Így változik az életed, ha gyereked lesz

Az első gyerek születése előtt a már családos ismerőseim egyfolytában a következő, számomra kissé homályos mondatot hajtogatták sokat sejtetően: „teljesen meg fog változni az életed!”. A kisbabás barátnőim a gyerekszülést követően tényleg egy kicsit furcsák letttek, legalábbis átmenetileg.

A pszichológia is “normatív krízisként” értékeli az anyává válást: vagyis olyan eseményként, amikor a korábbi élethelyzetben alkalmazott megküzdési stratégiáinkkal már semmire se megyünk, új stratégiákat, új hozzáállást kell kialakítani, ez pedig nem könnyű. De mégis mi ebben az annyira nehéz, és pontosan hogyan fog minden megváltozni? Részben Daniel Stern világhírű csecsemőkutató felméréseire támaszkodva összegyűjtöttük, mi változik és mi szokta megrázni a kezdő anyákat.

Totális felelősség

Közhely, ugyanakkor maradéktalanul igaz: a kezdő anyának egyik pillanatról a másikra teljes felelősséget kell vállalnia egy másik emberi lény életbenmaradásáért, fizikai és pszichés jóllétéért. Ez a felelősség egészen más nagyságrendű, mint a korábbi életünkben bármilyen felelős pozíció vagy családi szerepkör.

A csecsemő folyamatos ellátásra szorul, és a kezdő anya minden órában döntéshelyzetek sokaságával kerül szembe: megetessem-e vagy sem, adjak-e rá még egy zoknit, kivigyem-e sétálni a hűvösben is, adjak-e neki vizet vagy sem, használjak-e légzésfigyelőt, altassam-e hason, vegyek-e rácsvédőt, mikor kezdjem a hozzátáplálást, ha szokatlanul viselkedik, mikor vigyem orvoshoz.

A modern nyugati társadalmakban ezeknek a döntéseknek többnyire egyedül az anya a felelőse: még ha kap is segítséget, tanácsot, neki kell eldöntenie, hogy melyik tanácsot fogadja meg.

Az ügyeletes gyermekorvosok jól ismerik az alábbi jelenséget: felhívja őket egy kétségbeesett anya, hogy a csecsemő már órák óta vigasztalhatatlanul sír, nem tudjuk, miért; az ügyelet megígéri, hogy hamarosan házhoz jön; mire az orvos megérkezik, békésen mosolygó vagy alvó babát talál. Az anya megnyugszik annak következtében, hogy hamarosan legalább egy rövid időre megoszthatja a felelősséget egy szakemberrel, és az anya nyugalma megnyugtatja a babát is.

24 órás készenléti ügyelet

Vannak munkahelyek, ahol 24 órában, vagy akár több órában is dolgozni kell, vagy ha nem is folyamatos munkát kell végezni, de folyamatos készenlétben kell lenni. Azonban még a leghosszabb ügyelet is véget ér egyszer, és az ügyeletes orvos vagy az éjszakai biztonsági őr átadhatja a műszakot a váltótársának.

A kezdő anyuka ezzel szemben úgy dolgozik és áll készenlétben 24 órában, hogy sosem jön a váltótárs. Minden egyes nap, minden huszonnégy órájában megszakítás nélkül ő a legfőbb döntéshozó. Nagyon sokat segíthet, ha más családtagokra időnként át lehet ruházni a feladatot, és legalább egy fél órára lehetségessé tenni, hogy ne a kismama legyen szolgálatban.

Ezeket az általában rövid időket leszámítva azonban az anyukának folyamatosan figyelnie, döntenie és reagálnia kell, sokszor a másodperc törtrésze alatt, és a környezet többnyire azt várja, hogy anya úgyis tudja majd, mit kell tenni. Ha a csecsemő egy-egy látogató vagy családtag kezében sírni kezd, a leggyakrabban az a mondat hangzik el, hogy „gyere, visszaadlak anyának”.

Magától értetődőnek tartjuk, hogy anya mindenféle előképzettség nélkül tudja, mit kell csinálni, sőt, akár ki is mondjuk, hogy anyát majd anyai ösztöne segíti az összes válasz megtalálásában. A valóságban az „anyai ösztön” arra terjed ki, hogy nagyon-nagyon akarjunk vigyázni a babára, és életben tartani őt, de azt nem súgja meg, kell-e fejni szoptatás után, és ha igen, mennyi ideig, és csak egy mellből vagy mindkettőből, sem azt, hogy kell-e a babára még egy zokni.

Kiszámíthatatlan terhelés

A huszonnégy órás szolgálat nem jelent ugyanennyi munkát, hiszen a baba sokszor alszik, sőt, jobb természetű babák ébren is eljátszanak, nézelődnek kis ideig. Sokszor azt a tanácsot kapják a friss anyukák, hogy „aludj te is, amikor a baba alszik”. A pihenés mégis nagyon nehéz, mert soha nem lehet tudni, meddig tart majd: lefekszem aludni, amikor a baba elalszik, és lehet, hogy két óra múlva ébred fel, lehet, hogy tíz perc múlva.

Reggelente nem tudhatjuk, nehéz vagy könnyű napnak nézünk-e elébe. A babák idővel kialakítják a saját szokásaikat, de ezek is változnak, mire az egyiket megszokjuk, már rég más van érvényben. Ugyanez igaz a vigasztaló, altató viselkedésünk sikerességére is: ami múlt héten még biztonsággal megvigasztalta a csecsemőt, ezen a héten már nem működik.