Jelentősen megnőtt az 50 év felett szülő nők száma

Az idősebb anyák számának növekedése azt jelzi, hogy a nők inkább karrierjükre összpontosítanak ahelyett, hogy családot alapítanának.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2014. április 01. Szaurella

Az idősebb anyák számának növekedése azt jelzi, hogy a nők inkább karrierjükre összpontosítanak ahelyett, hogy családot alapítanának.


 

Több mint kétszeresére nőtt öt év alatt az 50 év felett szülő nők száma Nagy-Britanniában. Az egészségügyi tárca adatai szerint 2008-ban még csak 69 gyermek, 2012-ben azonban már 154 gyermek született 50 éves vagy idősebb anyától. A 40 évesnél idősebb nők körében 13 százalékkal nőtt a szülések száma: 2008-ban 26 ezer 419, 2112-ban már 29 ezer 994 szülést regisztráltak. Ez azt jelenti, hogy minden 25. gyermek 40 év fölötti anyától születik.

A szakemberek a 35 év fölött szülő nőket az idősebb anyák között tartják számon. 2012-ben a Nagy-Britanniában született gyermekek 20 százaléka 35 éves vagy idősebb anyától született, ez az eddigi legmagasabb arány az adatok jegyzésének 1938-as kezdete óta. Ugyanakkor 2012-ben az újszülötteknek csak 23 százaléka született 25 év alatti anyától, miközben az 1970-es években ez az arány mintegy kétszerese volt a 2012-ben jegyzett szüléseknek.