Kötődés és kötődési zavarok gyermekkorban

Társas kapcsolatainkat erősebben befolyásolják azok a kötődési mintáink, melyek gyerekkorunkban alakultak ki. Nem is gondolnánk, mi mindenre lesz hatással az a kötődési mód, ami édesanyánkhoz fűzött minket.

Egy újszülött számára a környezete legfontosabb tényezője az édesanyja. Idegrendszeri fejlődését, magatartásának kialakulását alapvetően meghatározza az anyával való kapcsolata. Ez a kötődési kapcsolat egy szoros érzelmi kötelék, egyfajta láthatatlan köldökzsinór, ami összeköti a babát az anyukájával.

Mit szolgál a kötődés?

A kötődés tulajdonképpen egy jól fejlett szabályozórendszer, mely azt szolgálja, hogy az anya és a gyermek ne távolodjon el egymástól. Ahogy a baba növekszik egy idő után két, egymásnak ellentmondó vágy vezérli: felfedezni a világot, megérinteni, megtapasztalni mindent, de emellett munkál benne a közelség keresése, a biztonság, az ismerősség, az anya utáni vágy. John Bowlby pszichológus foglalkozott először részletesen a kötődés tanulmányozásával, és alkotta meg modern kötődéselméletét.

A pszichológus úgy fogalmazta meg a kötődés lényegét, hogy az nem más, mint a gyermek olyan meleg, intim, folyamatos kapcsolata az édesanyjával (vagy állandó gondviselőjével), mely mindkét fél számára kielégítő és örömteli. Ez a kötődés szükséges ahhoz, hogy valaki mentális egészségben nőjön fel. Kutatásai során azt tapasztalta, hogy az emocionálisan sérült, bűnözés felé hajló gyerekek élettörténetében közös, hogy kiskorukban hosszabb-rövidebb időre megszakadt a kapcsolatuk édesanyjukkal.

Bowlby teóriáit egyik tanítványa, Mary Ainsworth, tette kísérletsorozatával mérhetővé és tudományosan vizsgálhatóvá. Ainsworth és munkatársai Ugandában és Amerikában vizsgáltak anya-gyermek párokat napközbeni tevékenységük során. A megfigyelések során világossá vált, hogy már a rövidebb ideig tartó anyától való távollét is komoly stressz forrása lehet, míg az anya visszatérése megnyugvást hoz a gyermek számára.

Idegen helyzet teszt

Mary Ainsworth a megfigyelés alapján egy kísérletsorozatot végzett, hogy vizsgálja a kötődési módokat. Az idegen helyzet teszt néven elhíresült vizsgálat, egy viszonylag rövid, (kevesebb, mint 30perc) egyszerű körülmény között létrehozott kísérlet. A teszt tulajdonképpen egy látogatás egy játékokkal felszerelt szobában, ahol előtte még nem járt a gyermek, és ahova most édesanyjával együtt érkezik. A kísérlet egy háromperces perces epizódokra osztott teszthelyzet, melynek során az anya kétszer magára hagyja 12 hónapos gyermekét, majd visszatér hozzá.

A kísérletben szerepel még egy, a gyermek számára ismeretlen személy, aki miután bejön a szobába, barátságosan közeledik a gyermekhez, és a teszt alatt a gyermek viselkedésének megfelelően aktív, vagy passzív szerepet tölt be. A vizsgálat lényege, hogy megmutassa, hogyan reagál a gyermek arra, ha édesanyja rövid időre magára hagyja egy játékokkal teli szobában, egy frissen megismert felnőtt társaságában. Mary Ainsworth és csapata a viselkedésük alapján a gyermekeket négy csoportba sorolta, melyek mindegyike másfajta kötődési kapcsolatot tükröz.

A biztonságos kötődés

A biztonságosan kötődő gyermek anyja jelenlétében bátran és szabadon indul el felfedezni a szobában található játékokat. Amikor anyja kimegy a szobából, a nyugtalanság jeleit mutatja, és a visszatéréséig nem is talál vigaszt, sem a játékokban, sem idegen személy segítségével. A biztonságosan kötődő gyermek, a számára veszélyes helyzetben édesanyját hívja, majd boldogan üdvözli a visszatérő szülőt.

A szülő jelenlétében könnyen megnyugszik, és barátságosan viselkedik az idegennel. Ebben a kötődési rendszerben az édesanya megnyugodhat, hiszen gyermeke biztonságot sugárzó bázisként tekint rá, kapcsolatuk a lehető legjobb úton halad. A gyermek el mer távolodni az anyjától, mert bízik benne, hogy veszélyhelyzet esetén segítségére siet. A biztonságosan kötődő gyermek az évek során egyre inkább önmagába építi az édesanya által nyújtott biztonságot, így válik majd kezdeményező óvodássá, magabiztos és kihívásoktól nem félő felnőtté. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, nekünk szülőknek kell aktív szerepet vállalni.

Komolyan kell vennünk gyermekünk nekünk szánt jelzéseit, és minden esetben reagálnunk kell rá. Nem is gondolnánk, de súlyos következményekkel járhat, ha egy kisgyermeket magára hagyunk szomorúságában, félelmében, vagy fájdalmában. Legyünk mindig ott a számára, vegyük fel és nyugtassuk meg az okkal síró gyermeket, mert ez az ő javát szolgálja hosszú távon is.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!