Négy ok, ami miatt “szagos” lesz a verejték

A verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgása hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés azonban igen kellemetlen lehet, sőt, egyes betegségek is okozhatnak ilyen tünetet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2014. augusztus 01. Paulik András

A verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgása hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés azonban igen kellemetlen lehet, sőt, egyes betegségek is okozhatnak ilyen tünetet.


Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Beauty Clinic esztétikai bőrgyógyásza az okokról és a megoldási lehetőségekről beszélt.

Természetes vs. kóros izzadás

A testünkben működő kétféle verejtékmirigy közül a nagy mennyiségű sós verejték kiválasztásáért felelős ekkrin típusúak főként a tenyéren, talpon és a homlokon találhatóak, a háton jóval kevesebb van. Az apokrin, azaz az illatmirigyek a hónaljakon, a nemi szervek környékén, a szemhéjakon, a száj és az orrnyílások környékén helyezkednek el, számuk jóval alacsonyabb.

A hónalj fokozott verejtékezéséért elsősorban az ekkrin mirigy a felelős, amelynek stresszhatás miatt fokozódik a tevékenysége. És bár a kellemetlen szagot jórészt az apokrin mirigy bomlástermékei okozzák, az ekkrin mirigy tevékenysége miatt kialakuló nedvesség teremt remek táptalajt a baktériumoknak. A dezodorok éppen a baktériumok által okozott szagokat fedik el, nem csökkentik magát az izzadást. Az izzadásgátlóként hirdetett termékek az ekkrin mirigy kivezető csövében húzzák össze a pórusokat, így valóban csökkentik a verejtékezést. Ezek túl gyakori használata azonban irritációhoz vezethet, sőt a hónaljban igen kellemetlen verejtékmirigy-gyulladás alakulhat ki.

Mitől válik kellemetlen szagúvá a verejték?

A verejték alapvetően színtelen, szagtalan, csak néhány esetben válik kellemetlen szagúvá:

1.      Ha baktériumok szaporodnak el benne.

2.      Ha olyan táplálékot vagy italt fogyasztunk, amelyik a verejtékmirigyeken keresztül választódik ki, ilyen például a fokhagyma és az erősebb alkoholok.

3.      Ha olyan gyógyszert vagy vitamint szedünk, ami ezt eredményezi, mint a B- és a C-vitamin.

4.      A ruhából kioldott festékek és a szervezetbe bevitt anyagok hatására a verejték szaga és a színe is megváltozhat.

A fokozott verejtékezés okai

-Becslések szerint a lakosság legalább 1 százalékát érinti a kóros izzadás, amely lelki problémákhoz, akár depresszióhoz is vezethet. Ráadásul a főként tenyéren, talpon és hónaljban jelentkező izzadást a stressz csak fokozza. A hiperhidrózisnak nevezett jelenség normális hőmérsékletnél jelentkező fokozott verejtékezés az egész testen, vagy csak bizonyos részeken – dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Beauty Clinic esztétikai bőrgyógyásza.
Az egész test izzadása mögött állhat gyors lázcsökkenés, elhízás, pajzsmirigytúltengés, sokízületi gyulladás, köszvény, tbc, menopauza, de bizonyos gyógyszerek is okozhatják, mint a szteroidok, szalicilátok. Jellemzően a tenyér és a talp izzad feszültség, stressz esetén, bár, ha féloldali verejtékcsorgást tapasztalunk, sürgősen forduljunk orvoshoz, ugyanis ez idegrendszeri-beidegzési zavarra utalhat.

Kezelési lehetőségek

–          Nem mindegy, mivel mosakszunk. A lúgos szappanok, tusfürdők rontják a bőr savas vegyhatását, így könnyebben szaporodhatnak a baktériumok. Javasolt az enyhén savas pH-jú tisztálkodószerek használatára.

–          Ha az izzadást stressz okozza, és kizárhatók a belgyógyászati betegségek, alkalmazhatók bizonyos nyugtatók, antidepresszánsok, de természetes stresszoldó módszerek is hatásosak lehetnek.

Elsősorban a hónalj és egyes esetekben a tenyér, a talp túlzott izzadásának kezelésére alkalmazható a botox injekció. Ez az eljárás akár egy évig tartó hatást is eredményezhet.