Ha elvesztettünk egy gyermeket…

Egy gyermek elvesztése hatalmas fájdalommal jár és sokszor egy korábban jól működő házasságot is szétzilál. Révész Renáta Liliána a Tábitha Ház gyásztanácsadója segít megérteni mit tehetünk annak érdekében, hogy ne bomoljon fel a család egy ekkora krízis után.

Hogyan változik egy pár kapcsolata a gyermekük elvesztése után?

Két fontos csoport van a veszteség szempontjából: az egyik mikor egy gyermeket betegségben veszítünk el vagy egy hirtelen halálban. Amikor betegségben hal meg egy gyermek, már kezdetét veszi az úgynevezett elővételezett gyász. Egy hirtelen halálnál pedig csak akkor kezdődik. A problémák sokszor már az elővételezett gyász idején kezdetét veszik, mert sok szülő másképp fogadja a betegséggel járó szituációt. Az egyik fél az utolsó pillanatig reménykedik, míg a másik szülő már elég hamar felfogja, hogy szomorú vége lesz ennek a betegségnek. Közöttük itt már elindulhat egy meg nem értés, egy harag, egy csalódás, ami megterheli a házasságot. Véleményem szerint abban is lehet különbség, hogy a szülőhöz, hogy áll a közösség. Ha a reménykedőnek abban segítenek, hogy minél tovább bízzon, a másik kiszorul a támogatásból. Persze ennek az ellentétje is igaz, de ez a ritkább. Sokszor az apák azok, akik reálisabbak, elfogadják az orvosi magyarázatokat. Vannak azonban olyanok, akik együtt dolgozzák fel a krízist és egy oldalon állnak, az ő esetükben erősíthet a kapcsolatukon ez a veszteség. Ha már elvesztették a gyermeket, megindul maga a gyász. Ebben is két külön úton járhatnak a szülők, a feldolgozásban, a szembenézésben is lehetnek különbségek.

Megjelennek ilyenkor a társadalmi szerepek? A nő gyengébb, a férfi erősebb…

Nem ilyen egyszerű. A férfiak a betegségnél sokszor azért bontják fel a házasságot, mert nem tudnak egyszerűen mit kezdeni a helyzettel. Tehetetlennek érzik magukat, nem bírják feldolgozni azt, hogy semmit nem tudnak tenni a gyermekükért. A nők látszólag azért erősebbek, mert beleállnak a helyzetbe. Ott alszanak a kórházban, mindenük ott van és szinte a saját életüket is félre rakják a gyermekükért. A férfiaknak az is nehéz, hogy nekik mindenképpen dolgozniuk kell, igy kevesebbet lehetnek együtt, akár a gyermekükkel, akár a feleségükkel és ők kevésbé vehetnek részt a folyamatban. Ez érthetően számukra is nagyon nehéz! Relatív, hogy ki vagy mi a gyenge ilyenkor.

Mit tehetünk, ha az egyik fél beszélne, míg a másik magába zárkózna?

Ebben nagyon fontos a segítők szerepe. Meg kell tanulniuk, hogy kell és szabad is beszélniük a fájdalomról. Fontos, hogy bíztatást, segítséget, mintát kapjanak ebben. Tudniuk kell beszélni arról, hogy mit gondolnak éreznek a betegséggel kapcsolatban. Komolyan kell venni például az onkológiai betegségeket, pontosan tudniuk kell, hogy milyen gyógyulási lehetőségeik vannak. Sokszor problémát jelent, hogy úgy hisszük, amit kimondunk az el is jön. Nagyon rossz ha nem mondjuk ki a félelmeinket. A halálfélelmet nem lehet máshogy csökkenteni, csak ha beszélünk róla. Ki kell mondanunk olyan aggodalmakat is, hogy mi lesz a családunkkal, hogyan viseli a gyermekem a szenvedést, mit tegyek a másik gyermekemmel, hogy ne érezze magát rosszul.

Mindenképpen beszéltetni kell a másikat?

Tulajdonképpen igen, mert a ki nem mondott aggodalom átalakul. A harag, a düh negatív érzéseket vált ki, ezek a gondolatok pedig szépen lassan megbetegítenek. A kifejezés nagyon fontos, de nem szükséges feltétlenül szavakkal történnie. Ha valaki nem beszél az további gondokat szülhet. Például a másik fél, aki beszélne róla, azt hiszi, hogy, aki hallgat az nem is gyászol, hogy neki nem fáj a gyermekük elvesztése. Ez nagyon fájdalmas lehet és további gondokat szülhet. A csoportos terápia nagy segítség lehet, mert a párok láthatják, hogy más is érti, ami velük történik.

Milyen feladatok vannak egy terápián?

A csoportfolyamat a feldolgozás segítésére irányul, arra hogy a gyász, mint normál krízis folyamat a megfelelő ütemben haladhasson. Ennek érdekében a csoport vezetője például irányított kérdésekket tesz fel, amiket ritkán vagy teljesen másképp kérdeznek mások, ezek lehetnek azzal kapcsolatban, hogy érzi magát a gyászoló, milyen érzései gondolatai vannak. Vannak olyan strukturált tréning feladatok, amik segítnek például  asszociációs feladatok, ahol akár egy kép, egy szimbólum segíti a téma feldolgozását. De kérdezzük azt is, hogy mi volt jó neki és mi nem a héten, a társas közeg miben segít, miben nem, mi volt a legfájdalmasabb, mely szavak esnek rosszul. Sokféle feladat van, csoporttól is függ.

Melyik jobb, a csoport vagy a személyes beszélgetés a pszichológussal?

Mást nyújt. Az egyéni találkozás a gyász elején is nagyon nagy segítség nyújthat. Segít abban, hogy túlélhetőek legyenek a hétköznapok. A csoportban már inkább a feldolgozási szakasz zajlik. A csoport a sorstársi közösség élményét adja. Rácsodálkoznak, hogy mennyien élik meg ugyanezt, végre megértésre találnak. Sokan nagyon magányosak ebben az időszakban, úgy érzik csak velük történt meg ez a tragédia. Egy csoporttag ilyenkor azt érzi, hogy tényleg itt megértik. Felszabadító élmény, hogy nyíltan tud a gondjairól beszélni és a másik tud rá reagálni.

A család hogyan tud segíteni a feldolgozásban?

A gyászfolyamat egyik célja, hogy az emlékezést fájdalomból pozitívvá lehet alakítani. Arra kell gondolni, hogy milyen jó, hogy volt egy gyermekem és milyen boldog perceket élhetünk meg együtt. A családban érdemes szokásokat is kialakítani, például megemlékezni a névnapjáról, a családi ünnepeken felidézni egy kedves emléket róla. A gyásznak az a lényege, hogy megtanulunk nélküle élni. Érezhetjük, hogy velünk van, de fontos tudatosítani, hogy a földi élete már véget ért.

Ha van egy másik gyermekünk is, vele hogyan bánjunk, hogy ne szenvedjen?

Egy gyermeknek is  szembe kell nézni az aktuálitással, gyász esetén fontos, hogy tisztában legyen mi történik betegség és halál estén. Nem jó megoldás, ha nem visszük oda a beteg testvérhez, fontos, hogy ő is része lehessen akár az elbúcsúzásnak, hogy kifejezhessék a szeretetüket. Ha a beteggel való találkozás nagyon traumatikus lenne, mert a szerettünk már nagyon leépült, akkor természtesen mérlegelni kell a látogatást de az ezt megelőző időszakban célszerű még fenntartani a kapcsolatot, mind a beteg mind a gyermek számára.

A búcsú mgkönnyíti a későbbi gyász folyamatot. A betegség tudomásul vétele is segít a halál elfogadásában. A gyász a gyermkek számára is neház folyamat, hiszen ugyanúgy megélik a hiányt és ez ugyanolyan kínzó, mint egy felnőttnek, de sokkal kevésbé tiltakoznak az élet rendje ellen, a halál ténye ellen, mint a felnőttek. A hospice-ban nem kérdés, hogy látogassák-e a beteg testvért  a gyermekek.

Sírhatunk előttük?

A gyász a fájdalmas, nem a sírás. Téves gondolat, hogy nem szabad sírni a gyermekek előtt. Épp az lenne a furcsa ha ilyenkor nem sírnánk. Az a normális, hogy ha szomorúak vagyunk, sírunk. Ezt a gyerekek is tudják. Ha nem sírunk akkor azt is hiheti a gyermek, hogy nem gyászoljuk a testvérét és nem is vagyunk szomorúak miatta. A mai kultúrában fura ha valaki sír, mert túl „intimnek” tartjuk. A gyermek nem fog megijedni az őszinteségtől, az a természetes számukra, hogy kifejezzük az érzéseinket, hisz ők is ezt teszik! Attól sem kell megijedni ha ő sír. Ez is természetes. Fontos, hogy a gyermekeket is segítsük abban, hogy kifejezhessék magukat, hogy beszélhessenek az érzéseikről, gondolataikról.

Van ideje annak, hogy meddig gyászolhatunk?

A gyásznak ideje van. Ilyenkor egy seb van a lelkünkön, aminek idő kell, hogy begyógyuljon. Sajnos manapság ezt nagyon le akarjuk rövidíteni, pedig nem szabad. Foglalkozzunk vele, adjuk meg a módját a gyógyulásnak, tegyünk bizonyos lépéseket, hogy jobban legyünk. Vannak időszakok, amikor visszatérnek az emlékek, de még a fájdalom is. Ez teljesen normális. Tudatalatt is produkálhatunk tüneteket évek múltán. Van, akinek kicsit könnyebben és hamarabb megy az elengedés, míg másnak sokáig tart. Az első év a legintenzívebb. Ha ez később sem csökken, akkor érdemes pszichológushoz fordulni, hogy segítsen a helyes mederbe terelni a gyászt.

Mit tehetünk, ha azt látjuk, hogy egy pár élete kezd összeomlani, de nem akarnak pszichológushoz fordulni?    

A tehermentesítés nagyon sokat jelent. Sok szülő azt érzi, hogy minden a nyakába szakadt. Egy egészséges gyermeket szívesen elvállnak mások, hogy vigyázzanak rá, míg a szülők kikapcsolódnak, de egy beteg gyermeknél ezt nem merik. Pedig ez nagy segítség lenne, mert akkor a szülők elmehetnek egy közös programra, legyen szó akár egy sétáról, egy moziról. Alapesetben ez a mindennapok része lenne, hogy ápolják a házasságukat, de sokszor a betegség megakadályozza őket ebben. Ez is távolságot szül. Sok segítséget tud nyújtani a család ha megkérdezik, hogy miben segíthetnek, de akár konkrét feladatot is mondhatnak, hogy ezt vagy azt megcsinálják a szülők helyett. Támogathatja a család és a baráti kör abban, hogy elfogadják és mégértsék, hogy a betegséggel és a gyásszal járó krízis valóban nehéz időszak és ezért normális, ahogy most ők éreznek.