Játékos fejlesztés a homokozóban

A kertben, játszótéren vagy a strandon, nyáron sok lehetőség van rá, hogy a gyerekek homokozóban játsszanak. A várépítés, sarazás és a homoksütik készítése nem csak jó móka, de remek fejlesztő eszköz is!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
játék
2018. augusztus 06. www.jatekliget.hu

Kézügyesség
A vizes homokkal könnyebb dolgozni, mint gyurmával vagy tésztával a későbbiekben, a homokozás tehát remek előkészítés a kéz- és karizmok edzéséhez – magyarázza Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője. Az alagútásás, lapátolás komoly erőpróba egy kisgyermek számára, a homokban közlekedő járművek tologatása, a vár vagy sütemények díszítése aprólékos mozdulatokat igényel.

Szókincsfejlesztés
A homokozás közben számtalan alkalmunk kínálkozik arra, hogy a színeket (sárga vödör, kék lapát), ellentétpárokat (nehéz-könnyű kanna, sok-kevés homok) vagy épp a formák neveit a gyermek megtanulja. Nagyobbakkal a homokba bottal, vagy az ujjunkkal írt betűkkel, szavakkal is gyakorolhatunk.

Logikus gondolkodás
A gyerekeknek meg kell tervezni az egész folyamatot: hogyan fog eljutni a vár építéséig, milyen nedves legyen a homok, hová kerüljenek a tornyok, merre menjenek az építő autók, hol legyen a vizes árok. Komoly tervet kell szőni ahhoz, hogy a végeredmény elérje a kívánt formát.

Szerepjáték a homokozóban
Az elkészült alkotások aztán remek lehetőséget biztosítanak a további játékhoz. A várban megvívhatunk a sárkánnyal, a süti, vagy fagyi formákkal a gyerekek megnyithatják a saját üzletüket, ahol a többiek és a szülők is bevásárolhatnak.

Szocializáció
A játékban lényeges kérdés, hogy mennyire jutnak közös nevezőre, ehhez pedig kommunikálni kell. Ha megvan a terv, épül a kastély, meg kell beszélni, hol legyen a híd, merre menjenek az autók. A másiktól el kell kérni, az ehhez szükséges eszközt, vagy meg kell várni, amíg ő befejezi vele a munkát. Alkalmazkodni kell, adni és kapni, eközben óhatatlanul összezörrennek, majd megtanulnak kibékülni, új barátságok is szövődhetnek.

Mit játsszunk?
– A műanyag autók, vödrök és lapátok mellett a gyerekek előszeretettel működtetnek kerti konyhát a homokozóban. Ehhez nincs szükség másra, mint a már használaton kívüli konyhai edényekre: kopott muffinsütők, lábasok, szűrőedények és műanyag poharak új élete kezdődhet!
–   A játékot érdekesebbé tehetjük a természetben előforduló kiegészítőkkel is. Kavicsokkal, ágakkal, levelekkel, kagylókkal is feldobhatjuk a játékot, vagy a kész alkotást, ami épp a közelben elérhető.
– Az aranyásó játékhoz sincs szükségünk semmi másra, mint néhány szép kavicsra, esetleg üveggolyóra, amiket elrejtünk a homokban és egy szitára. A kis aranyásóknak pedig nincs más dolguk, mint előkeríteni a kincset.
– Kisebbek is élvezettel töltik meg homokkal a kisvödröt, majd az így kapott formába páros lábbal ugranak. Az „építs és rombolj” játékot játszhatjuk úgy is, hogy először elkészíti a mini tornyokat.
– Ássunk mély gödröt a homokba, majd töltsük fel vízzel. A híg masszát csöpögtessük a kezünkből, így építsünk tornyokat belőle.

Mire figyeljünk a homokozóban?
– Mindig legyünk résen, hogy a kicsi ne vegye a szájába, vagy dörzsölje a szemébe a homokot!
– A törött, repedt játékokat és a lehulló darabokat dobjuk el, ezek a homokban könnyen felsérthetik a kezét.
– A kerti homokozót védjük tetővel, hálóval, így szellőzhet, de nem piszkíthatnak bele az állatok.