Fél lábbal is kibírni? Így üt vissza, ha sérülten sportol!

Foci közben kiment a térde, tenisznél a válla, vagy éppen kiszaladt ön alól a síléc, de azért föltápászkodott? Nem mindegy, hogy ezek a sérülések milyen fokúak, és az sem, hogyan vág bele újra a mozgásba. Komoly következménye lehet annak, ha valaki nem veszi komolyan a panaszokat.

Akármi is történjen a pályán vagy a teremben, a sportsérüléseket mindig komolyan kell venni. Jegelni, krémekkel kenegetni csak rövid ideig érdemes, s ha ezek nem hoznak hamar enyhülést, mindenképpen komolyabb szemrevételezésre van szükség. A probléma súlyosságát első körben fizikális vizsgálatokkal mérik föl az orvosok, amit szükség esetén különböző diagnosztikai eszközök, ultrahang, röntgen és mri alkalmazása is követ. A diagnózis már önmagában meghatározza, hogy a sérült tagot kell-e rögzíteni, gipszelni, esetleg műteni.

„Például bokaszalag-sérülésnél az első két-három hétben általában csak rögzítőt kell viselni, gipsz nem mindig szükséges. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a kezelés, amely részben fizikoterápiát, részben gyógytornát jelent. Ha fizikai fájdalmak is fellépnek, akkor szóba jöhet a gyógyszeres fájdalomcsillapítás is” – mondja Magyar Mátyás ortopédtraumatológus, mozgásszervi sebész. Hozzáteszi, hogy a sportsérülések kezelése mindig komplex feladat, arra pedig, hogy hogyan kezdik el, több tényezőnek van ráhatása. Számít a sérülés súlyossága, és fontos az aktivitási szint is, tehát hogy hobbisportolóról van szó vagy versenysportolóról, olimpikonról. Szempont az is, hogy mikor van a következő verseny: más például a teendő, ha valakinek a sérülése után három héttel olyan válogató versenye van, amelyre talpra kell állítani, majd ezt követi két hónap nyugalom. Ilyenkor azonnali tűzoltásra van szükség, majd nagyon komoly felépítőmunka következik. Ez az eset persze ritkább, és van benne olyan kockázat, amellyel a sportolónak is tisztában kell lennie. De ha a rizikó nagysága vállalható, akkor az élsportban meglépik ezt is.

Lényeg a stabilitás

„Mivel minden eset egyedi, az első lépés mindig a fizikális vizsgálat, a beteget alaposan ki is kell kérdezni. Ezzel lehet feltérképezni, hogy a múltban volt-e már hasonló sérülése. Ez fontos, mert ha például már történt korábban bokaszalag-sérülés, akkor a második vagy harmadik trauma nem jár akkora bevérzéssel, beduzzadással, tehát a tünetek sokkal enyhébbek” – emeli ki a traumatológus.

Hozzáteszi, hogy például bokaszalag-szakadásnál fizikális vizsgálattal nagyon jól ki lehet mutatni, hogy mennyire laza az ízület. Utóbbiból a sérülés komolyságára is lehet következtetni, akár mutat valamit az ultrahang vagy az mri, akár nem. Ezt fontos kiemelni, mert például az mri szeleteli a vizsgált területet, és alapvetően 3-5 milliméteres szeletvastagsággal dolgozik. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nagyjából 2 centi hosszú, lapszerű bokaszalag például nem is feltétlen kerül bele minden szeletbe, még ha ép, akkor sem. Emiatt a képalkotó diagnosztika csak a fizikális vizsgálat mellett, a konkrét eset ismeretében ér valamit.

Kiskamaszoknál végzetes

Az ízületi problémák kezelésről, szalagműtétről vagy -pótlásról mindig az életkor és a regenerációs képesség függvényében döntenek: például minél fiatalabb korban történik a sérülés, annál gyorsabban rehabilitálódik a szervezet, így annál érdemesebb lehet akár kihagyást is eredményező műtéttel helyreállítani az eredeti állapotot. De ez nem minden esetben kivitelezhető: például ha egy keresztszalag-szakadás 13-14 éves korban történik, akkor a műtéttel várni kell egészen addig, amíg a növekedés le nem zárul. Ennek oka, hogy az operációnál sérülhet a csont növekedési zónája, az pedig a csontnövekedés leállását, és így deformitást, végtaghosszúság-beli különbséget eredményez.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!