Játékkal oldható az iskolai feszültség

Az iskola a szülő és tanár szemében talán főleg a tanulásról szól, de a gyermek szempontjából van valami, ami sokkal fontosabb, és a tanulmányi sikereknél is jobban meghatározza, szívesen megy-e be reggel az osztályterembe, ez pedig a többiekkel való kapcsolat.

Ha visszagondol az ember iskolás éveire, a legintenzívebb: fájdalmas vagy felemelő élmények barátságokhoz, társas eseményekhez kapcsolódnak, nem pedig tanulmányi sikerekhez, kudarcokhoz. Ha szörnyű élmény volt kínlódni a tábla előtt a felelésnél, mikor készületlenül kellett kiállnunk, nem azért szorul össze a gyomrunk az emléktől, mert egyest kaptunk, és ezzel romlott az átlagunk, hanem mert nevettek a többiek. Vagy ellenkezőleg, segíteni próbáltak, súgtak, mutogattak, és ma is jó rágondolni, hogy odatartozónak éltük meg magunkat.

Azt szokták mondani, az iskolás évek alatt válik egyre mérvadóbbá a kortársak értékítélete. Míg a kisiskolás, a 6-8 éves elsősorban a tanító elismerésére vágyik, a kamaszkor felé haladva egyre inkább a többi gyerek véleménye szolgál viszonyítási pontul. Bár igaz, hogy kamaszkorban a gyerek tudatosan a többieknek akar megfelelni, és adott esetben akár ciki a tanári dicséret (ezt az ügyes tanár ki tudja kerülni, ha nem pátyolgató módon dicsér, hanem egyenlő félként, akár tárgyilagos stílusban elismeréssel adózik a teljesítménynek), de minden életkorban húsbavágó kérdés, elfogadják, szeretik-e az embert a többiek. Gondoljunk bele, milyen keservesen tud sírni egy óvodás is, ha kirekesztettnek érzi magát, ha nem barátkoznak vele!