Hívom a családokat! – Bíró László püspök levele augusztusra

Isten az embert szeretetből teremtette, és megajándékozta azzal, hogy bevonta teremtő tevékenységébe. Neki ajándékozta a teremtett világot, gyönyörködjék benne, és alkosson, építsen, tegye még szebbé, élhetőbbé. (vö. Ter 1, 28-31; 2,15) „Hitünk szerint meghatározó jelentőségű Isten szeretete, tényleges gondoskodása minden egyes emberről, üdvözítő terve, amely az egész emberiséget és az egész teremtett világot átfogja, és csúcspontját Jézus Krisztus megtestesülésében, halálában és feltámadásában éri el.

Ha ezt a tényt figyelmen kívül hagyjuk, nincs mire alapoznunk az emberi élet értékére és különlegességére vonatkozó állításunkat. Az ember így elveszítené kitüntetett helyét a világegyetemben, beleolvadna a természetbe, ezáltal megszűnne erkölcsi felelőssége is, azaz nem tekinthetné önmagát a természet abszolút urának, hogy korlátlanul befolyásolhassa azt.” (Lumen Fidei 54)

A természet törvényeit Isten megalkotta, és amikor a világmindenséget az embernek ajándékozta egy tökéletes, minden részletében összehangolt rendszert adott át használatra. A természetet és törvényeit nem csak azért kell tisztelnünk, és saját érdekünkben épségét, hibátlan működését megőriznünk, mert ez az otthonunk, hanem azért is, mert Isten szeretetét utasítanánk el, ha ajándékát megrongálnánk. „A hit segít bennünket olyan megoldások megtalálásában, amelyek nem csupán a haszonra és a profitra irányulnak, hanem a teremtést ajándéknak tekintve Isten iránti adósságunk törlesztését szolgálják.” (Lumen Fidei 55)

Idézzétek fel, hogyan jutottatok gyermekkorotokban a felismerésre: a mennyei Atya szeret engem! Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmagyarázni, hogy Isten a teremtett világot nekünk ajándékozta és gondjainkra bízta?

Az ember nem önmagának és önmagáért dolgozik, hanem Isten művével működik együtt. Isten csodálatos ajándéka ez, amelyet csak egyetlen teremtménynek, az embernek ajándékozott. Az ember ezáltal Isten kreativitásának részévé válik. Ez különbözteti meg az ember munkáját a szorgalmasan dolgozó hangyák, vagy a méhek munkájától. Minden teremtmény az Isten-alkotta törvények szerint él és működik, a hangyák és méhek azonban, minthogy önmaguknak és önmagukért dolgoznak, csak részévé válnak a világegyetem csodálatos gépezetének, nem részesülnek Isten kreativitásában, nem ismerik az alkotás örömét, nem tudnak Teremtőjüknek hálát adni. Ha az ember el akar szakadni Istentől, csak magának és magáért akar dolgozni, lealacsonyodik a hangyák és méhek színvonalára, azaz lemond emberi méltóságáról, melyet istenképmásisága, Isten szeretetébe való beágyazottsága ad neki.

Az önző, individualista ember hajlamos munkájával csak a saját érdekét, jó esetben családja érdekét nézni. Az ilyen individuális munka elszigetel, magányossá, boldogtalanná tesz. A társadalom egészének gyarapodása nélkül azonban az egyének gyarapodása is csak korlátozottan lehetséges. Ahogy a családon belül a kölcsönös megbecsülés, a „mindenki kapja meg azt, ami neki jár” elvének érvényre juttatása a cél, úgy a társadalomban is minden egyes csoport, mindegyik közösség és család szempontja fontos. A közjót kell szolgálnunk. Nem uniformizálásra törekszünk, nem egyenlősdiről van szó, hanem egységről, nem versengésről, hanem együttműködésről, közös erőfeszítésekről közös célokért. A társadalom jólétének egyik legfontosabb tényezője az egység, az emberek közötti jó kapcsolat. „A hit fénye képes növelni az emberi kapcsolatok gazdagságát, tartósságát, megbízhatóságát, gazdagítani közösségeink életét. A hit nem térít el minket a világtól, nem tesz minket közömbössé a mai férfiak és nők mindennapi gondjai iránt. A bizalommal teli szeretet nélkül semmi sem tudja a férfiakat és nőket egységbe kovácsolni. Az emberi egység nem épülhet a hasznosság elvére, az érdekek összeegyeztetésére, vagy a félelemre, sem az együttlét puszta örömére, egymás jelenlétének élvezetére.A hit tesz minket képessé az emberi kapcsolatok struktúrájának megértésére, mert lenyúlik a legmélyebb gyökerekig, Isten szeretetéig, amely bevilágítja az egész struktúrát, és így szolgálja a közjót.” (Lumen Fidei 51)

Milyen példákat láttok baráti, ismerősi körben arra, hogy a közjó érdekében végzett önzetlen munka a család javát is szolgálta! Számoljatok be olyan esetről is, amikor az önző, csak a saját javával törődő ember végül is pórul járt!

Az egy férfi és egy nő életre szóló egymás iránti elköteleződésére, a házasságra alapuló család az a közösség, amelyben az ember elsajátítja a társadalmi együttélés szabályait, amelyben a szülők szeretetén átvilágít Isten szeretete. „Ha a hit gyengül, fennáll a veszély, hogy az élet alapjai is gyengülnek. …Ha az Istenben való hitet társadalmunkból kivetnénk, akkor meggyengülne egymás iránti bizalmunk, csak a félelem tartana össze minket, stabilitásunk veszélybe kerülne. Szt. Pál írja: »Isten nem szégyelli őket, amikor őt Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik.« (Zsid 11, 16) A »nem szégyelli őket« kifejezés egyenértékű a nyilvános elismeréssel. Ez azt jelenti, hogy Isten cselekedeteivel közöttünk való jelenlétét, az emberi kapcsolatok megerősödésének kívánságát nyilvánosan megvallja. Nem arról van-e szó, hogy mi szégyelljük Istent a mi Istenünknek nevezni? Nem mi vagyunk-e azok, akik Őt életünkben nem valljuk meg a nyilvánosság előtt és nem ismerjük el, hogy Vele közösségben élni csodálatos? A hit fénye beragyogja az életet és a társadalmat. Kreatív fényt vet a történelem minden pillanatára, mert minden eseményt kapcsolatba hoz minden dolog eredetével és a céljával az Atyában.” (Lumen Fidei 55)

Hogyan tudjátok gyerekeitek számára magától értetődővé tenni a családotok közösségét Istennel, nagyszülőkkel, testvérekkel? Mi segít életetek minden nevezetes fordulópontján hálát adni és Isten szeretetéről tanúságot tenni?

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke