KórházSuli: tanulás kicsit másképp

A kórházban fekvő, illetve otthon sokáig gyógyuló gyerekeknek a törődés mellett arra is szükségük van, hogy ne maradjanak le a tanulásban, hanem tartsák a lépést diáktársaikkal. De hogy működik ez a gyakorlatban?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2016. január 22. Csontos Dóra

A kórházban fekvő, illetve otthon sokáig gyógyuló gyerekeknek a törődés mellett arra is szükségük van, hogy ne maradjanak le a tanulásban, hanem tartsák a lépést diáktársaikkal. De hogy működik ez a gyakorlatban?


A Heim Pál Gyermekkórházban fekvő gyereket a Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola alkalmazásában hét pedagógus keresi fel naponta, Sok kisgyermekhez a szülők nem tudnak mindennap bejárni a munkájuk, vagy a nagy távolság miatt, ezért az oktatók a kis betegek szabadidős tevékenységeikben is aktívan részt vesznek, hogy a kicsik ne legyen magányosak.

Kórházsuli kicsit másként 

A tavalyi évben a Heim Pál Gyermekkórház kórházpedagógusa, Tóthné Almássy Monika és két másik tanár, Bercelédi Réka és Prievara Tibor összefogásában létrejött egy átalakított tanulási módszer, a KórházSuli program. Ez a kezdeményezés az Iskolaszanatórium mellett működik, és segít a gyermekeknek a tanulásban. Prievara Tibor tanár úr elmondta, hogy jelenleg 23 kórházpedagógus jut tizenhárom gyerekosztályra. Ha osztályonként csak tizenöt iskoláskorú gyermek van, és ők 6-tól 18 éves korig szóródnák, könnyű belátni, hogy a napi 4-5 tanórát megtartani igen nehéz feladat egy tanárnak. „Szerintem még nem született meg az a tanár, aki képes egy elsősnek megtanítani a betűírást ugyanúgy, mint a 18 évesnek az emeltszintű kémiát és emellett számos különböző nyelvet is egyben. Mi a kórházpedagógusok munkáját próbáljuk segíteni a KórházSuli programmal. Ez a két dolog nem tud egymás nélkül létezni. Mindenképpen kell, hogy legyen ott valaki, de hasznos, ha ezt minél több eszközzel támogatni tudjuk.”

A KórházSuli egy személyre szabott játékos, digitális tananyagfejlesztéssel illetve szakmai mentorálással foglalkozó kezdeményezés. Van bent egy kórházpedagógus, aki segít a gyermekek tanulásában, és ezt könnyíti meg egy csapat azzal, hogy a különböző korú gyermekek számára kifejleszti a tananyagot. Ha a csapat “kap” például egy tízéves kisfiút, akinek környezetismeretre van szükségel, elkezdenek neki kifejleszteni egy digitális, játékos tananyagot, ami egy negyedikes környezetismereti tananyagot tanít meg. A fejlesztésben diákok és tanárok egyaránt részt vesznek.

Több csoport is dolgozik: vannak gimnazista csapatok, akiket egy szaktanár felügyel. Melléjük kerül egy egyetemista mentor, aki segíti a fejlesztési folyamatot. Ezek az egyetemisták vannak bent leginkább a kórházban a gyerekekkel, de ők is csak akkor, ha a szülő, a kórházpedagógus és a tanár is úgy látja, hogy ez jó. 

Hogyan zajlik egy ilyen foglalkozás?

Prievara Tibor nem tanít bent a kórházban, viszont szívesen mentorálja a gyerekeket. „Mindent letesztelünk a programmal kapcsolatban, több kórházban jártam, mentorálok skype-on keresztül, de az én feladatom első sorban nem a tananyagfejlesztés és a konkrét segítés, hanem ennek a megtapasztalása és továbbadása, valamint a rendszer kiépítése.”

A kórházpedagógus felveszi a kapcsolatot az anyaiskolával, akik elmondják, hogy milyen könyvekből tanulnak, hol tartanak az adott gyerek osztályában és mik az elvárások. A tantárgyak kiválasztása után a tankönyv címét és az aktuális oldalszámot ezek az iskolák megküldik a segítőknek, akik egy, az e-studygroup keretrendszerben kidolgozott applikáció segítségével személyre szabott tartalommal és játékos feladatokkal tananyagot fejlesztenek ki. Egy tanár ezt szakmailag ellenőrzi, és már érkezik is a tanulnivaló a kórházban fekvő kisdiákhoz.

A Gyógyhírek.hu beszámolójából kiderült, hogy a középiskolás diákok szívesen beleszövik a feladatokba a kedvenc mesehőseiket. Egy középiskolás tananyagot fejlesztő diák így mesélt arról, mit is tanult ettől az új kezdeményezéstől: „Úgy igazából most éreztem a közösségi szolgálat kapcsán először, hogy van célja annak, amit csinálok, és hogy a munkával, amit elvégzek, lehet, hogy másoknak nagyon sokat tudok segíteni. Ez rögtön sokkal motiváltabbá tett, és a feladatot is sokkal nagyobb kedvvel és gyorsabban végeztem el. A barátaim körében nagyon ajánlottam ezt a típusú közszolgálati munkát, és nem csak az órák kipipálása miatt, hanem mert ez olyasvalami, amelynek folyamán a saját tudásunkat és tapasztalatainkat oszthatjuk meg korunkbeli diákokkal, és ettől a munkánk is sokkal értékesebbnek és fontosnak tűnik.”

Nem könnyű lelkileg sem a diáknak, sem a tanárnak

Arra a kérdésre, hogy mennyire megterhelő lelkileg ez a munka, a gimnáziumi tanár kapásból rávágja, hogy nagyon. „A kérdés elsősorban az, hogy mennyire hagyjuk azt, hogy ez megterheljen minket, illetve, hogy milyen protokollokat vezetünk be, és hogyan aktivizálunk olyan pszichológiai mechanizmusokat, amelyek segítenek abban, hogy ezek ne uralkodjanak el rajtunk. Mi kitaláltunk egy olyan rendszert, ami lehetővé teszi, hogy a bevonódás ne személyes szinten történjen. Nekünk nem dolgunk az, hogy megkérdezzük a betegtől, hogy hogy van, nem feladatunk tisztában lenni azzal, hogy milyen betegségben szenved. Lehet, hogy ez egyfelől rossz dolog, de én azért vagyok ott, hogy angolt tanítsak, ha skype-on oktatok akkor nem is használok kamerát. Egy sor olyan dolog van, amivel az ember próbál egy kis távolságot tartani, de persze teljesen úgysem tudja függetleníteni magát…”

Egy depressziós gyermeknek sem lehet könnyű odabent tölteni a napjait, betegen, távol a családjától, barátaitól. Ez a kezdeményezés segít pozitív gondolatokat előhozni egy ilyen gyermekből és célt adni az életének. “Mondok egy helyzetet, jó?” – állítja meg a beszélgetést Tibor. Ön kórházban fekszik tizennégyéves gyerekként, bejön az orvos és azt mondja, hogy szerintem te már ne tanulj, mert neked már nincs értelme tanulnod… Épp ezért van az, hogy egy ötnapos kemoterápiás kezelés után a gyerek beül a skype elé és tanulni kezd. Hogy miért? Azért, mert ha ezt elveszti, akkor az életét adja fel. És akkor meghal. Ezért tanulnak nagyon sokan. Akkor is ha egyébként nem szerettek tanulni. Ez nagyon fontos szerintem.”

A siker attól függ, hogy mik a kritériumai

A KórházSuli lényege az oktatás és az, hogy segítsék a beteg gyerekek visszaintegrálódását a társadalomba. A program 1-2 éve működik és eddig 30-40 diáknak segítettek a legkülönbözőbb sikerességi fokkal. Prievara Tibor szerint azonban a siker jelentése megkérdőjelezhető ebben az esetben. “Az a baj, hogy van, akinek segítünk, hogy a nyelvi előkészítőjének az év végi tesztjét meg tudja csinálni, ha éppen nincs kemoterápiás kezelésen. Van olyan kisfiú, akinek 3-4 hónapig kórházban kell lennie. Ő bármit megtesz, amikor bemegyünk hozzá és tanítjuk. Egyébként sokat tanulnak, csak az a baj, hogy jelenleg nincs olyan követési vizsgálat, ami kimutatná, hogy számszerűleg ez hogy néz ki. A siker sok különböző dolgot jelenthet – úgy vélem, az e-studygroup egy jó kezdeti platform. Most jön ki a 2.0-ás változata, aminek sokkal több olyan funkciója lesz, amit eredetileg is szerettünk volna. Ha a siker azt jelenti, hogy kétezer ember dolgozik rajta és készít mindenféle anyagot, akkor sikeres. Ha megmozgatjuk vele a KórházSuli körül mozgó többezres önkéntes tömeget, akkor is. Ha azt nézzük, megtanít-e mindenkinek mindent, akkor nem sikeres. Ha azt, hogy minden gyereknek bejön-e, akkor sem. Van, aki meglátja a tabletet és elbújik az ágy alá, mert nem érdekli, mert kisebb baja is nagyobb annál, semhogy a tanulással foglalkozzon… Attól függ, hogy mik a sikernek a kritériumai.”

A gyerekek tanultak Öntől. De Ön mit tanult a kórházban lévőktől?

Talán azt, hogy a beteg gyerekekkel való munka perspektívába helyezi az ember problémáit. Ezt emelném ki leginkább. Amikor valaki azt mondja, hogy ilyen-olyan gondjai vannak, és aztán látja, hogy milyen fegyelmezetetten és milyen munkamorállal képes küzdeni egy gyermek az életéért, akkor gyorsan meg tud változni a viszony a saját problémáinkhoz. Csak felnézni lehet ezekre a gyerekekre.