Hogyan csökkenthetjük gyerekeink életében a stresszt?

Mit tehetünk, hogy kevesebb legyen a gyerekek világában a stressz. Mitől van a sok stressz?

Az utóbbi előadásokon többször emlegetett John Payne szerint a mai kor gyermekének az a legnagyobb nehézsége, hogy a gyerek voltának a mindenféle sajátosságán túl sok stressz járul hozzá. Nem is lenne baj, hogy az egyik gyerek ilyen a másik olyan, mert ettől színes a világ. Igen ám, de ha ezekhez az egyéni sajátosságokhoz, amelyek hajlamosak a szélsőségek felé hajlani, hozzáadunk jó sok stresszt, akkor létrejön a zavar. Figyelemzavar magatartás-zavar, szociális-zavar, stb stb. Láthatjuk, hogy hány gyerek küszködik már ilyesmivel. Mit tehetünk, hogy kevesebb legyen a gyerekek világában a stressz. Mitől van a sok stressz?

Korábban már beszéltünk arról, hogy a túl sok tárgy, a túl sok választási lehetőség, a túl sok információ, és mindez túl gyorsan milyen hatással van a gyerekeinkre. Amitől egy felnőtt boldogtalan lesz, ideges, feszült, lobbanékony stb, attól egy gyerek megbetegszik. Ha azt nézzük, hogy az ő képlékeny, kialakulóban lévő idegrendszerével belehelyezzük őt a mi felnőtt tempónkba, amiben mi magunk sem vagyunk jól, csoda, hogy csak ennyi a zavar. Ez is azt bizonyítja, hogy milyen hihetetlenül rugalmas, alkalmazkodó az emberi természet.

Valóban szabadság-e szabadságunk?

Régebben már beszéltünk arról, hogy amíg azt gondoljuk, ha nagy szabadságunk van, szabadon hozzuk meg a döntéseinket és boldogok vagyunk. addig a felnőtt kísérletek bizonyították, hogy pont fordítva van, mert minél nagyobb a szabadság, annál nehezebb dönteni és ez stresszhelyzetet teremt. Ezzel egyidejűleg a nagy szabadsággal együtt megemelkedik az igényszintünk. Ez is nyomást jelent, hogy a legjobb választást hozzuk meg, de esélytelenek vagyunk, mert mindig lesz jobb. Hiába vesszük meg a legokosabb, leglaposabb, legújabb mobiltelefont, 2 hét múlva már 20 %-kal olcsóbb lesz, ezen kívül mindig lesz még okosabb, még laposabb, még jobb. Ráadásul minden, ami nem lett a miénk, veszteségérzetet kelt bennünk. Kérdezzük csak meg a nőket, hogyan élik meg, hogy búcsút kell inteniük 3 milliárd férfinek. Manapság nem is nagyon szokott sikerülni. Mert, hogy a férfiaknak nem sikerül, azon nem csodálkozunk, legalábbis a történelmi tapasztalat tükrében. De kiderült, hogy ez a helyzet a nőknek is túl nehéz. Tehát rengeteg veszteségélményünk adódik amiatt, ami nem lett a miénk, és ami a miénk lett azzal kapcsolatban is az a benyomásunk, hogy túl drága, túl nagy árat kell érte fizetnünk. Úgy érezhetjük, ahhoz a veszteséghez képest, amit átélek, vagyis hogy miattad mondtam le 3 milliárd másikról, tulajdonképpen „nem vagy túl értékes”.  Ez a belső logikája a szabad választás érzelmeinkre gyakorolt hatásának. Tehát pozitív fordulat lehetősége kizárt, idővel csak romlik a helyzet, de a negatív fordulat mindenképpen bekövetkezik, a csalódás annál nagyobb lesz, minél nagyobbak voltak az igények. Ráadásul a felelősséget nem tudjuk áthárítani. Ezért aztán görcsösen ragaszkodunk ahhoz, hogy csak a legjobb döntéseket hozhatjuk. Nincs idő a hibázásra, tapasztalásra. Ha minden nagyon gyorsan történik, akkor annak a programnak, amin éppen vagyok, nagyok jónak kell lennie, különben úgy érezzük, elfecsérelt idő. Ez már gyerekeknél is jelentkezik.

Amikor zavar van a gyerekeknél, mindig utal arra, hogy mi a zavar a felnőtteknél. Mint már John Payne nyomán említettük, szükség volna 4 területnek a gyógyítására, hogy gyerekeinknek egyszerűbb legyen a gyerekkora. Mivel ezeket Feri atya korábban már részletezte, most csak egy-két kiegészítést tett a témához. Tehát a kérdéses területek:

Időrend

Nem azt jelenti, hogy beosztjuk a gyerek minden percét, hanem azt hogy legyen idő csak úgy lenni. Ha nem osztjuk be a gyerek minden idejét, abban segítjük őt, hogy olyan helyzetben legyen, amikor magával kell lennie. Elkezdheti kidolgozni magában, hogy mit kezdjen akkor, amikor ez számára nyomasztó, vagy unatkozom, stb. Megtanulhat bánni magával, az érzéseivel. Sok szülő (a legjobb szándékkal) folyamatosan megszervezi a gyerek életét, mintha azt gondolná, hogy a gyereket folyamatosan ingerelni, stimulálni, vagy szórakoztatni kell. A gyereknek alkalma sincs átélni, milyen az, amikor unalmában, frusztráltságában felfedezi, hogy mit tehet azért, hogy elkezdjen valami olyan tevékenységet, amiben elmerülhet. Innen ered John Payne „bohócszülő” fogalma. A gyereket nem stimulálni, szórakoztatni kell, hanem törődésre és élményekre van szüksége. De ahhoz, hogy élménye legyen, arra van szükség, hogy valamit felfedezzen, amiben elmélyülhet, hogy valamibe bele felejtkezzen, valami elvarázsolja. Hogy legyen rá elég ideje és ne csak az foglalkoztassa, hogy kap-e érte ötöst, vagy dicséretet. Van két ártalmatlannak tűnő dolog, amivel a legjobb szándékú szülő akaratlanul is túl nagy terhet tehet a gyereke vállára: a „Te csak legyél boldog!”és a „Te csak legyél rendkívüli!” Ha gyereknek nem sikerül teljesíteni ezeket az elvárásokat, nyomasztó lehet, akár egy életen át nehézséget okozhat. A rendkívüliséggel kapcsolatban egy megható példát mondott Feri atya.

Egy tizenkét éves kissrácnál rosszindulatú daganatot állapítottak meg. Kemoterápia, sugárkezelés, műtét, mindenen végig ment, ami ezzel jár. Amikor annyira jól lett, hogy visszamehetett az iskolába, nagyon izgult. Azért is, mert tartott tőle, mit fognak szólni az osztálytársai ahhoz, hogy közben kopasz lett. Amikor szorongva benyitott az osztályba, meglátta, hogy az összes osztálytársa kopaszra nyiratkozott. A mi kultúránk szerint legalább egynek azt kellett volna mondani, hogy „én nem”. Én egyéniség vagyok, egy rendkívüli összetéveszthetetlen személy. Nem vágom le, utálom a csordaszellemet. Valójában ki a rendkívüli? Nem az, aki valami mélységesen emberi magatartást tanúsít? 

Ritmus.

Az életnek lehet ritmusa. Egy édesapa mesélte, hogy neki nagyon fontos, hogy minden reggel nyugodt ritmusban reggelizzen. Ezért inkább fél órával korábban felkel. Idővel a gyerekek is megszerették a nyugodt reggelizést, átvették tőle ezt a szokást. Emiatt aztán a felkelést sem kell erőltetni, mert a gyerekeknek valami jó dologgal kezdődik a nap, szívesebben kelnek. Az emberi élet is úgy kezdődik, hogy a magzat 9 hónapon keresztül az anya szívverését hallja. Ez az első ritmikus jelenség az ő életében. A magzat folyamatos ritmusban él. Amikor kikerül az anyaméhből, nagy kérdés, hogy rátalál-e egy jó ritmusra. Az anya szívverése, a ringatás, altató, énekek. Az ősi magyar kultúrában az anyák a bölcsőt is lábbal, kötéllel ringatták. Az embergyerek nagyon fejletlenül jön a világra. Nincs még egy olyan lény, amelyik ennyire magatehetetlen lenne. Valójában még 9 hónapra lenne szükségünk az anyaméhben. A baba azért nem maradhat tovább az anyaméhben, mert a testéhez képest nagy a feje, nem lehetne megszülni. Ez egy evolúciós komprumisszum, attól hogy egy gyerek világra jön, még nem életképes. Valójában úgy kellene tekinteni, hogy az első 9 hónap van bent, a második 9 hónap kint, de akkor is nagyjából ugyanolyan védelmet, ritmust, biztonságot igényel a pici. Akkor belenő egy olyan életbe, ahol van ritmus. Ahol kivárunk dolgokat, és nem elvárunk dolgokat. A ritmus azzal is segít, stressz-mentesít, hogy kiszámíthatóvá teszi az életet. Pl. tudom, hogy este biztosan lesz mese. Előtte lesz vacsora. A ritmushoz tartoznak a rituálék is. Annak is van egy ritmusa, ahogy egymással beszélünk: az udvariassági megnyilvánulások, rituálék, családi szokások. Ráadásul a ritmus folyamatot teremt., mert A dolgoknak van eleje, közepe, vége, tudom, hol tartok.  Magamat folytonosságként érzékelem. Ha zavar van az önkontrollal, állandóan a jelenből élek, de nem a jelenben, akkor töredezetten érzékelem magam.

Környezet, túl sok holmi.

A felnőttek világában azt próbálják tanítani, hogy legyünk elégedetlenek azzal, amink van, és gondoljuk azt, hogy a vásárlás egy jó dolog. Nagy kérdés, hogy mi igazán fontos, a kapcsolataink, vagy a vásárlás. Elhitetik velünk, hogy a vásárlás meg tud adni valamit, ami fontos, amire szükséged van, és amitől jól leszel. a kapcsolatok meg állandóan elvesznek valamit. Komprumisszumokat kell kötni, figyelni egy másik emberre, alkalmazkodni. Korábban volt szó arról, hogy a gyerekek környezetében túl sok a tárgy, a játék, ezáltal a túl sok a választási lehetőség, ami túl nagy terhet jelent számukra. Segítsünk nekik abban, hogy könnyebb legyen az életük, ne halmozzuk el őket. Ez egyébként a felnőttekre éppen úgy igaz, ha segítünk gyerekeinknek megválni a fölösleges tárgyaktól, annak az a pszichológiai előnye is meglesz, hogy nem magunkkal kellett kezdeni, de mégis egy lépéssel közelebb segítettük magunkat is a megoldáshoz. Jövő héten innen folytatjuk