Három hét immunrendszer nélkül

Ilyen a boksz – Koszticsák Szilárd a csontvelő-átültetésen átesett, steril körülmények között ápolt gyerekekről, szüleikről és orvosaikról, ápolóikról készített fotóriportot. A képeket most a Szent László Kórház területén, egy felújításra váró épületben állítják ki.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
bezártság
2015. november 23. Csontos Dóra

Ilyen a boksz – Koszticsák Szilárd a csontvelő-átültetésen átesett, steril körülmények között ápolt gyerekekről, szüleikről és orvosaikról, ápolóikról készített fotóriportot. A képeket most a Szent László Kórház területén, egy felújításra váró épületben állítják ki.


A Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő beavatkozást. A csontvelő-átültetést követő 2-3 hetes sejtmentes időszakban a régi csontvelő már nem, az új még nem működik, a betegek  immunrendszer nélkül élnek. Ezért ezt az időszakot steril elkülönítő bokszban töltik. Itt készített fotókat az MTI fotóriportere, Koszticsák Szilárd.

A kórházban igyekeznek otthonossá tenni a bent töltendő időszakot

A fiatal fiú csak így beszélgethet testvérével három héten keresztül

A lábadozó gyermekeknek igyekeznek könnyebbé tenni ezt az időszakot

„A lábadozás időszakában, a csak lassan erősödő immunrendszer miatt gyakori orvosi ellenőrzésre van szükségük, ezért a kórház területén lévő Démétér Házba költöznek, ahol  otthonos körülmények között tanulhatnak, játszhatnak, és együtt lehetnek szüleikkel, ami fontos lelki támaszt jelent a gyógyulásukhoz” – írja a kiállítás meghívójában a Démétér Alapítvány.

A képen egy aggódó édesanya

Fotókat készítette: Koszticsák Szilárd / MTI

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!