Láthatatlan gyermekek

Bármilyen megdöbbentő, a mai napig vannak országok, ahol az emberek szentül hiszik, hogy a fogyatékosság ragályos, fertőző betegség. A fejlett világ rég meghaladta ezt a gondolkodást, ettől még súlyos elmaradásai vannak a fogyatékkal élőkkel szemben.

Nemrégiben tette közzé „Fogyatékossággal élő gyermekek helyzete a világban” című kiadványát az UNICEF, amelyben foglalkoznak a magyarországi helyzettel is. Az UNICEF Magyar Bizottsága elismeri hazánk eddigi erőfeszítéseit a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedésének és befogadásának előmozdítása érdekében, hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy teendőnk azonban még itthon is sok van.

Láthatatlanok

Gyerekjogi igazgatójuk lapunknak nyilatkozva kiemelte: a legnagyobb problémát abban látják, hogy a fogyatékossággal élők “láthatatlanok” Magyarországon. Gyurkó Szilvia úgy fogalmazott: „Nem találkozunk velük a közösségi tereken, nem járnak együtt a gyerekeinkkel, nem vesznek részt a politikai életben, nem irányítják a közbeszédet…, mintha nem is lennének. Vagy legalábbis arra lennének kárhoztatva, hogy passzív elfogadói/elszenvedői legyenek a nem fogyatékossággal élők döntéseinek.

Az igazgató elmondta, a fogyatékossággal élő gyerekek mind a mai napig gyakorlatilag elkülönült intézményrendszerekbe kerülnek – már a születésüket követően, és az sem valósul meg, hogy az ilyen gyermekben elsőként ne a fogyatékosságot lássuk meg, hanem a gyermeket.

Gyurkó Szilvia örvendetesnek nevezte, hogy mindemellett egyre kevesebb gyermek kerül intézményi elhelyezésbe a fogyatékossága miatt – azonban ez a szám még mindig nagyon magas.

A dezinstitucionalizáció (az intézményi elhelyezések csökkentése) azért iskiemelkedően fontos, mert nemzetközi kutatási eredményekből tudjuk, hogy a gyermekeket érő erőszak és bántalmazás az intézményi keretek közötthatványozottan magasabb. A fogyatékossággal élők pedig mind a családban,mind pedig az intézetekben fokozott kockázattal vannak kitéve az áldozattá válásnak.

Mi a helyzet a világban?

A világjelentés nemzetközi tendenciákra világít rá. Így például, hogy a fogyatékossággal élő lányoknak 42%-a jut csak el általános iskolába(a fiúknak 51%-a). Ez azt is jelenti, hogy kevesebb, mint minden második fogyatékos gyermek tud tanulni (akár integráltan, akár külön iskolában). Ez a jövőben életesélyeit, önálló életvezetését, önrendelkezési jogait is alapvetően csorbítja.

A jelentésben külön is kitérünk arra, hogy több olyan ország is van a világon, ahol a társadalmi, kulturális hagyományok nagyon elnehezítik a fogyatékossággal élők helyzetét. Ahol kizárják őket a közösségi eseményekből (pl. Vietnámban), ahol “fertőzőnek” tartják a fogyatékosságot vagy úgy gondolják, hogy “nem hoznak szerencsét” a fogyatékossággal élők.
Ezek a mítoszok – fogalmaz a gyermekjogi igazgató -, rossz hagyományok főleg Afrika és Észak-Ázsia régióban jelentenek élethossziglani izolációt és nehézséget a fogyatékossággal született gyerekeknek. De akár az Urál másik oldalán is találunk olyan országokat (pl. Mongóliában), ahol azért kell kampányolnia a civil szervezeteknek, hogy a fogyatékossággal élőket ne zárják el teljesen az élettől.