Gyermek betegekkel foglalkozó országos neuropathia-centrum nyílt Miskolcon

Országos Gyermek Neuropathia Centrumot adtak át Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban. Ugyanott a felnőttek szűrésével foglalkozó megyei neuropathia-centrum is nyílt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2016. február 11. Csontos Dóra

Országos Gyermek Neuropathia Centrumot adtak át Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban. Ugyanott a felnőttek szűrésével foglalkozó megyei neuropathia-centrum is nyílt.


A neuropathia, azaz idegkárosodás korai jelei a cukorbeteg gyermekek akár 20 százalékában is megjelenhetnek, de szakszerű diagnosztizálásukra, kezelésükre eddig nem volt intézményes lehetőség az országban, ez az első ilyen létesítmény – mondta az avatást megelőző sajtótájékoztatón Csiba Gábor, a kórház főigazgató főorvosa.

Az egyesített rendelők megnyitását a Wörwag Pharma támogatta. A cég – amely a diabétesz és a diabéteszhez kapcsolódó szövődmények diagnosztikáját és terápiáját vallja legfontosabb küldetésének, de jelen van kardiovaszkuláris, nőgyógyászati és pszichiátriai területen is – a neuropathia-centrumok működését is segíteni fogja – mondta a sajtótájékoztatón Kádár Éva, a Wörwag Pharma Kft. ügyvezető igazgatója.

MTI Fotó: Kaszás Tamás

A neuropathia első sorban a cukorbetegség szövődményeként kialakuló tünetegyüttes. Van olyan típusa, amelyik többek között a szív- és érrendszeri funkciókat károsítja, az ilyen betegek körében ötször magasabb a halálozási arány, mint a neuropathia-mentes cukorbetegek között. Egy másik típus velejárója a betegek természetes érzékelési képességének csökkenése vagy teljes megszűnése.

A miskolci intézményben a betegség felismerése korszerű diagnosztikai módszerekkel történik. Az új neuropathia-centrumba a megyéből várják a felnőtt betegeket és az egész országból a gyermekeket. A vizsgálathoz beutaló szükséges a kezelőorvostól.


A korai felismerés nagyon fontos a cukorbetegeknél mert az enyhe tünetektől elkezdve, a végtagvesztésen át egészen a halálig vezethet az út. Ennek az új centrumnak a létrehozásával reméljük sok kisgyermek élete menthető meg. Természetesen nemcsak a kórház létrehozásán múlik a korai kezelés megkezdése és a baj felismerése, hanem a szülőén is. 

Ha egy kisbaba nagy súllyal születik, már akkor el kell kezdeni figyelni, és rendszeresen szűrővizsgálatokra hordani, hogy időben kiderüljön a cukorbetegsége. Mint fentebb írták neuropathia első sorban a cukorbetegség szövődményeként kialakuló tünetegyüttes. A tünetek viszonylag könnyen felismerhetőek: az esetek döntő többségében a tünetek az alsó- és felső végtagokon zsibbadás jelentkezik és jellemzően hetek-hónapok alatt fokozatosan rosszabbodnak. A zsibbadást követően megjelenik a leggyakrabban égő, zsibbadó, szúró jellegű fájdalom, mely elsősorban éjszaka elviselhetetlen. Ha egy kisgyerek ilyen tünetekről számol be, akkor ne vegyük félvállról, ha az orvos nem tud rá megoldást javasolni akkor gyanakodjunk és addig menjünk, míg megtaláljuk azt a szakembert, aki kezelni tudja a gyermekünket vagy minket. Egy biztos: a miskolci klinikára inkább feleslegesen menjen el a család, minthogy később kiderüljön, épp erre lett volna szükség…

 

Az esetek döntő többségében a tünetek az alsó végtagokon jelentkeznek zsibbadás formájában, mely elsősorban a lábat, az alszárat érinti. Sokszor azonban a felső végtagok is érintettek, elsősorban a kéz illetve az alkar. A tünetek a végtagokon szimmetrikusan „zokni vagy harisnyaszerű” illetve „kesztyűszerű” eloszlásban jelentkeznek. A tünetek kialakulására jellemző, hogy hetek-hónapok alatt fokozatosan alakulnak ki és fokozatosan rosszabbodnak. A zsibbadást követően megjelenik a leggyakrabban égő, zsibbadó, szúró jellegű fájdalom, mely elsősorban éjszaka elviselhetetlen, a beteg ide-oda pakolgatja a lábát, a takaró érintését sem tudja elviselni.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/diabeteszes_neuropatia/6068/a-diabeteszes-neuropathia