes a továbbgondolásra: ha így is van, vajon mi vezette erre. Mi az a mögöttes szükséglet, igény, amit nem tudott elfogadható formában kifejezni, csak így?

Mint például annak a kisfiúnak az esetében, aki ollóval szétvágta az egy hete náluk vendégeskedő rokoncsalád hasonló korú kislányának kedvenc maciját. Agresszió, mondhatnánk. Végül is tényleg az. Féltékenység, mert megoszlik a figyelem. Valóban. És ezzel elintézettnek tekintheti a szülő a magyarázatot?