Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Mennyire férfias empatikusnak lenni?

Mennyire férfias empatikusnak lenni?

A kérdés egy szülői tréningen merült fel. Egy apuka kérdezett rá, illetve inkább kijelentette, hogy szerinte nem hasznos, ha fiának elfogadja minden érzését, mert akkor nem túl férfias férfit fog nevelni belőle.

Írta: Csontos Dóra,

A kérdés egy szülői tréningen merült fel. Egy apuka kérdezett rá, illetve inkább kijelentette, hogy szerinte nem hasznos, ha fiának elfogadja minden érzését, mert akkor nem túl férfias férfit fog nevelni belőle.


Éppen arról beszélgettünk, hogy az empátia mennyire fontos az emberi kapcsolatok kiépítésében és megőrzésében. Milyen jó az, ha egy gyermeknek elfogadjuk az adott érzéseit, ha egyébként erre éppen szüksége van. Ha elesett és megütötte magát, akkor mennyivel hasznosabb azt mondani: „Amikor így megütöd a térded az aszfalton az nagyon tud fájni.” ahelyett, hogy a hozott, jól bevált mondatot használnánk (legtöbbször fiúgyermek esetében): „Ugyan már, pattanj fel, ne bőgj! Katonadolog az egész!”

Az érzéseket el lehet utasítani, de ennek jó esetben csak az lesz az eredménye, hogy olyan kupac gyűlik össze a szőnyeg alatt, amiben úton útfélen csak hasra esni lehet.

„Katonadolgon” felnőtté válva, emlékszem mennyire kényelmetlenül éreztem magam, ha valaki – szinte minden esetben hölgy – valamiért sírva fakadt mellettem. Fogalmam sem volt arról, hogy akkor most mi a teendő. Hogyan tudnék segíteni? Teljes volt a zavarom, a legjobb szándékom ellenére. Aztán jött a hozott minta, az „ugyan már, katonadolog”. Gondoltam, nem csak fizikai fájdalom esetében működik. Kiderült, rosszul gondoltam. Olaj volt a tűzre és jött hüppögve a vád a könnyes szemű alanytól. Bebizonyítottam, mennyire érzéketlen vagyok. De legalábbis nem figyelek oda rá. És egyáltalán nem is fontos nekem a személye.

„Csak arra vágyom, hogy tudjam, te velem vagy.”

Oké, ez nem működik. Legközelebb nem is próbálkozom vele. De mi van a „katonadolgon” túl? Megfigyeltem. Először magamat. Rájöttem én is utálom a „katonadolgot”. Ilyenkor nekem sokkal inkább az segít, ha kidolgozok egy tervet, ami visszabillenti lelki egyensúlyom. Ez jó lesz! Majd ezt alkalmazom, ha újabb sírás történne mellettem. Ma már persze tudom, hogy valójában a kérdés nem az volt, hogy lesz-e sírás, inkább az, hogy mikor. Aztán bekövetkezett megint. Kihagytam a „katonadolgot”, helyette előrukkoltam a tervvel: „Figyelj csak, szerintem csináld ezt meg ezt és akkor rögtön meglátod, elpárolog a szomorúságod és újra vidám leszel.”

Kettő nulla. Ez sem jött be. Pedig nekem működik! Akkor neki miért nem?! Ja, persze, ő nem én vagyok. Ő más. De jó, különben ha mindketten egyszerre nézünk tükörbe, még összetévesztenénk egymást.

Újabb megfigyelés, újabb próbálkozás. Aztán egyszer megtudtam a titkot. „Ilyenkor csak arra vágyom, hogy tudjam, te velem vagy.” Hmm. Ez nem nyilvánvaló?! Itt vagyok veled. Hogyan tudnám ezt jobban kifejezésre juttatni? Ja, hogy úgy, hogy figyelek rád és elfogadom az érzéseid? Még akkor is, ha én nem úgy érzem magam? Még akkor is, ha esetleg nem értek egyet az érzéssel? Rendben. Listáztam ehhez mi is kell. Először is tudnom kell, hogyan érzed magad. A rosszul elég lesz? Nem? Ajaj. De én csak 3 érzést ismerek. A jól, rosszul és a dühösen érzéseket.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Hogyan készül a boldog felnőtt, avagy a gyermekek öt alapvető érzelmi szükséglete

Sokszor minden igyekezetünk és szándékunk ellenére sem tudjuk, hogy mi volna a legjobb gyermekünk számára. Dunát lehet ugyan rekeszteni az...

Close