Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Keveset iszunk, azt is rosszul

Keveset iszunk, azt is rosszul

Pedig az őszi, téli fertőzéses időszakban önmagában a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitellel megelőzhetnénk a betegségek jó részét.

Írta: szabo.daniel,

Pedig az őszi, téli fertőzéses időszakban önmagában a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitellel megelőzhetnénk a betegségek jó részét.


Megszokhattuk, hogy amikor megjelenik egy-egy alkoholfogyasztási szokásokat vizsgáló felmérés, mi magyarok az élmezőnyben tanyázunk, ha esik, ha fúj. Vajon az alkoholmentes italok terén is ennyire előkelő helyen vagyunk?  A TNS még idén nyáron készített felméréséből az derült ki, hogy 2006 és 2012 között folyadékbevitelünk 5,7 százalékkal nőtt ugyan, átlagfogyasztásunk – napi két liter – azonban így is elmarad az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szerinti megfelelő folyadék-beviteli mennyiségtől.

A megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra általában nyáron építenek lakossági akciókat, pedig a z őszi, téli időszakban legalább annyira fontos lehet. Miért? Elsősorban az immunrendszerünk megfelelő működése szempontjából, amelyre e fertőzéses időszakban sokkal nagyobb feladat hárul.

Állandó vitatéma, hogy mennyi az annyi: hány liter kell minimum, mit javallott és mit nem folyadékként elfogyasztani. A Semmelweis Egyetem dietetikusa szerint 6-8 pohár innivaló mindenképpen szükséges, ehhez adódik hozzá a naponta elfogyasztott egyéb folyékony halmazállapotú étel, például a leves.

A szakember szerint iváskor két fontos szabályt érdemes betartani: az egyik a változatosság, a másik az egyenletesség. Minél többféle eredetű italt fogyasszunk (ne csak ásványvizet), minél inkább elosztva a nap során.

A víz (természetesen a csapvíz is) mellett a legtöbben teát fogyasztanak, érdemes ezek között válogatni aktuális állapotunknak megfelelően, hiszen e gyógynövények egyes összetevői segíthetnek panaszaink enyhítésében, megelőzésében.

Egyáltalán nem tiltottak a különböző gyümölcslevek (feltéve, ha ezek minél természetesebbek), illetve kifejezetten ajánlottak a zöldségekből nyert levek is. Ezeket fogyasztva jó tisztában lenni azzal, hogy igazán hígítva tudnak hatékonyan felszívódni: feles arányban keverjük vízzel, ne töményen fogyasszuk!

Veresné Dr. Bálint Márta megjegyezte, az utóbbi években egyre több tanulmány foglalkozik a különböző színes zöldségekben (pl. cékla, paradicsom, sütőtök, vöröskáposzta, brokkoli), és gyümölcsökben (pl. áfonya, kökény, kivi, vérnarancs, vörösszőlő) készült italokban lévő biológiailag aktív növényi anyagokkal (pl. polifenolok). Ezek egy része erős antioxidáns hatása miatt hozzájárul a sejtek épségének megőrzéséhez, így a nyálkahártya, és a keringési rendszer egészségének megtartásához, így közvetve az immunrendszer erősítéséhez.

Az italvariálás mellett nagyon fontos a megfelelő szórás is. A szakemberek azt javasolják, minél egyenletesebben osszuk el a napra, ne este próbáljuk meg bepótolni a napközben elfelejtett adagot, hiszen más hatást kelt. Ráadásul nem jó, ha éjszaka vizelési inger miatt kell megszakítanunk a pihenést.

Folyadékbevitelünkre érdemes komolyan odafigyelni, hiszen már a kisebb mértékű hiány is okozhat problémát. Megfelelő fogyasztással sokat tehetünk azért, hogy elegendő mennyiségben képződjön például a védekező rendszerünk számára is fontos  gyomorsav, mely az esetlegesen étellel élelmiszerekkel bejutó kórokozókat feltartóztathatja, elpusztíthatja.

Tudni kell azt is, hogy a légúti betegségeket okozó, cseppfertőzéssel terjedő kórokozók, az erre az évszakra jellemző hideg időjárás, szél, vagy a rendszeres fűtés miatt kiszáradt orr vagy szájnyálkahártyán keresztül könnyebben jutnak szervezetünkbe. Az elegendő folyadék fogyasztás pedig hozzájárul ennek elkerüléséhez.

Nincs ötlete mit igyon? Íme néhány példa:

reggel:

– 100 százalékos narancs vagy gyümölcslé fele arányban vízzel hígítva

– pohár tej vagy kakaó

napközben:

– víz

– gyümölcslé-víz fele-fele arányban

– bármilyen tea

– zöldséglé szintén hígítva

este:

– bármilyen tea, lehetőleg nyugtató hatású (pl. citromfű)

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Teljesítményfokozó kapszulák embriókból?

A dél-koreai hatóságok évek óta küzdenek a főleg Kínából érkező "emberhúskapszulák" becsempészése ellen, ám a fokozott ellenőrzések dacára továbbra is...

Close