Hatalom és szeretet – interjú Bagdy Emőkével

Azzal kezdtük a beszélgetést a pszichológussal, hogy megkérdeztük: mi lehet a különös jelenség hátterében? Innen indultunk, ám az összefüggések feltárásával a mai kor számos égető kérdése is kirajzolódott.

– Miért ilyen nehéz ez a 21. századi anyaság?

– Manapság – döntő módon – más a közgondolkodás az anyaságról, ám a gondolkodási sémák változásának mindig van előzménye. A hölgyek munkába állása magával hozta a klasszikus női szerepek erodálását is. Nők „dolgozó férfiként”, lebecsülve a nemük miatt – nem túl jól viselhető szituáció, ráadásul az eredendő szerepkövetelményeknek is alá vannak vetve. Az anyaság már nem az életadásra képes nő küldetése, a megbecsültsége pedig egyre csökken. Az emancipációs törekvések egykor még csak a választójogért való küzdelemről szóltak, később a hölgyek – teljes joggal – a társadalmi szerepek egyforma elismerésére is igényt tartottak. S olyan dolgokra, amelyek korábban a férfiak privilégiumai voltak. Egy rendkívül kártékony értéktorzulás alakult ki, amely a társadalmi nemi (gender-) egyenlőség jegyében végül a biológiai nem primátusát is tagadta. Minden nagy átalakulás krízist jelent: vajúdó században élünk, a nemek forradalmának a korszakában. Hihetetlenül megváltoztak a szerepek, a változás pedig a gyökerekig hatolt, a biológiai nem jelentőségének a tagadásáig. Az eredendő szándék az volt, hogy kiegyenlítsék a nemi szerepek megbecsültségét, hogy mi, nők ugyanolyan esélyekkel élhessünk a világban, mint a férfiak. A férfivilág maszkulin gőgje ezt nem jól viselte. Ezért ment a küzdelem a határokon is túl: legyen minden ember a biológiai nemétől függetlenül azonos, akár férfi, akár nő, szexuálisan akármilyen orientációval is él. Nem sikerült egészséges egyensúlyt létrehozni: a nemi hovatartozás kérdése az együttműködés helyett harci tereppé vált. Ideológiai szempontból az anyaság szerepének elértéktelenedése e folyamat egyik következménye.

– A nemekből versenytársak lettek?

– A konzumkultúra erősödése is belejátszott abba, hogy a férfi és a nő vetélkedése felülírta az együttműködést. E vetélkedés ma az élet minden területén jelen van, mert a pénz eluralta a legfőbb érték helyét. Az Isten helyére kerülő pénz az emberek közötti viszonyt is elanyagiasította. Az érzelmeink, valamint a kulturális örökségből és a lényünk mélyéből származó törekvéseink – szeretet, empátia, segítségnyújtás, szolidaritás – nagyon háttérbe szorultak. Egoisztikus önérvényesítés vált általánossá, amelynek a következménye a szerepvetélkedések fokozódása. A maszkulin oldalon egyfajta visszaszorítottság-érzés, a nőkkel szembeni harag is kialakult. Nem értik a férfiak, miért akarják őket „kvázi ivartalanítani”, miért akarják elvenni az évezredek alatt kialakított privilégiumaikat. Ennek egyrészt mély transzkulturális és -generációs gyökerei vannak, másrészt a magunkkal hozott genetikai programnak is óriási a hatalma, és erre nem tekintünk kellő tisztelettel.

– A biológiai nem determinált. Miért akarja a mai ember még ezt is az uralma alá hajtani?

– A biológia törvényeit felülírva azt mondják: akkor igazi az esélyegyenlőség, ha magunk döntjük el, fiúként vagy lányként akarunk-e élni. A légkör ellenségeskedéssel teli, pedig előadásaim-ban semmi mást nem mondok, mint amit a pszichológia szentesít – mégis sokszor elítélnek. Valódi fejlődéspszichológiai érvvel mégsem tudják alátámasztani a gendermodellt, vagyis azt, hogy az embernek jogában áll eldönteni, melyik nemhez tartozzon. A nemi viselkedésre vonatkozóan persze lehetséges szabad döntés, de a gyökérszerepeket nem lehet felülírni. A nő szül, a férfi nemz. Az alapvető szerepmegosztás felülírhatatlan. Ezért nem lehet szentesíteni a felülírási szándékot, az élet törvénye nem erről szól.

– Sokat köszönhetünk az emancipációnak, de kell-e tovább harcolnunk?

– Mint a láva, úgy ömlik kifelé a felgyülemlett évszázados női fájdalom, sérelem, s ez a harag nyilvánul meg a férfiak felé. Ők viszont ezzel párhuzamosan azt érzik – és ez érthető is –, hogy nem kapnak megbecsülést. Van egy emancipációs koncepcióm: én nagyon boldogan megkoronázom a férfit, de ő meg adjon nekem királynői koronát, mert akkor leszünk egyenlők és válunk boldog párrá. Az emancipációs kérdésben az egyenjogúság helyett az egyenrangúságra került a hangsúly, ebből alakult ki az a társadalmi mozgás, amely lehetőséget adott a nőknek arra, hogy megmutassák a képességeiket – ezt egyre inkább meg is teszik. Az empátia, az érzékenység, az érzésvezérelt globális gondolkodás különleges talentuma lehetővé teszi, hogy mi, nők alkalmasabbak legyünk például a szociális vagy szervezési területen való érvényesüléshez, precizitásban pedig felülírjuk a férfiak munkaminőségét. Ezzel mintegy kozmikus haragot is zúdítottunk a fejünkre a férfitársadalom részéről, mert bizonyos mértékben trónfosztást élnek át: a nők uralmát, a férfierők gyengítését.

– Ezért akarják, hogy „teleszüljük” a világot? Persze értem, hogy a lehangoló demográfiai helyzetben minden eszközzel fel kell hívni a figyelmet a népességfogyásra. Hogyan lehetne kissé szofisztikáltabban érvelni a gyermekvállalás mellett?

– Higgyük el, ez egy szerencsétlen kijelentés volt. Mondom ezt úgy, hogy elkötelezett anya, nagymama – és megegyezéspárti – vagyok.

A cikk ITT folytatódik.