Milyen hatással vannak az elvált szülők a gyermekeik felnőttkori elköteleződésére?
Elvált szülők gyermekeként görcsösen félek attól, hogy az én párkapcsolatom is kudarcba fullad. Ha nem most, hát később. Amikor iskolás lettem, egyre többször tűnt fel, hogy a körülöttem lévő gyerekek szülei is válnak. Az ismeretségi köröm pedig folyamatosan bővült a csonkacsaládban felnőtt kamaszokkal.
Elvált szülők gyermekeként görcsösen félek attól, hogy az én párkapcsolatom is kudarcba fullad. Ha nem most, hát később. Amikor iskolás lettem, egyre többször tűnt fel, hogy a körülöttem lévő gyerekek szülei is válnak. Az ismeretségi köröm pedig folyamatosan bővült a csonkacsaládban felnőtt kamaszokkal.
Kutatások bizonyítják, hogy a mai 20-as, 30-asok nem sietnek elköteleződni, sőt, egyre inkább halogatják családalapítással kapcsolatos terveiket. Mert terveink nekünk is, elvált szülők gyermekeinek is vannak, csak mi nagyon félünk attól, hogy ugyanabba a csónakba kerülünk apánk/anyánk mellé, akit elhagytak.
Az elvált szülők gyermeke…
- Fél az elköteleződéstől és attól, hogy elhagyják
- Fél kilépni egy rossz kapcsolatból, mert fél, hogy örökre egyedül marad
- Bizonytalan lesz önmagában és a társában
- Az örök szerelmet keresi
- Fél komolyabb szintre emelni a párkapcsolatát
Az elvált szülők gyermeke a legtöbb esetben fél megszeretni, de leginkább közel engedni valakit magához, mert attól tart, hogy ugyanúgy elhagyják, mint a szülei. Ebből adódik, hogy nagyon bizalmatlanok és egyáltalán nem hisznek abban, hogy valaki lehet hűséges társ egy életen át. Ezek mellett azonban megvetik a házasságtörőket, főleg, ha a családot is egy harmadik fél választotta szét.
Sokan észre sem veszik, hogy vélt vagy valós félelmeik mögött a gyermekkorukra visszavezethető rossz szülői minta áll. Az a generáció, amelyik most áll családalapítás előtt nagyon megfontolt, ám sokszor túl óvatos is. Ők azok, akik lassabban haladnak a közös úton és inkább élettársként, mintsem házasként élik az életüket. A szinglik száma folyamatosan nő, a romantikus udvarlást felváltja a szex és a gyermekvállalás kitolódik, illetve elmarad.
Hogyan tegyük tartóssá a kapcsolatunkat?
Ami nekem bevált az az, hogy kerestem a környezetemben egy olyan házaspárt, akik még tudják hogyan kell egymást értékelni, és, akik a kapcsolatuk szétzúzása helyett inkább a megoldásra fókuszálnak. A pozitív példa megerősítést nyújt, míg a félelem attól, hogy elrontjuk a házasságunkat éppen azt vonzza be, amitől annyira tartunk.
Ne keressük a másikban a hibát! Szüleink válása miatt bennünk van a félsz, és a legapróbb hibát is észrevesszük annak érdekében, hogy minket ne bánthassanak. Bízzunk a döntésünkben és abban, hogy, akit magunk mellé választottunk társnak az egy életen át mellettünk marad.
A házasságot védeni kell! Meg kell tanulnunk harmonikus kapcsolatban élni, és meg kell tudunk beszélni a problémákat. Az elvált szülők gyermekeink házassága a legtöbb esetben válással végződik. Ennek a legegyszerűbb oka az, hogy gyerekként rossz minta rögzült a gondok megoldására.
A legfontosabb tanács:
- Keressünk olyan családtagot követendő példaként, aki boldog házasságban él!
- Beszélgessünk sokat! Egy jó házasság, de egy jó párkapcsolat alapja is a kommunikáció!
- Adjunk és kapjunk is szeretet!