Hogyan készül a boldog felnőtt, avagy a gyermekek öt alapvető érzelmi szükséglete

Sokszor minden igyekezetünk és szándékunk ellenére sem tudjuk, hogy mi volna a legjobb gyermekünk számára. Dunát lehet ugyan rekeszteni az elméletekkel, könyvekkel, vagy akár a rokonság és baráti kör jó tanácsaival… mégis fel-felbukkan a bizonytalanság, hogy jó módszereket választottunk-e, jó úton kísérjük-e gyermekünket a felnőtté válás felé.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
autonómia
2016. szeptember 25. Csontos Dóra

Sokszor minden igyekezetünk és szándékunk ellenére sem tudjuk, hogy mi volna a legjobb gyermekünk számára. Dunát lehet ugyan rekeszteni az elméletekkel, könyvekkel, vagy akár a rokonság és baráti kör jó tanácsaival… mégis fel-felbukkan a bizonytalanság, hogy jó módszereket választottunk-e, jó úton kísérjük-e gyermekünket a felnőtté válás felé.


Sokan a korlátokban, keretekben, illetve a rend megszoktatásban hisznek, mások a végtelenül odaadó és elfogadó szeretet mellett teszik le a voksot. Vannak, akik a lehető legtermészetesebben követik megérzéseiket, mások igyekeznek minél inkább a szakirodalomra támaszkodni, ezért akár 10-15 könyvet is elolvasnak a gyermeknevelésről.

Néhányan meg vannak győződve arról, hogy mindent a lehető legjobban csinálnak, de akadnak olyanok is, akik napról napra, óráról órára küzdenek a kétségekkel, és érzik magukat elbukottnak egy-egy rossznak vélt döntés után

Yeffrey E. Young amerikai pszichológus súlyos pszichés problémákkal küzdő felnőttekkel való munkája során írta le azt az öt alapvető érzelmi szükségletet, amelyeknek a kielégítetlenségébe lépten- nyomon beleütközött, és amelyek kielégülése kulcsfontosságú ahhoz, hogy gyermekeink boldog és rugalmas felnőtté cseperedjenek.

1. Biztonságos kötődés

Vegyünk egy kanál kiszámítható környezetet, egy- két bögre nyugodt, érzelmileg elérhető, odaadó szülőt, aki saját maga is boldogan és biztonságosan mozog a világban, egy csipetnyi odafordulást, érdeklődést, együttes kikapcsolódást, szórjuk meg elfogadással, és adjunk hozzá egy meleg baráti gyermekközösséget is.

2. Autonómia, kompetencia és identitás

Ha esetleg megszaladt volna az előbbiekben valamelyik hozzávaló, vegyünk kicsit vissza belőle: fogadjuk el a „nem”, az „én csinálom”létjogosultságát. Bízzunk abban, hogy gyermekünk, tehetségénél és kitartásánál fogva sok mindent egyedül meg tud tanulni, sőt bátorítsuk is a további próbálkozásokra, ha kisebb-nagyobb kudarcot vall.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!