Nem csonka, csak egyszülős

Ha körülnézel a játszótéren, óvodában, anyák napi ünnepségen, egyáltalán a környezetedben, hármat-négyet biztosan látsz közülünk. A legtöbbször anya fogja a gyerek kezét, de az is lehet, hogy apa az, aki az anyukák között reggelente fűzi a gyerek cipőjét.

Néha ránk csodálkozol: „tényleg, te is így neveled?”, de leginkább zavarba jössz, ha kiderül, mert nem is tudod pontosan, hogy hogy kellene reagálnod. Hiszen hiába vagyunk sokan, még mindig olyan nehéz beszélni erről. Pedig mi is azt tesszük, amit sokmillió más ember: gyereket nevelünk. A különbség csak annyi, hogy egyedül.

Magyarországon minden ötödik családból hiányzik az egyik szülő: közel egymillión élnek egyszülős családban, ami a lakosság kb. 10%-a. Egyre kevesebbszer hívják őket „csonka családoknak”, de az egyszülősök társadalmi megítélése még mindig nem egyértelmű. A közvélemény sokszor nem tudja eldönteni, hogy mit is kezdjen velük: sajnálja, segítse vagy éppen elítélje azt, akinek az élete – ilyen vagy olyan okokból – így alakult. Pedig a válási statisztikákat nézegetve egyértelmű, hogy egyszülős családdá válni egyáltalán nem ritkaság, bár a válás nem az egyetlen idevezető út: egyszülősök az özvegyen maradtak is vagy azok, akik egyedül vállaltak vagy fogadtak örökbe gyereket. Több olyan megyénk is van, ahol a házasságon kívül született babák száma mára meghaladja a házasságban születettekét. De ez nemcsak magyar jelenség: a nemzetközi kutatások szerint a következő generáció egyharmadát már egyetlen szülő neveli.

Mit is jelent a gyakorlatban egyszülősnek lenni?

Közösen nevelők is gyakran érzik, hogy nagyon nehéz összehangolni az élet feladatait és mindenhol jól teljesíteni. Amikor pedig apa és anya is az ember egyszerre, akkor pontosan kétszer ennyi feladatot kell (kellene) egy személyben megoldani: nincs, akit meg lehet kérni, nincs, akit éjszaka fel lehet ébreszteni vagy aki el tud szaladni a gyerekért az edzésre. Mindent te, mindent egyedül.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!