Így találd meg a tökéletes nőgyógyászt!

Jó nőgyógyászt találni ugyanolyan nehéz, mint jó fodrászt vagy kozmetikust. Most abban segítünk, hogy megtaláld a leginkább hozzád illőt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2014. október 18. Csontos Dóra
Emlékszem a hosszú hónapokon át tartó vesszőfutásra, amin a házasságkötésünk és a költözésünk után végigmentem. Férjemmel zöld utat adtunk a kisbaba érkezésének, már csak egy jó nőgyógyászt kellett találnom, akiben megbízom annyira, hogy a leendő gyermekem születését rá bízzam. Mit mondjak…? Nehéz dolgom volt.

Barátnői ajánlások kontra valóság
 
A már gyermekkel rendelkező barátnőim boldogan ajánlották saját nőgyógyászukat, akik segítettek a lurkó világra jöttében. Én pedig megfogadva a tanácsukat végig is jártam mindegyiket, de sajnos egyiknél sem éreztem, hogy megtaláltam az igazit. A neves budai nőgyógyász kedves volt ugyan, de a tizenöt perces konzultáció alatt négyszer is csörgött a mobilja, és hosszan beszélt a vonal túlsó végén levőkkel. Egy másik, idősebb professzor egyszer sem nézett a szemembe a beszélgetésünk alatt. Egy fiatal, empatikusnak tűnő doki pedig rögtön rá akart beszélni egy “lájtos” hormonkezelésre , hogy 
“hamarabb összejöjjön az a gyerek”. Le kellett vonnom a konzekvenciát: ami tetszik a barátnőimnek, az nem feltétlenül az én világom is.
 
A lista a kulcs
 
Elég elkeseredett voltam, hiszen kidobtam egy csomó pénzt az ablakon, és még mindig nem találtam meg, akit kerestem. És akkor kipattant a fejemből az isteni szikra. Írok egy listát, amiben az általam fontosnak ítélt dolgokat csokorba gyűjtöm, és ennek alapján keresek magamnak orvost. Ezt most megosztom itt is, hátha segít Neked is.