Hiába fogy le, vékonyan is boldogtalan marad

Aki küszködött már étkezési zavarral, vagy mélyebben elbeszélgetett már olyannal, akit személyesen érint a probléma, pontosan tudja: az evési problémák behálózzák a személy egész életét: nem lehet elkülöníteni ezeket sem a családtól, sem a párkapcsolattól, sem a munkahelytől, sem a hétköznapoktól, sem az ünnepektől.

Lukács Liza pszichológus egyike azoknak a szaktekintélyeknek, akik hosszasan és alaposan tanulmányozták a különféle evési zavarokkal küzdők lélektanát, és viselkedésmintáit – ennek az eredményeképpen született meg Az éhes lélek gyógyítása – Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák című kötet.

Nem az a kérdés, hány kilót, hanem hogy miért akarunk fogyni

Legtöbbünk számára a fejfájásra fájdalomcsillapító a válasz – nem pedig egy forró fürdő és pár óra lazítás. Hasonló a helyzet a radikális diétákkal is – sokan azonnali megoldásként gondolnak rájuk, elfeledve, hogy az önértékeléssel kapcsolatos gondok vélhetően mélyebben gyökeredzenek, mintsem hogy azt öt kiló leadása egyensúlyba hozhatná. “A táplálkozás területén tehát bármilyen életkorban könnyen megjelennek a lelki egyensúlyhiány tünetei. Legtöbbször azonban ezek valóban csak tünetek: a túlsúly, az extrém fogyás, az önhánytatás, a székrekedés, a hashajtóhasználat, a túlzásba vitt testedzés is. A problémakezelésben sokan meg is állnak ezen a szinten, és ahelyett, hogy arra keresnék a választ, hogyan kapcsolódik a probléma más életterületekhez, melyek azok a jelen- vagy múltbeli körülmények, amelyek fenntartják a nem kívánt állapotot, azonnal elhatározzák, hogy lefogynak, vagy gyökeresen megváltoztatják étkezési szokásaikat.”

Ez a gondolkodás lehet az első tipikus hiba a testsúllyal folytatott küzdelemben Lukács Liza szerint, aki vallja: legtöbben nem reális célokat tűznek ki maguk elé. Ennek pedig legtipikusabb példája, hogy valaki többet szeretne fogyni, mint amennyire testileg és lelkileg képes. “A hibás célok között szerepel még olyan étkezési és mozgásterv kialakítása is, amely hosszú távon nem illeszthető be a személy hétköznapjaiba. Ha valaki anélkül határozza meg a céljait, hogy a végére járna, vajon miért is hízott meg, mi áll a hátterében annak, hogy elkezdte magát hánytatni, vagy miért tekinti mindenekfelett való értéknek a külső megjelenést, nagy eséllyel nő a sikertelen próbálkozások száma, s ezekkel együtt a testsúlya is” – írja. De akkor mégis hogyan lehet egészséges és tartható viselkedésmintát és étkezéskultúrát teremteni – anélkül, hogy csak újabb, önmagunknak tett, be nem tartott ígéretbe ütköznénk?

Az évészavar a leghamisabb barát – mégis visszatérünk hozzá

A szakember szerint egy mélyreható elemzés során ki lehet szemezgetni egy evészavaros ember életútjából, hogy ki, mikor, hogyan, mennyiben járult hozzá ehhez az úthoz – ilyenkor pedig azokról is megemlékezhetünk, akik tompíthatták volna a negatív hatásokat, de ilyen-olyan okból kifolyólag nem tették. “Ez leginkább azért fontos, hogy az ezekkel a személyekkel kapcsolatos ki nem mondott, negatív, elnyomott érzések felszínre kerülhessenek. Ám ahogy a hozzátartozóknak, úgy az evészavarral küzdő személynek sem a problémáért illetve annak kialakulásáért kell felelősséget vállalnia, hanem a megoldásáért. Ha nem sikerül túljutni a felelősök keresésén, illetve mások vagy saját maga okolásán, akkor azzal önmagának tesz rosszat: kiengedi a kezéből a saját élete változása feletti kontrollt. Végül nem jut sehová, csak kering a fájó múltbéli események körül” – írja Lukács Liza.

Nem rikta, hogy egy párkapcsolatban például felgyülemlenek a ki nem mondott sérelmek, melyek végül “tudom, hogy azt gondolod, hogy meghíztam, de nem mered a szemembe mondani” típusú veszekedésekben futnak ki – sőt vannak párkapcsolatok, ahol az evészavar vagy a túlsúly mintegy harmadik személyként van jelen a viszonyban. “Mindennapi témává válik, lehet okolni például a szexuális élet ellaposodásáért, a kapcsolat elszürküléséért, vagy azért, mert a másik fél már nem annyira izgalmas, vagy nem úgy viszonyul hozzád, mint a kapcsolat hajnalán. Sőt, van pozitív szerepe is: hozzá (az evéshez, az önhánytatáshoz vagy éppen a nem evéshez) lehet menekülni, ha baj van. Ha megbántottak, ha szomorú vagy, ha egy kis kényeztetésre vágysz, vagy ha a feszültségeidet szeretnéd gyorsan csökkenteni. Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de az evéshez, a kompenzációhoz (az önhánytatás, a testedzés a leggyakoribbak) ‘oda lehet bújni’, vigaszt, megnyugvást ad – főleg, ha a párodtól ezt már kérni sem tudod, vagy neki nem mered megmutatni az igazi vágyaidat” – magyarázza a pszichológus, hogyan váltja fel az étkezési zavar az egészséges emberi kapcsolatokat.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!