Mi kell a boldogsághoz?

Sokszor azt hisszük, hogy ha majd több szabadidőnk, jobb munkánk vagy nagyobb házunk lesz, akkor végre boldogok leszünk, éppen ezért kétségbeesetten küzdünk ezekért a célokért. Pedig lehet, hogy eközben pont a legfontosabb dolgokat veszítjük el: emberi kapcsolataink megromlanak, megöregszünk, megbetegszünk… Vagy az is előfordulhat, hogy mire végre elérjük azt, amire annyira vágytunk, kiderül, hogy cseppet sem leszünk tőle boldogabbak. Akkor mit tehetünk mégis a boldogságunkért?

A kutatók szerint a boldogságszintünket a következők befolyásolják:

·         körülbelül 50%-ban alkati adottság, a születésünktől fogva meghatározott;

·         40%-ban az élethez való hozzáállásunktól, a hitünktől és cselekedeteinktől függ,

·         és csupán 10%-ban múlik az anyagi és az egészségi helyzetünkön.

Ez az oka annak, hogy bizonyos emberek nehéz körülmények között is tudnak elégedettek lenni, míg másoknak hiába adatik meg minden, mégis üresnek érzik az életüket.

Legyünk hálásak!

Mindnyájan jól ismerjük azt a keserűséget, amelyhez az állandó aggodalmaskodás és az irigység vezet. A rágódás a nehézségekkel való passzív, végtelen és eredménytelen foglalkozás, amely vélt vagy valós félelmeken alapul. Annak ellenére, hogy már sokszor megtapasztaltuk, hogy teljesen felesleges előre rettegnünk, a szorongásaink újra és újra rabul ejtenek minket.

Az irigység is egy hasonlóan önemésztő állapot, amely az állandó méricskélésből, a másokkal való összehasonlítgatásokból fakad. A boldogság azonban a hálás szívben rejlik. Nem véletlen, hogy a Biblia is sok helyen hálaadásra szólít minket. Ha észrevesszük Isten múltbeli és jelenlegi gondoskodásának jeleit, ha figyelmünket ezekre irányítjuk, akkor bizalommal tekintünk mind a jelenlegi helyzetünkre, mind a jövőnkre.

Ha hálásak vagyunk, a szemünk szép lassan rááll arra, hogy az ajándékokat vegye észre az aggodalomra és az irigységre okot adó dolgok helyett. Tudományos kutatások is alátámasztják, hogy azok az emberek, akik rendszeresen időt fordítanak hálaadásra, jobb kedvűek és elégedettebbek, mint azok, akik ezt nem teszik meg.

Ápoljuk emberi kapcsolatainkat!

Közösségi létre lettünk teremtve. Támogató emberi kapcsolataink megóvnak minket a magánytól, az önmagunk körüli forgástól, ráadásul egy-egy nehéz helyzetben vagy döntésnél vigasztalást, támaszt és iránymutatást is kaphatunk a körülöttünk lévőktől. Közben mi is segítségére lehetünk embertársainknak, hasznosnak érezhetjük magunkat, és ez értelmet adhat életünknek.

Azok az emberek, akiknek minőségi emberi kapcsolataik vannak, boldogabbak és egészségesebbek, mint azok, akik magányosak, vagy felszínes kapcsolatokban élnek. Továbbá egy hatvan éven át tartó vizsgálat során arra is felfigyeltek, hogy azok a személyek, akik fiatalkorukban rendszeresen önkéntes szolgálatokat végeztek, egész életükben – még időskorukban is! – jobb mentális és fizikai állapotnak örvendtek, és boldogabbak voltak, mint azok, akik ebből kimaradtak.

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell!

A testmozgás szorongás-, illetve stresszcsökkentő hatását, az életminőség javításában, a krónikus betegségek megelőzésében, valamint a szellemi frissesség, a koncentráció, a teljesítőképesség fenntartásában játszott szerepét sok tudományos kutatás támasztja alá. A másokkal közös sportolás ráadásul az emberi kapcsolatok ápolására is remek lehetőséget teremt. A megfelelő intenzitású és örömmel végzett testmozgás mind hosszú, mind pedig rövid távon hozzájárul az örömteli, elégedett élethez.

Fogadjuk el a nehézségeket!

Természetesen a boldog élet sem nehézségek és feszültségek nélküli. A problémáknak nem kell szükségszerűen összetörniük minket: sokszor éppen a gondokkal való szembenézés szolgálja lelki növekedésünket.

Ehhez azonban az a legfontosabb, hogy felkészüljünk rájuk; elfogadjuk, hogy a nehézségek az élet természetes velejárói. Tekintsük őket inkább egy izgalmas feladatnak, mint katasztrófának! Ne merüljünk bele az önsajnálatba olyan gondolatok közepette, hogy „miért pont velem történik ez?”! Koncentráljunk arra, hogy mi az a lecke, amit ezáltal megtanulhatunk, és tudatosan vegyük számba azokat az egyéb dolgokat, amelyekért hálásak lehetünk. Meg fogjuk tapasztalni, hogy a „jó meglátásának” nevezett szemléletmód segít megtalálni a szenvedés, a küzdelmek értelmét, és hálás szívhez vezet, megóvva ezzel minket a keserű kétségbeeséstől. Ezen az alapon már hatékonyan kezdhetünk neki az igazi probléma megoldásának, például átgondolhatjuk, hogy mit kell változtatnunk az életünkön, a szokásainkon.

Egy kutatás során a szakemberek gyászolók egészségi állapotát vizsgálták. Azt tapasztalták, hogy azok, akiket támogató közeg vett körül, könnyebben feldolgozták a veszteségüket, egészségesebbek voltak, és kevesebbet rágódtak magukban, mint azok, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk vele. A gondokkal való megküzdés nemcsak lelkileg erősít minket, hanem jobbá formálja emberi kapcsolatainkat, és a valóban fontos értékek felé fordítja figyelmünket.

Tűzzünk ki célokat!

Célok nélkül ugyanúgy értelmetlennek érezhetjük az életünket, mint ha rosszul kitűzött célokat hajszolnánk vagy érnénk el. A különféle célok melletti elköteleződés ugyanis értelmet ad a mindennapjainknak. Nem parttalanul folyik az időnk, nem pazaroljuk haszontalan dolgokra az energiánkat, hanem okosan gazdálkodunk velük.

Egy vizsgálat során a kutatók olyan emberek boldogságszintjét vizsgálták, akik az életkörülményeik, illetve az életstílusuk megváltoztatását tűzték ki célul. Azt figyelték meg, hogy azoknak, akik az anyagi jólétük fokozására törekedtek, a cél elérésekor megemelkedett a boldogságszintjük, ám hamarosan visszatért a kezdeti szintre. Velük ellentétben azoknak, akik az életstílusukon változtattak (például új tevékenységekbe kezdtek, új barátságokat kötöttek, önkénteskedni kezdtek), tartósan magas maradt a boldogságszintjük.

Bocsássunk meg!

Mindannyian tökéletlenek vagyunk, így elkerülhetetlen, hogy megbántsunk másokat, vagy hogy minket megbántsanak. Az előbbit lehet, hogy észre sem vesszük, az utóbbi fölött azonban nehezebben hunyunk szemet. Mihez kezdünk, amikor valaki akarva vagy akaratlanul megsért minket? Bosszút forralunk? Állandóan felrójuk neki tettét, egyre mélyítve saját fájdalmunkat is? Másokon vezetjük le a haragunkat – olyanokon, akik esetleg semmi rosszat nem követtek el ellenünk? Hagyjuk, hogy egy-egy rossz szó vagy tett akár évekre megmérgezze a kapcsolatainkat? És hagyjuk, hogy ezek töltsék meg gondolatainkat és szívünket, emésszék fel energiánkat?

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a másik tettét semmisnek tekintjük, vagy hogy toleráljuk. A megbocsátás egy döntés, amelyet küzdelmek és fájdalmak árán hozunk meg – annak ellenére, hogy a természetünkből fakadóan ellenállnánk ennek. Nehéz út, azonban ez az egyedüli, amely kifelé vezet a megbántottság boldogtalanságából, amely megszabadít a düh, az elkeseredés, a megromlott kapcsolatok és a szeretetlenség fogságából.

Egy 244 fős angliai kutatás eredményei azt mutatják, hogy ha csak arra törekszünk, hogy a nekünk ártó, fájdalmat okozó emberekről ne legyenek rossz gondolataink, akkor a megnyugvásunk csupán ideig-óráig tart, a boldogságszintünk rövid ideig emelkedik meg. Ha azonban pozitív gondolatokat fogalmazunk meg velük kapcsolatban, sőt jó cselekedetekre is készek vagyunk irányukban, akkor hosszú távon boldogsággal, elégedettséggel telik meg a szívünk.

Mindezek után nem meglepő, hogy a vizsgálatok azt is egyértelműen alátámasztják, hogy a hívő keresztények boldogabbak nem hívő társaiknál. Hiszen ha jól megfigyeljük, a szakemberek pontosan azokat az értékeket tekintik kulcsfontosságúnak az igazi boldogsághoz vezető úton, amelyek életünk és hitünk alapját képezik.

A cikk megjelent a Family 2014/2. számában.