Gyógyító kommunikáció

Mára már bizonyított tény, hogy nem csak a gyógyszerek képesek gyógyítani és csökkenteni a fájdalmat, de a bizalomgerjesztő orvosi kommunikáció is. De vajon hogyan tanítható, tanulható az empátia, hogyan segíthet a kommunikáció a nehéz helyzetekben és hogyan növelhető a betegek együttműködési készsége?

A jó kommunikáció szinte célzott terápia

– A nőgyógyászhoz sokszor kifejezett fájdalommal vagy nehéz helyzetben fordulnak a betegek. Elsősorban természetesen a megfelelő kezelés megválasztása a cél, ugyanakkor sokszor tapasztaljuk, hogy pusztán a gyógyító szándékú jelenlét is javulást, megnyugvást eredményez a betegnél. A tudat, hogy jó kezekben van, és a bizalom, amit természetesen ki kell érdemelni, mintha felerősítené a kezelések hatékonyságát – mesél tapasztalatairól dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász.

A Michigan-i Állami Egyetem kutatásai igazolják az orvosi megfigyeléseket. Kiderült ugyanis, hogy a bizalomra épülő orvos-beteg kapcsolat olyan agyi válaszokat indít el, amelyek – többek közt – csökkentik a fájdalmat. A tudósok azt is kimutatták, hogy a valóban a páciensekre figyelő orvosok betegei jobb egészségi állapotban fejezik be a kezeléseket. 

Az önként jelentkező pácienseket két csoportba osztották. Az egyik csoporttal beteg-központú orvos foglalkozott, aki a panaszaikhoz kapcsolódva kérdezgette őket a munkájukról, a családi életükről. A másik csoportnak kizárólag betegségéhez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolnia. Ahogyan ez várható volt, a kérdőívekből kiderült, az első csoport tagjai erősebben kezdtek bízni az orvosukban.

A jelenség mögött álló neurobiológiai folyamatokat a kutatásban MRI-felvételekkel vizsgálták. A betegek egy injekciót imitáló enyhe elektrosokkot kaptak, miközben a kezelőorvosuk fényképét nézték. Eközben a tudósok az anterior insula – a fájdalomérzékelő központ – aktivitását monitorozták. Kiderült, hogy a beteg-központú vizsgálatban részt vevő betegeket annyira megnyugtatta az orvosuk látványa, hogy jóval alacsonyabb mértékben reagáltak a fájdalomra.

Szakértelem és empátia

Az amerikai vizsgálat egy nagyobb kutatás részét képezi, amelynek célja, hogy felállítsák a beteg-központú ellátás szabályait és ellenőrizhetővé tegyék az eredményességét. 
– Szakmailag is fontos, hogy a beteg érezze, valóban segíteni szeretnénk neki és igyekszünk elnyerni a bizalmát – hangsúlyozza dr. Demjén László. – Természetesen a beteg fizikai állapotára kell koncentrálnunk, de ha a pszichés és szociális helyzetére is igyekszünk fényt deríteni – gyakran csak hagyjuk, hogy maga mesélje el, ami a „szívét nyomja” – a páciens elégedettebb, a gyógyítás pedig eredményesebb lehet.

Az orvos empátiája kimutathatóan segíti a beteg gyógyulását – a régi megfigyelés tudományos módszerekkel is megerősítést nyert. Azok az orvosok, akik magasabb pontszámokat értek el egy empatikusságot mérő teszten (az ún. Jefferson-empátiaskálán), kedvezőbb klinikai eredményeket értek el betegeik kezelése során, mint az ugyanolyan kezelést folytató, de kevésbé empatikus kollégáik. A vizsgált adatok a vércukorszint és az LDL-koleszterinszint szabályozására vonatkoztak.

A beteg együttműködési hajlandósága javítható

A magyar betegek együttműködési aránya jelenleg bizonyíthatóan rendkívül rossz. Nagy általánosságban azt lehet elmondani, hogy egy évvel egy új terápia elindítása után a betegeknek már csupán 30 százaléka váltja ki a gyógyszerét, vagyis 70 százalék már egyáltalán nem szedi. Ez pedig olyan betegségekre is vonatkozik, mint a magas vérnyomás vagy a hiperkoleszterinémia, amelyek csak akkor lehetnének eredményesen kezelhetőek, ha a beteg folyamatosan szedné a gyógyszereit. Így gyakran szinte ablakon kidobott pénz az a gyógyszertámogatás, amelyet olyan betegek kapnak, akik csak néhány hónapig szedik a gyógyszert – ennek ugyanis nincs kimutatható egészségjavító hatása. – A kommunikáció javításával látványosan jobbak lehetnének a gyógyulási eredmények, s ezt ma már számos kutatás eredményei is igazolják – hangsúlyozza dr. Pilling János, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatója, az első hazai orvosi kommunikáció tankönyv szerkesztője. – A betegek együttműködését nagyon sok tényező befolyásolja. Az Egészségügyi Világszervezet a krónikus betegek együttműködéséről szóló módszertani útmutatójában közel 20 tényezőt sorol fel, ami befolyásolja az együttműködést, ilyen például a páciens iskolázottsága, a betegség jellege, az egészségügyi ellátórendszer fejlettsége vagy éppen az, hogy hányszor kell naponta bevenni a gyógyszert, stb. Az orvos-beteg kommunikáció csupán egyike ezeknek a tényezőknek, mégis kiemelt jelentősége van, hiszen az összes többi terület nehezen vagy egyáltalán nem módosítható.

Megéri jól kommunikálni

Sokakban felmerül a kérdés: melyik orvosnak van ideje empatikusan fordulni a betege felé? A Semmelweis Egyetemen tanított módszerek azonban olyan technikák, amelyek nem csak eredményesebbé teszik a gyógyítást, hanem még időt is spórolnak az orvosoknak. Bár első hallásra meglepőnek tűnik, az empatikusan kommunikáló orvosok rövidebb idő alatt tudnak hatékonyabbak lenni, mint a kevésbé empatikusak. Egy olyan vizsgálatban, amelyben az orvos és a beteg beszélgetéseit videóra vették, s ezt elemezték, a felvételek alapján megállapították, hogy a kevesebb empátiát mutató orvosok betegei újabb és újabb példákkal, történetekkel igyekeznek az orvos megértését elnyerni, ami nagyon időigényes, míg abban az esetben, ha az orvos empatikusan reagál, erre kevésbé van szüksége a betegeknek. Természetesen számos más időtakarékos kommunikációs módszert is tanítunk – ismerteti dr. Pilling János. – Sok orvos a tájékoztatás során egyoldalúan sorolja az információkat, igyekszik mindazt elmondani, amit fontosnak tart. Ez azonban egyrészt nagyon időigényes, másrészt pedig az orvosnak semmilyen visszajelzése nincs arról, hogy a beteg érti-e, amit hall. Amennyiben az orvos pl. a magas vérnyomás diagnosztizálásakor azt kérdezné a betegtől, hogy mit tud már erről a betegségről, akkor rövidebben és egyénre szabottan tájékoztathatná a páciensét. Amit ugyanis a beteg tud, azt már nem kell neki elmondani, amit rosszul tud, azt azonnal lehet korrigálni, amit pedig nem tud, azt megkérdetheti. Az információk átadását segíthetik a betegtájékoztatók is – a beteg ezeket otthon elolvashatja (ami ismét időt takarít meg a rendelőben), s az ezzel kapcsolatos kérdéseit a következő találkozásnál felteheti. Mindezek a technikák jobb együttműködésre is késztethetik a beteget, amire nagy szükség lenne. Egy felmérés szerint ugyanis a betegek egyharmada soha nem veszi be a felírt gyógyszert, kétharmada ugyan kiváltja a receptet, de nem úgy szedi, ahogy az orvos elmondta, a betegek 80-90 százaléka pedig nem tartja be az életmódbeli előírásokat.

A műhibaperek is „megspórolhatók” lennének

A közelmúltban – Magyarországon eddig példa nélküli módon – első fokon letöltendő börtönbüntetést kapott egy orvos, akinek meghalt egy páciense. Az orvos egy beavatkozás kapcsán átszúrta a beteg méhét, később azonban mindent megtett azért, hogy ezt eltitkolja. Ő maga beszélte le a kollégáit a további vizsgálatokról, amelyek kapcsán még segíteni lehetett volna a páciensen. A beteg meghalt, pedig a hibával való szembenézés és az azonnali beavatkozás segítségével az élete bizonyára megmenthető lett volna. Az elmúlt években több írás is napvilágot látott az orvos-beteg kapcsolatról. Többek között Papp László Tamás „Betegjogtiprás és istenkomplexus” és Szerémi Zsolt „A bizalom egyensúlya” című munkái, amely írások lényegei elemei igen hasonlók. Vagyis, hogy Magyarországon a betegek kiszolgáltatottnak érzik magukat az orvosokkal szemben, és a paternalista orvos-beteg viszonyra szocializálódott orvosok rosszul, vagy egyáltalán nem tolerálják az őket ért bírálatokat. Ugyanakkor az orvosok úgy érzik, „csökkent a betegek bizalma…, nem tudják eldönteni, mikor mondhatnak nemet a páciensek követelőzésének, és milyen esetekben kell külön erőfeszítéseket tenniük a beteg kiszolgálásáért.” – Az orvosi hibák eltitkolása a betegek életét veszélyeztetheti, vagy hozzájárulhat a károsodás fokozódásához – hangsúlyozza dr. Pilling János. A hibákról való nyílt kommunikáció azonban nem csak a betegnek, hanem az orvosnak is érdeke lenne. Vizsgálatok és a mindennapi tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy egy orvosi hiba után a legtöbb páciens azért perli be az orvosát, mert az számára elfogadhatatlanul kommunikál vele: nem ismeri el a nyilvánvaló hibát, eltitkolja az információkat, nem kér bocsánatot. A Michigan-i Egyetemen 2001-ben bevezettek egy olyan rendszer, amelynek alapján minden orvos minden beteget köteles volt minden hibáról tájékoztatni. Hat év elteltével azt tapasztalták, hogy az intézmény ellen indított perek több, mint 20 százalékkal, a kifizetett kártérítések pedig 60 százalékkal csökkentek ahhoz képest, amikor még mindenki elől igyekeztek mindent eltitkolni.

Definíciószerűen alá-fölé rendelt a viszony

A Semmelweis Egyetem féléves kötelező képzésén arra is tanítják a hallgatókat, hogy az aszimmetrikus orvos-beteg helyzetet hogyan tudják egyfajta partneri együttműködéssé alakítani. Dr. Pilling szerint teljesen nem lehet egalizálni a kapcsolatot, hiszen az orvosnak szerepéből adódóan olyan jogai vannak, amelyek nincsenek meg a páciensnek. Az orvosi beavatkozások néha szükségszerűen fájdalmat okoznak a betegnek, a páciens azonban nem okozhat fájdalmat az orvosnak. Az orvos a vizsgálat elvégzéséhez kérheti a páciensét, hogy vetkőzzön le – a beteg azonban ezt értelemszerűen nem kérheti az orvosától, vagy ha mégis, akkor az már nem orvos-beteg kapcsolat…

A gyógyító orvos és a páciens kapcsolata tehát definíciószerűen egyenlőtlen jogosultságokkal járó, alá-fölé rendelt viszony, ezen nem lehet változtatni, azon viszont igen, hogy az orvos hogyan viszonyul ehhez a helyzethez. Az orvosi kommunikáció oktatása többek között ebben is nyújthat útmutatót az orvostanhallgatóknak. – Immár második éve van egy újabb tantárgy a Semmelweis Egyetemen, ami hozzájárulhat a kommunikációs készségek fejlesztéséhez – hangsúlyozza a szakember. – A neve „Pszichoterápia az orvosi gyakorlatban”. A tantárgy oktatásával nem pszichoterapeutákat képzünk, hanem olyan, a pszichoterápiából átvett módszereket oktatunk, amelyek segítik a hallgatókat a krónikus betegségek lélektani hátterének megismerésében, s javíthatják a mindennapi orvos-beteg kapcsolatot. Mindkét tantárgy oktatásában számos módszer segíti, hogy a hallgatók ne elméleti ismereteket, hanem gyakorlati készségeket sajátítsanak el. Ilyenek pl. a szituációs gyakorlatok, amikor az orvostanhallgatók az orvos illetve a beteg szerepében egy-egy kommunikációs helyzetet játszanak el. A hallgatóknak lehetőségük van úgynevezett oktatóbetegekkel is dolgozni, olyanokkal, akik megtanultak különböző betegszerepeket. Ennek a módszernek előnye, hogy a nehéz kommunikációs helyzeteket (például agresszív betegekkel való kommunikáció, rossz hírek közlése) a hallgatók a segítségükkel gyakorolhatják, másrészt az oktatóbetegek visszajelzéseket is adnak az orvostanhallgatóknak arról, hogy milyen a kommunikációjuk. További oktatási módszer a terepgyakorlat – ennek során a hallgatók a mindennapi orvosi gyakorlatban figyelik meg mindazt, amiről tanultak. A budapesti egyetemen, három nyelven (magyarul, angolul és németül) zajló orvosi kommunikáció képzés egyik legfőbb szempontja a gyakorlat-központúság, hiszen a képzés célja, hogy a mindennapokban előforduló helyzetekre készítse fel az orvostanhallgatókat.

Az e-egészségügyben is fontos a kommunikáció

Az „elektronikus egészségügy” vagy „e-egészségügy” fogalma alatt az információs és kommunikációs technológiákon alapuló eszközöknek a használatát értjük a megelőzés, diagnózis, kezelés, egészségellenőrzés és egészséges életmód területén. Mivel az Európai Unió célja az „európai elektronikus egészségügyi térség” létrehozása, bizton számíthatunk rá, hogy az egészségügyi témák iránti érdeklődés, információszerzés, sőt az orvossal való netes kommunikáció (például felvilágosítást nyújtó online szolgáltatások, elektronikus receptfelírás) hamarosan mindennapi realitás lesz. Különösen igaz lehet Magyarországon, hiszen a hazai nezetők aktívabbak a nemzetközi áltagnál: 59 százalékuk érdeklődik a hálón egészségügyi kérdések iránt. A nők érdeklődése nálunk is magasabb (67 százalék), mint a férfiaké (50 százalék).

Éppen ezért lehet nagy siker a Dr. Meskó Bertalan által, a Semmelweis Egyetemen létrehozott egyedülálló kurzus, ami az orvostanhallgatók digitális kommunikációját és ismeretszerzését oktatja. A résztvevők többek közt megismerhetik a Facebook, a YouTube, a Google, és a Wikipedia virtuális világát a gyógyításban, az orvoslásban.  Dr. Meskó szerint ma már a betegek jó része fel meri tenni a betegségével kapcsolatos kérdéseket, és meg meri kérdezni, milyen fórumon olvasson utána, vagy milyen alkalmazást használjon. Tehát az orvosoknak ismerniük kell a hiteles forrásokat. Ráadásul az orvosok felelőssége, hogy betegeiket ilyen szempontból is irányítsák, mert az informált beteg egyenlő partnerré tud válni, és – ahogyan az már bebizonyosodott – a partnerként kezelt, jól informált beteg együttműködőbb. Ez pedig határozottan megéri egyénnek és társadalomnak egyaránt!