Harmonikus családban épül a lélek – konferencia a Lelki Egészség Világnapján

Farkas Péter, az Emmibe beolvadt Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet (CSINI) volt főigazgatója, a Család- és ifjúságügyért Felelős Államtitkárság nevében köszöntötte a résztvevőket. Beszédében emlékeztetett arra, hogy 25 évvel ezelőtt tartották az első Lelki Egészség Világnapot, és elmondta, hogy az egyesület munkája erősíti azt, amit a kormányzat is célul tűzött ki: egyrészt megszülessenek a kívánt gyermekek, másrészt csak fizikailag és lelkileg is egészséges, boldog családokból és közösségekből épülhet fel egy erős nemzet. Kiemelte: a kormány eszközei viszonylag szerények, és ha ebben nem lennének társak – szakmai, civil és egyházi szervezetek –, akkor a kormány egyedül képtelen lenne céljai megvalósítására és a társadalom közgondolkodásának  megváltoztatására. Novák Katalin államtitkár a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom Apa (is) csak egy van! konferenciáján elmondott beszédére hivatkozva megerősítette, hogy a kormány kiemelt célja a családok fizikai, anyagi és lelki jólétének és biztonságának megteremtése. Elmondása szerint az anyagi biztonságot célozza a családtámogatások rendszere, a szellemi biztonság védelmét pedig a családi életre nevelés, a kapcsolati kultúra fejlesztése, a családbarát médiumok növekvő szerepe. Azonban mindez önmagában kevés volna – folytatta, hozzátéve: küldetése van az olyan egyesületeknek is, mint a Szövetség a Családok Lelki Egészségéért. A szervezet céljairól megjegyezte:  „olyan komplexek és nemesek, amelyekért érdemes küzdeni”. 

Dr. Török Szabolcs, a Szövetség a Családok Lelki Egészségéért Egyesület elnöke elmondta, hogy az egyesület örömmel kapcsolódik a mindenki által észlelt kormányzati demográfiai fókuszváltáshoz. A mennyiségi változások után a minőségi változásoknak kell következniük – fejtette ki, hozzátéve: ez utóbbiban szeretne részt venni az egyesület is. A mikéntre a választ az egyes előadások címeiből válogatott fogalmakkal adta meg: személyes jóllét, egyéni életutak, családi életre nevelés, boldogabb családok, párkeresés, apa. 

Az első előadó Bálity Csaba, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ munkatársa volt, aki Dr. Dávid Beáta szociológust, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Intézet igazgatója nevében is a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) tagjai körében végzett saját kutatásról számolt be. Tájékoztatott arról, hogy a NOE körében végzett korábbi kutatások nem voltak reprezentatívak, és elsősorban az anyagi jóllétre, azaz az állami támogatásokban való részesedésre és annak hatásaira fókuszáltak.  Elmondása szerint jelenleg két ellentétes kép él a társadalomban a nagycsaládosokról: az egyik egy idealisztikus, patetikus elképzelés, arról, hogy milyen jó nagycsaládban élni,  másik egy sötét leírás, aminek jellemzői az állandó rohanás, folyamatos fáradtság és gyakori lemondás. A valóság ennél sokkal árnyaltabb, és a kutatás ezt próbálta körüljárni – fejtette ki.  A kutatáshoz a 12.000 tagcsaládból álló NOE-ból 600 nagycsaládot választottak ki, és – eltérően a családkutatások nagy részétől –, az egyes családtagokat külön is megkérdezték, így végül 589 anyától, 497 apától és 570 15-29 év közötti gyermektől kaptak választ.

Az előadó Coleman hajó-diagramjára hivatkozva elmondta, hogy a kutatás elsősorban a gyermekvállalásra közvetlenül ható, az egyének ezzel kapcsolatos döntéseit és annak időzítését közvetlenül befolyásoló ún. mikrofeltételekre  és mikrokörülményekre vonatkozott (életkörülmények, értékrendek, hiedelmek, stb.), szemben a már közismertebb ún.  makrokörülményekkel (demográfiai trendek, szülő nők átlagos életkora, stb.). Miller TDIB modelljére (trade-desire-intentions-behaviour) utalva ismertette, hogy a kutatás két tényezőre fókuszált: az egyik a személyes jellemzők és fiatalkori tapasztalatok a gyermekvállalással kapcsolatban, a másik a gyermekvállalás motivációi. Az elsővel kapcsolatban olyan kérdéseket tettek fel, mint például: ki végzi a házimunkát, mennyire elégedett a házimunka-megosztással kapcsolatban. Feltűnően nagy eltérés volt az anyák és az apák válaszai között, amiből kiderült, hogy a házastársak jelentősen másképp élik meg a házimunkában való részvételüket – mind a sajátjukat, mind a párjukét. Ugyanakkor kiderült az is, hogy az iskolai végzettség növekedésével csökken az anyák által végzett házimunka aránya és ezzel együtt nő az anyák elégedettsége, és ezzel összefüggésben csökken az anyák és az apák közötti véleménykülönbség; míg a iskolai végzettség csökkenésével nő az anyák által végzett házimunka aránya és ezzel együtt nő az anyák elégedetlensége, valamint az anyák és az apák közötti véleménykülönbség is.

A válaszadókat három csoportra osztva – magas státuszú konzervatívak (22%),  szekuláris középosztály (58%), nehezen élő elégedetlen (20%) –, kiderült, hogy a tervezett gyermekvállalás és az ideálisnak tartott gyermeklétszám mindhárom klaszterben az össztársadalmi reprodukciós átlag (1,4) felett van. Míg első csoportban mindkét adat a legmagasabb (2,81 illetve 2,9), a másodikban közepes (2,31 és 2,45), míg a harmadikban a legalacsonyabb (1,81 és 2,21), és a két adat között a utóbbi csoportban a legnagyobb a különbség, annyira, hogy a tervezett gyermeklétszám ott már az össztársadalmi szempontból kívánatos reprodukciós szint (2,1) alatt van. (Tényadatokat nem vizsgáltak.) A kutatásból az is kiderült, hogy a három csoportból a szekuláris középosztály tartja magát a legboldogabbnak.

Azt is megtudjuk, hogy a kutatás alapján a gyermekkori családjellemzők (család, nagycsalád, egyedülálló, mozaikcsalád stb.) jelentősen befolyásolják a tervezett gyermekvállalást, statisztikailag szignifikáns együttjárás mutatható ki ezen a téren.

A gyermekvállalás motivációit illetően, több, jóllétre ható tényezőt vizsgáltak: család szerkezete, anyagi helyzet, vallás, értékrend.  A legfontosabb megállapítások: a legtöbb gyermeket a magukat vallásoknak tartók szeretnék, ők az átlagnál több, a templomba nem járókhoz képest pedig sokkal több gyermekre vágynak; az ún. intakt (kétszülős) családokban az átlagosnál jóval több gyermeket szeretnének; az átlagnál jobb anyagi helyzetben élők nem vágynak az átlagosnál több gyermekre, viszont a napi megélhetéssel küzdők az átlagosnál jóval kevesebb gyermeket szeretnének. Kiderült az is, hogy a házasságban élni kívánók az átlagosnál több gyermekre vágynak.

A nagycsaládos modell „öröklődésével” kapcsolatban megtudtuk: ahol legalább az egyik szülő magasabb végzettségű, ott 2,6-szor nagyobb valószínűséggel akarnak nagycsaládot, ahhoz a családhoz képest, ahol mindkét szülő alacsony végzettségű; és ez az arány négyszeres (!) azokban a családokban, ahol mindkét szülő magasabb végzettségű. A rendszeresen templomba járókhoz képest háromszor kisebb a valószínűsége a nagycsalád létrejöttének ott, ahol csak néha, és ötször (!) kevesebb ott, ahol soha nem járnak templomba.

Röviden összefoglalva: a NOE családokban élők több gyermeket szeretnének mint kortársaik, viszont kevesebbet mint szüleik, de nem tervezik korábbra az első gyermek vállalását, mint kortársaik, tehát a későbbi gyermekvállalási tendencia náluk is kimutatható  – ebben nincs eltérés a Magyar Ifjúságkutatás 2016 eredményeihez képest. Ezzel kapcsolatban az előadó felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy számtalan nemzetközi kutatás létezik arra nézve, hogy a hosszabb halogatás miatt nagyon sok gyermek már nem fog tudni megszületni. A másik fontos megállapítás: a NOE tagság nem egy homogén massza; azt, hogy ki milyen típusú családban él, szignifikánsan befolyásolja a tervezett gyermekek számát; valamint az egyes NOE családokban nem egyformán tér el a tervezett és ideálisnak tartott gyermekszám.

Kapitány Balázs szociológus, demográfus, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese az átalakuló gyermekvállalási mintákról beszélt, és arról, hogy milyen a családi háttér szerepe az egyéni életutakban. Előadásának azzal kezdte, hogy a demográfiai helyzet mindig változik, de vannak különböző szakaszok, amikor vagy lassú, nem egyértelmű, vagy gyors, látszólag egy irányba vezető trendek váltják egymást. Elmondása szerint az elmúlt 30 évben Magyarországon és a régióban nemzetközi összehasonlításban is viszonylag gyors demográfiai átalakulás, sőt átrendeződés zajlott, melyek jellemzői: a kritikusan alacsony gyermekvállalási kedv, a kitolódott gyermekvállalási életkor,  a házasságon kívüli gyermekvállalás erőteljes elterjedése, a házasságkötések reneszánsza.

Az egyes tényezőkkel kapcsolatban a következőket fejtette ki:

• A rendszerváltás előtti 2-es termékenységi mutató drasztikusan csökkent 1,3-ra, majd pár évig (1999-2011) változatlan maradt, 2016-ra pedig kismértékben, 1,4-re nőtt. Így 20 évvel ezelőtti százhúszezres évi születésszám százezer alá csökkent, és ott is maradt. Az utóbbi időben a két tényező elvált egymástól: a gyermekvállalási kedv nőtt, viszont a születések száma nem változott, aminek oka, hogy a 1975 körül született szülőképes nők száma drasztikusan csökkent, ezért „kész csoda”, ha a születésszám nem fog tovább csökkenni – jegyezte meg a demográfus.
• A rendszerváltás előtti első gyermekvállalási életkor 23 évről mostanra 28 évre nőtt. Ez az öt éves különbség akár kevésnek is tűnhet, de ha végiggondoljuk: a szülőképesség biológiai limitjének (16 évtől 41 évig) egynegyedét jelenti – figyelmeztetett. Ha az első gyermeket 28 évesen vállalják, akkor a testvérek megszületésére 12 év marad, szemben a korábbi elvi 18-20 évvel, így eleve sokkal kevesebb gyermek tud megszületni.
• A rendszerváltás előtti 90% felettről 50% körülre csökkent a házasságon belül született gyermekek aránya. (Ez az összes gyermekre vonatkozik; az első gyermekek többsége már házasságon kívül születik.) Ugyanakkor az egyszülős családok a társadalom kb. 10%-át teszik ki, ebben nincs változás a rendszerváltáshoz képest.
• Az elmúlt években a házasság reneszánsza figyelhető meg: rendszerváltás előtti 100%-tól húsz év alatt 50%-ra csökkent a házasságban élők aránya, majd 60-70%-ra nőtt, de most megint csökkenőben, így valószínűleg a növekedés csak egyszeri eset volt.

Az előadó kiemelte, hogy a négy tényező együttes eredményeként mára egy viszonylagos stabilizálódás jellemző, ami azonban nem jelent visszatérés a korábbi demográfiai viszonyokhoz, mert a jelenlegi már egy teljesen más társadalom, mint 20-30 évvel ezelőtt – ezt több időszak gyermekvállalási haranggörbéjének összehasonlításával érzékeltett. A rendszerváltáskor a 23 évesek szültek a legtöbben, 30 év felett nagyon kevesen, így a gyermekvállalási időszak tulajdonképpen akkor is szűk 10 év volt. A 2000-es években lényegesen kevesebb lett a 23-25 évesen először szülők száma, de a 30 évesen először gyermeket vállalók nem lettek többen. A 2016-os ábra hasonló a 2000-es évihez, viszont a gyermekvállalás kezdete eltolódott 10 évvel. A társadalom így kétosztatúvá vált: sokan szülnek nagyon korán illetve későn. A 40-44 éves nők körében végzett felmérés szerint a rendszerváltáskor 9%-uk volt gyermektelen, most 17%-uk (ebből Budapesten 25%) ; az egygyerekesek aránya 22%-ról 28%-ra nőtt, a kétgyerekesek aránya 50%-ról 37%-re csökkent, míg a háromgyermekesek aránya változatlanul 14% maradt. Ez az átrendeződés igazi hungarikum – jelentette ki Kapitány Balázs, hiszen egyedül a kétgyerekesek aránya csökkent. Hozzátette: ugyanakkor jelenleg Magyarországon a román és a bolgár, főleg egykés gyermekvállalási minta van terjedőben. 

A társadalom fundamentális változásának másik területe a 20-44 évesek párkapcsolatai – folytatta a szociológus. Összességében elmondható, hogy a párkapcsolatok száma összességében csökkent, ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy a párkapcsolatok szerkezete drasztikusan megváltozott: míg 1990-ben az élettársi kapcsolatok száma 143 ezer volt, ez 2016-ra 732 ezerre nőtt, és ez idő alatt a házasságkötések száma 2,25 millióról 1,14 millióra csökkent, míg a nem együtt élő párok száma 1,23 millióról 1,53 millióra nőtt.

Az előadó szerint a fundamentális társadalmi átrendeződés magyarázza meg azt is, hogy miért nem tudott sikeres lenni a kormány egyébként gazdag családpolitikája: a családi adókedvezmény 2010-s évi bevezetésével elsősorban a jól kereső kétszülős kétgyermekes családok jártak jól, és ott meg is születtek a harmadik gyermekek: körükben a gyermekvállalás 34%-al nőtt, de ez csak évi 700 plusz szülést jelentett csak, hiszen ők a társadalomnak csak egy kis csoportját jelentik; a gyermektelenek továbbra sem jutottak el az első, a kétgyermekesek pedig még kevésbé a második gyermekig (kétharmaduk nem tud vállalni harmadikat). Így azok a családpolitikai intézkedések, amelyek a rendszerváltás környékén vagy akár a 2000-es évek elején még akár sikeresek is lehettek volna, a 2010-es években már nem tudtak azok lenni, hiszen ahhoz, hogy megszülethessenek a harmadik gyermekek, először meg kell születniük az elsőknek, majd a másodikoknak – hívta fel a figyelmet az előadó, aki a stabilizáció nyújtotta lehetőségek kifejtésével zárta előadását.

Elmondása szerint az elmúlt 20 évben a társadalompolitikai intézkedések hatásossága korlátozott volt, hiszen a magyar társadalom hozzáállása annyira megváltozott (pl. munkaerőpiaci bizonytalanság, fogyasztói társadalom kialakulása), hogy azt szakpolitikai intézkedésekkel nem lehetett befolyásolni. Azonban most ennek vége, a drasztikus társadalmi átalakulás lelassult, és a Ratkó unokák helyett gyermekvállalási korba került az a társadalmi réteg, aki már a piacgazdaságban szocializálódott, így a korábbinál lényegesen nagyobb tere nyílt a szakpolitikáknak. Azonban a hatékony társadalom- és családpolitikának vannak előfeltételei  – folytatta, mégpedig:

• tényalapúak legyenek, azaz szembe kell nézni a társadalom átalakulásával,
• az eszközök ne legyenek egységesek, azaz szembe kell nézni azzal a ténnyel is, hogy a mai magyar társadalom egyre kevésbé egységes a családmodellt tekintve,
• amennyiben az intézkedések szegmentáltak, annak kommunikációja során nagyon figyelni kell a társadalom egészére, azaz nemcsak arra a szegmensre, akire az adott szakpolitikai intézkedés vonatkozik, hogy ne hasson negatívan a többiekre, akikre nem vonatkozik.

Ennek fényében, arra a kérdésre, hogy miért nem születnek meg a kívánt gyermekek, a válaszok túlságosan divergensek – hangsúlyozta a szakember. Egy kutatás szerint a kérdésre válaszolók 28%-a családi okot jelölt meg (pl. elvált), 26%-uk (!) egészségügyi okot (pl. kifutott az időből), 24%-uk anyagi okot, és csak 5%-a hivatkozott karrierre. Ez is igazolja azt, hogy összetett a magyar társadalom, nem elég egyféle intézkedéssel (pl. lombik program támogatása), mert kis csoportot érint, és közben épp emiatt sokan érzik magukat mellőzve – mondta.

Kérdésre válaszolva az előadó kifejtette, hogy a GDP 4,8%-át jelentő családpolitikai kiadások mértéke nagyságrendileg magas, bár nem a legmagasabb; szerinte a pozitív demográfiai változáshoz nem több pénzre volna szükség, hanem hatékonyabb elosztásra, valamint arra, hogy a rendszer stabil legyen, ne gazdasági helyzettől függő, mert a visszavonásnak mindig drasztikus hatása van (lásd Bokros csomag).

Dr. Komlósi Piroska pszichológus, a KRE BTK Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet egyetemi docense a családi életre nevelés (CSÉN) múltját és jelenét ismertette. A kifejezéssel kapcsolatban elmondta, hogy a nevelés, növelés, felkészítés, ráhangolódás fogalmak mind benne vannak abban az ügyben, amit Kopp Mária óta már sokan a szívükön viselnek az egész országban. A Kopp Mária által létrehozott Népesedési Kerekasztalban a CSÉN volt az egyik, harminc fős szakértői munkacsoport, tagjai nyolc olyan témát dolgoztak ki, amelyről fontosnak tartották beszélni és ezáltal a köztudatba bevinni a családi életre való nevelés kapcsán:

1. társadalmi kapcsolatok, kommunikáció, konfliktuskezelés (Mihalec Gábor),
2. önismeret és érzelmi intelligencia (Grész Gábor),
3. jellem és értékrend (Farkas Péter),
4. családi működése (Komlósi Piroska),
5. változások, veszteségek kezelése (Komlósi Piroska),
6. nemiség, szexualitás, párkapcsolatok (Hortobágyiné Nagy Ágnes),
7. veszélyek, devianciák (Rosta Andrea)
8. speciális oktatási módszerek (Hortobágyiné Nagy Ágnes).

Megtudtuk azt is, hogy 2012 óta Nemzeti Alaptantervben a fejlesztési területek és nevelési célok közé tartozik a családi élet és a kapcsolati kultúra fejlesztése, a kerettantervben önállóan megjelent a CSÉN témaköre, három tantárgyba is beépítették: erkölcstan, etika, technika életvitel és gyakorlat, továbbá az iskolák választhatják a fakultatív tantárgyak 10%-os keretében a CSÉN-tárgyat. 2012-ben akkreditálták a Károli Gáspár Egyetemen indult az első, 40 órás CSÉN képzést, aminek nagyon pozitív visszajelzései voltak (megerősít, tájékoztat, irányt mutat, támogat), ugyanakkor kiderült, hogy bár 40 pontot kaptak érte, a pedagógusok nem tudnak érte fizetni, így a következő években a jelentkezők között a pedagógusok mellett egyéb segítő szakmabeliekkel (védőnők, óvónők, dietetikusok stb.) is voltak. 2014-ben elkészült a CSÉN kézikönyv, a fenti 8 modulra vonatkozó alapinformációkkal. Később Debrecenben és Gyöngyösön is lett CSÉN-képzés, de ennél sokkal több CSÉN oktatásra specializált, ún. utazó szakemberekre volna szükség. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy másik két fontos terület van, ahova a CSÉN-nek be kellene jutnia: a szülők és a diákok/iskolák. Tájékoztatott arról, hogy nemrég indult a pedagógusképzés kudarcát kompenzáló lehetőség, a Családbarát Ország (CSBO) projekt részeként a CSÉN projekt, amely két lépcsőben fog megvalósulni: 30 ember fognak gyorstalpalón kiképezni CSÉN-trénerré, akik majd további ezer pedagógust fognak 40 órában CSÉN-re oktatni, érzékenyíteni, és amennyiben van rá nyitottság a kormányzat részéről, akkor további közpénzből folytatódhat a CSÉN-képzés.

Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes orvos, a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK) szakmai felelőse, a „Boldogabb családokért” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program elindítója, és megalkotója munkatársaival együtt, betekintést nyújtott a program módszertanába. Elmondta, hogy orvostan-hallgatóként a tüneti-hőmérőzéses természetes fogamzásszabályozással foglalkozott. Így került kapcsolatba fiatalokkal, és így kezdődött a későbbiekben szélesre bővült „Boldogabb családokért” CSÉN program. Megtudtuk, hogy az éppen 20 éves egyesület elnöke a férje – közös küldetésük tehát ez az ügy. 1993-ban alakult meg a család munkacsoport, 2001-ben a Sapientián családpedagógiai intézetet alapítottak Lukács László tanár úr vezetésével, és elkezdték az egészséges életmódra és családi életre nevelés tanfolyamot, amely révén 10 év alatt 811 személyt képeztek ki. A tanfolyam anyagi okokból történő megszűnése után 2011-ben a volt képzettekből megalakult Budapesten az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú társaság. Az előadó elmondása szerint a kecskeméti és a budapesti szervezetek családhálóként próbálják behálózni az egész országot, és elérni mindazokat, akiknek a legnagyobb szükségük van erre a programra: a diákokat, nekik tartanak ún. család-órákat. Az előadó elismerte, hogy a családi életre nevelés legjobb terepe a család, de ha ez valamiért nem jól működik vagy nincs, akkor az iskola révén segíthetünk – tette hozzá. Elmondása szerint egyre több helyre, egyházi és önkormányzati iskolákba hívják őket, ahova kezdetekben havi rendszerességgel mennek, majd igény szerinti utánkövetés zajlik. A család-órákon két foglalkozásvezető van, nem frontális oktatás zajlik, a pedagógus jelenlétében. Módszerük az elgondolkodtatás, céljuk pedig az, hogy a diákok érett személyiséggé váljanak.

Az előadások után párhuzamos interaktív szekciók zajlottak. Guba Imre család-rendszer terapeuta témája a csoport, mint re-szocializációs lehetőség a párkeresésben, amely révén bemutatásra került a párkeresőknek szóló, 5+1 alkalmas tréning csoport, az  ún. randiteam. Léder László pszichológus a Családhálón már többször bemutatásra került Apa Akadémiát ismertette, mint új utat a családi mentálhigiénében.