Magyar valóság – Pál Feri előadása

Magyarország a felmérések szerint az „Európa harmadik legboldogtalanabb országa” címmel büszkélkedhet. Ezt két oldalról is megközelítették, a kiugróan boldogtalan emberek aránya magas és egyben a kiugróan boldogok aránya alacsony. Pedig a kettő nem jár szükségszerűen együtt, országunk mégis mindkét tekintetben sereghajtó, ezért érdemes lehet foglalkoznunk a témával. Pál Feri olyan mintázatokat gyűjtött pontokba, melyek kellően megalapoznak a tartósan boldogtalan életvitelhez.

•    Sok panasz, gyanakvás, bizalmatlanság: sokunkban az az alapélmény él, hogy a világ elsősorban egy fenyegető és veszélyes hely. Ezt a félelemtudatot erősíti a média, ráadásul a rendszerváltást követően átmenet nélkül, robbanásszerűen érkezett meg életünkbe az információáradat. A kultúrkeresztény értékrend gyakran bünteti az öröm kifejezését, aki ilyet tesz, azt könnyen nagyképűnek, hivalkodónak bélyegezhetik. Ez szintén arra ösztönöz, hogy inkább a panaszainkat fejezzük ki mások felé és elősegíti a tanult tehetetlenség kifejlődését is.
Gyerekkoromban kicsit másmilyenek voltak a mesék. Nagyon szerettem pl. a Brumit. Bruminak volt egy barátja, úgy hívták: Panaszmuki. És a mese révén egész fiatalon belénk ivódott, hogy Panaszmukinak lenni nem egy túl kifizetődő szerep.

•    Normák széthullása: az etikai alapelvek kérdőjeleződnek meg, mint az emberi személy értéke, vagy a méltósághoz való jog. Nem a változással van a baj, hanem azzal van a baj, hogy semmi nem marad meg. Hogy semmi nem marad állandó és ezzel eltűnnek a viszonyítási pontok.
A normák létezése támogatja az elköteleződést. Érdemes belegondolnotok, hogy milyen képzetek élnek bennetek azzal a szóval kapcsolatban, hogy: elköteleződés. Valószínűleg sokatoknak ez a szó fenyegető. Pedig számomra semmi fenyegető nincs az elköteleződésben. Szóval egyáltalán nem törvényszerű, hogy fenyegető legyen.

•    Túlzott elvárások: a boldogság kapcsán részletesen beszéltünk róla, hogy az alacsony elvárások és a tartósan megélt boldogság között elég szoros a kapcsolat. Érdemes hát néha felülvizsgálni az elvárásainkat. Már csak azért is, mert Magyarországon az elmúlt évtizedekben többször társadalmi szinten támasztottak a tömegek elérhetetlenül magas elvárásokat a jövő felé. Név szerint a rendszerváltás idején, majd az EU-csatlakozás idején.

A kutatások szerint a boldogság feltétele, hogy a jelenben képesek legyünk kielégíteni az alapvető szükségleteinket, valamint nagy biztonsággal érezzük úgy: ezek az alapvető szükségleteink a jövőben is kielégülnek majd. A kérdés csak az, hogy hogyan határozzuk meg, mi az az alapvető szükséglet? A tapasztalatok szerint elég nagy különbségek vannak abban, ki mit tekint alapvető szükségletnek. Hogy milyen magasra tesszük az alapvető szükségletek szintjét, ez nagyon erős kapcsolatban van a rendelkezésre álló jövedelemmel. Szóval minél magasabb a jövedelmünk, jellemzően annál több és drágább dologról gondoljuk azt, hogy feltétlenül szükség van rá. Tehát nőnek az elvárásaink.

Az is meghatározó, hogy mire fordítjuk a szabadidőnket. Egy kutatás szerint a magyarok 64 százaléka elsősorban TV-zésre fordítja szabadidejének nagy részét. A kutatás erős kapcsolatot tárt fel a TV-nézés, mint elsődleges szabadidős tevékenység és az alábbi mintázatok között:

•    A TV nézők jellemzően elégedetlenebbek az anyagi helyzetükkel.
•    Rosszabbak a szociális kapcsolataik.
•    Fenyegetőbbnek látják a világot. Szorongóbbak, bizalmatlanabbak.
•    Hozzáállásuk a következő mondatokkal írható le: „Az élet tele van fájdalommal, semmit sem tehetünk.” „Bárkivel bármi megtörténhet.”

A TV-nézés nem támaszt kihívásokat, melyek leküzdése fokozhatná az életörömöt. Amit kínálni tud, mindössze a pillanatnyi kielégülés. Elég egyértelmű kapcsolat mutatható ki a TV nézés és a boldogtalanság között. Az az érdekes, hogy emellett az emberek nagyon nagy része panaszkodik arra, hogy kevés az ideje és jellemzően az időhiánnyal magyarázza, hogy pl. keveset beszélget a párjával. Kialakul egyfajta kultúrvakság. Tehát a TV-nézésre fordított időt már bele sem számoljuk a napba, fel sem merül, hogy másra is lehetne fordítani.
Akik próbaképpen száműzték a TV-t otthonukból, vagy önkorlátozást vezettek be (mondjuk este 10 után nem ér sem TV-t, sem internetet használni) jellemzően arról számolnak be, hogy zavart keltett az új helyzet, nem tudtak mit kezdeni vele. Eleinte legalábbis.

Ha már a szabadidőnél tartunk, én például egy időben egy baráti társasággal rendszeresen összeültem játszani. Számtalan játékokat kipróbáltunk és közben boroztunk kicsit. Ezeket az alkalmakat akkoriban orgiának hívtuk. Bizony. Egyszer, amikor beléptem az irodába, a következő mondattal fogadtak: „Feri, vannak üzeneteid.” Elég fagyos volt a hangulat. Meglehetős kíváncsisággal játszottam le a telefonom üzenetrögzítőjében lévő szalagot. Ez volt rajta: „Szia Feri! A következő orgia szombat este lesz. Feltétlenül gyere, mert kevés a fiú! Van egy stratégiai játékunk.”

Befejezésképpen lássunk egy vidámabb témájú kutatást! Azt vizsgálták, hogy megfigyelhetők-e jól azonosítható mintázatok azoknál a népcsoportoknál, ahol csoportszinten kiugróan magas az átlagéletkor. Azt alábbi öt pont az, amiben a távol, egymástól függetlenül élő népcsoportok életvitele megegyezett:

•    Nem dohányoznak
•    Növényi étrendet fogyasztanak (ebben önmagán a táplálkozáson túl már benne van az élet tisztelete, ahogy az állatokhoz viszonyulunk az nem független attól, ahogy a társas kapcsolatainkhoz viszonyulunk)
•    Lehetőség szerint tevékeny, cselekvő életmódot folytatnak
•    A család az első
•    Megvan az egyén helye a családban és megvan a család helye a tágabb közösségben, mely közösségért az egyén is tesz.