Így szóljon a kamaszhoz, hogy megértse, mit kér

Az ember lánya, fia sosem repes a boldogságtól, ha a szülő kritikát fogalmaz meg azzal kapcsolatban, mit ne így csináljon, mi nem jó, miről kéne leszokni. De valljuk be, felnőttként is jobban szeretünk dicsérő szavakat hallani, mint hogy mi a probléma velünk. Miért is lenne másképp a gyerek?

Tizenéves korban még sérülékenyebb a fiatal önérzete, hiszen abban a időszakban van, mikor számos kérdés gyötri saját értékességét illetően, ha pedig azt jelzi vissza a szülő, baj van vele, akkor nagy eséllyel támadásba lendül, vagy sértődötten visszavonul.

Kezdjük azzal, hogy mielőtt bármit mondanánk, gondolkodjunk el, mi a célunk vele, és miért probléma, ami szerintünk az. A fő kérdés, használ-e, amit mondani akarunk: használ a gyereknek, mert jó irányba változhat tőle, vagy nekünk, mert nem kell tovább frusztrálódnunk? Ha például az nyomja a szívünket, hogy nem kedveljük az új barátnőjét, vagy szerintünk vacak a kedvenc zenéje, akkor kérdés, feltétlenül hangot kell-e ennek adni. A véleményünket persze mindig elmondhatjuk, csak ne azzal az elvárással, hogy egyetértésre jussunk.

Van, amikor valami azért nem tetszik a szülőnek, mert a gyerek más értékrendet követ, más a temperamentuma, de ő ilyen, és valószínűleg nem szeretne ebben változni. Például, attól, hogy minden nap megfogalmazzuk, mennyire nem tetszik nekünk, hogy sosem látunk könyvet a kezében, pedig nézzen körül: ez egy olvasó család (eddig legalábbis az volt!), ő meg csak a videojátékok világában él, nem fog kedvet kapni Dosztojevszkijhez. Egyfajta elutasítást, lebecsülést fog kihallani szavainkból, és hogy nem érezzük át, neki más okoz örömet, mint nekünk.

Néha azonban dolga a szülőnek, hogy tükröt tartson, mert a kamaszkor a szélsőségek időszaka is, és a gyerek olykor nem veszi észre, hogy messzire ment. A tizenévestől még pontos önismeret nem várható, ezért gyakran hoz rossz döntéseket, energiát fektet olyasmibe, amibe nem érdemes, elhanyagolja, amit nem kéne.

Az első fontos szabály, hogy ne felülről, tekintélyi alapon közelítsünk! „Én vagyok a felnőtt, hát jobban tudom, hogy…” Az ilyen attitűdben van igazság, hiszen a felnőtt valóban többet tud a világ működéséről, azonban sokkal kevesebben tud arról a társas és értékrendbeli térről, amiben a gyerek az iskolában mozog. Tehát nem véletlen, hogy a tini úgy reagál, ne beszéljen neki ez az ember, aki azt sem tudja, hogy…

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!