Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Így nyújtson magának lelki elsősegélyt

Így nyújtson magának lelki elsősegélyt

„Ha megvágja az ujját, rárakja a tapaszt, ha beteg, hát gyógyszert vesz be, igaz? Nem is kérdés. Valójában az lenne meglepő, ha NEM nyújtana önmagának elsősegélyt, amikor arra szükség van. De vajon miért nem tesszük meg ugyanezt a mentális egészségünkért?”

Írta: Csontos Dóra,

„Ha megvágja az ujját, rárakja a tapaszt, ha beteg, hát gyógyszert vesz be, igaz? Nem is kérdés. Valójában az lenne meglepő, ha NEM nyújtana önmagának elsősegélyt, amikor arra szükség van. De vajon miért nem tesszük meg ugyanezt a mentális egészségünkért?”


“Azt várjuk, hogy egyszerűen csak túl legyünk a pszichés sérüléseinken, miközben bárki, aki valaha rágódott már visszautasításon, agonizált már kudarcon, tudja: a lelki sebek pontosan ugyanolyan bénítóak lehetnek, mint a testiek“ –így kezdte Guy Winch klinikai pszichológus a lelki higiénéről szóló TED-es előadását. 

A felvetés nem új, mi is foglalkoztunk már azzal, hogy mennyivel többre értékeljük a testi, mint a lelki egészségünket, hogy a lelki gondokat hajlamosak vagyunk gyengeségnek, hisztinek, bizarr és szégyellni való dolognak tekinteni. Írtunk már arról is, mi lenne, ha ugyanúgy kezelnénk a fizikai, mint a mentális betegségeket. Ezt a felütést fordítja meg Winch: mi lenne, ha a lelki fájdalmakra, sérülésekre ugyanúgy reagálnánk, mint a testiekre? Milyen világban élnénk, ha képesek lennénk azzal a rutinnal kezelni egy kudarcélményt, mint egy sebet az ujjunkon? És vajon hogyan kell mindezt elképzelni?

A lelki elsősegélyhez nem kapunk kapaszkodót

„A testi sérüléseknél gyakrabban szenvedünk el pszichológiai sérüléseket, például akkor, amikor kudarcélményt, visszautasítást vagy magányt élünk meg. Ha nem foglalkozunk ezekkel, akkor idővel egyre súlyosabbak lehetnek, drámai módon befolyásolhatják az életünket. Hiába léteznek tudományosan bizonyított módszerek arra, hogyan kezeljük a lelki kríziseket, mi mégsem élünk ezekkel. Fel sem merül bennünk, hogy kellene” – állítja a pszichológus. 

Már egy négyéves gyerek is tisztában van azzal, hogy ragtapasz kell a horzsolásra, megtanítjuk, hogyan óvja a fogait, de jóval kevesebb fix támpontunk van arra, hogyan tanítsuk meg kezelni a visszautasítást. Persze a szülők a nevelés során – tudatosan vagy sem – szavakkal és viselkedéssel adnak egyfajta kapaszkodót ezekre a helyzetekre, például beszélgetéssel, konkrét tanácsokkal, de azzal is, ha tabuként kezelik, valami olyanként, amit nekünk magunknak kell megoldanunk lehetőleg csöndben és diszkréten. Bárhogy is, de közismert, elfogadott, mindenki által tanult, gyakorolt és tanított módszereink nincsenek arra, hogyan tarthatnánk fenn az érzelmi higiénénket, hogyan tudnánk elsősegélyt nyújtani a lelkünknek.

Kell egyáltalán ez a nyavalygás? 

Tényleg olyan fontos ez az egész? Mégis mit tehetne velünk egy rossz élmény? Élünk, mozgunk, lélegzünk, ez a lényeg. Nem igaz? Nem igaz. A pszichés sérülések ugyanis éppen ugyanolyan fájdalmasak lehetnek, mint a testiek, az agyunkban egy tőről fakadnak, sok ponton azonos neurobiológiai és idegi alapon nyugszanak. Éppen úgy, ahogy a krónikus fizikai fájdalom, a tartós lelki kín is képes megnyomorítani az életünket, sőt, a testi egészségünket is. 

Ott van például a magány. Írtunk már arról, hogy a magány érzése mennyire fájdalmas, hogy nemcsak szerencsétlenné, nyomorulttá tesz minket, de hosszú távon meg is öl. A tartós magány magas vérnyomással, legyengült immunrendszerrel jár együtt, és fogékonyabbá tesz minket a rákos, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekre is. A kutatások szerint krónikus magányban élni olyan, mintha napi 15 cigit szívnánk el, de míg a cigarettás dobozokra ráírták, mit tehet velünk, addig a magányról ezt senki nem mondja el. És amíg senki nem mondja el, mit tehet velünk egy pszichológiai sérülés, addig nem meglepő, hogy eszünkbe sem jut: kezelnünk kellene azt. 

Hasonlóan kegyetlen dolog a kudarcélmény is. Ha valami nem sikerül vagy ha úgy érezzük, nem is sikerülhet, akkor gyakran szerencsétlennek, tehetetlennek, értéktelennek érezzük magunkat. Minél szerencsétlenebbnek és értéktelenebbnek látjuk önmagunkat, annál kevésbé valószínű, hogy neki merünk menni az új feladatoknak, hogy merünk próbálkozni. Az eredmény pedig az lesz, hogy beteljesítjük a sorsot, amit magunknak vetítettünk előre. Olyan emberekké válunk, akik nem tudják elérni a céljaikat. Mindezt azért, mert meg sem próbáljuk, mert bujkálunk a kudarc elől. 

Ha kudarcot élünk át, ha visszautasítanak minket, akkor rágódni kezdünk, hibáztatjuk magunkat. Miért buktunk el? Mert nem vagyunk elég jók, okosak, ügyesek, vonzóak. Mert mások jobbak nálunk. Mert nem vagyunk értékesek. „Fizikai sérüléseket sohasem teszünk direkt rosszabbá. A karunkon keletkező sebbe sohasem nyomunk egy kést csak azért, hogy még mélyebbé tegyük. De a pszichológiai sérüléseinkkel állandóan ezt tesszük. Miért? A silány pszichés higiénénk miatt. Mert nem tartjuk elég fontosnak a pszichológiai egészségünket” – állítja Winch.

Figyeljen oda, hogy érzi magát!

Ahhoz, hogy lelkileg egészségesek legyünk, tisztában kell lennünk azzal, hogy mit jelentenek számunkra bizonyos helyzetek, hogy hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben. Ehhez pedig először is oda kell figyelnünk az érzéseinkre, meg kell tanulnunk felismerni, és ha szükséges, akkor kezelni azokat. Ha egy nehéz élethelyzettel szembesülünk, ha rossz érzésünk van, akkor érdemes végiggondolni, hogy mi történik velünk, hogy mit is érezünk pontosan – és miért.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Béres Alexandra kisbabája két hónapig nem evett

Béres Alexandra az utóbbi pár hétben azért küzdött, hogy Flóra lánya végre elfogadja az anyatejet. A pici ugyanis két hónapig...

Close