Közös vagy külön kassza?

Gyerekeiket együtt nevelik, de a pénzüket nem bízzák egymásra. Különös ellentmondás, de nem egyedi eset. Lehetséges a közös élet külön kasszán?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
pénz
2014. április 30. szabo.daniel

Gyerekeiket együtt nevelik, de a pénzüket nem bízzák egymásra. Különös ellentmondás, de nem egyedi eset. Lehetséges a közös élet külön kasszán?


Míg korábban a házasságkötés egyúttal a közös pénztárcát is jelentette, a mai párok egy részének a házassági anyakönyvi kivonat mellett a közös költségvetés sem hiányzik. Persze a családon belüli külön kasszának is több fokozata van: kezdődik a fizetésből lecsípett dugipénzzel és tart egészen addig, hogy a pár egymás jövedelmének még a nagyságát sem ismeri.

Nem tartozunk egymásnak magyarázattal

“Hamar kiderült, hogy homlokegyenest ellenkező módon viszonyulunk a pénzhez” – árulja el Klaudia, a négyéves Leila mamája. “Sok vitánk volt. Péter takarékos, én pedig – szerinte – feleslegesen költekezem. Akkor született meg bennem a döntés, amikor meg kellett mondanom, hogy miért vettem a turkálóban ötszáz forintért nadrágot. Rájöttem: nem kell nekünk közös bankszámla. Mindketten akaratosak vagyunk, így legalább a pénzen nem veszekszünk, hiszen egyszerűen nem tartozunk egymásnak magyarázattal. Mire gyereket vállaltunk, már kialakult, hogyan osszuk fel a költségeket kettőnk között. Most ő tartja fenn az autóját, én fizetem a lakásom hitelét, de a rezsit már a párom. A kisebb bevásárlásokat és a piacot én intézem, övé a többi élelmiszer beszerzésének gondja. A gyerek ruháit én veszem, de az apja fizeti az óvodai ebédet. A nagyobb kiadásoknál egyeztetünk, hogy mikor fér be nála a keretbe a roller vagy a bicikli. Ha elfogy a pénzem, megkérem, hogy vegye meg a gyerek vitaminját, vagy amire szükség van.”