Nem tud veszíteni? Hogyan legyen élmény a közös társasozás?

Mielőtt gondosan dobozolva a padlásra vagy a pincébe száműznénk az összes társasjátékot, olvassuk el Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértőjének tanácsait a konfliktusmentes közös játékhoz!

Nekem a játék, neki a győzelem
Felnőttként élvezzük a gyermekünkkel együtt töltött időt, hogy hasznos dolgokra taníthatjuk a közös játékkal, nosztalgiával gondolunk saját gyermekkori élményeinkre, közben pedig észre sem vesszük, hogy a velünk szemben ülő apróság minden igyekezetével csak azon ügyködik, hogyan dobhatna hatost, hogy előttünk érjen célba. Ha pedig ez nem sikerül, azon nyomban feladja a játékot és dühös mondatok kíséretében hagyja el a terepet. Az ilyen reakciók miatt idővel persze egyre csökken a kedvünk a közös játékhoz, ha mégis belekezdünk, hát hagyjuk inkább nyerni, hogy a jó hangulatot megőrizzük. A győzelem büszkeséggel tölti el a gyermeket, természetes, hogy ezt újra és újra át szeretné élni és persze nekünk is öröm, ha a gyerek örül, így alkalmanként nyilván némi előnyhöz juttatjuk a játékban, ám hosszú távon sajnos a könnyebbik út nem a jó megoldás. Veszíteni nem kellemes ez tény, ám fontos lecke ez is: a kudarc elviselésére és kitartásra tanít.

Hagyjuk, hogy megélje az érzéseit!
Ha épp csalódott a játék végkimenetele miatt, ne intézzük el annyival, hogy „nem nagy ügy”. Hagyjuk, hogy megélje ezeket az érzéseket is, beszéljünk neki arról, hogy időnként mi is csalódottnak érezzük magunkat, hiszen az életben nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogyan szeretnénk. Emellett tény, hogy a kisebb gyerekeknek szóló társasjátékokban inkább a szerencse, mintsem a tudás vagy a stratégiai gondolkodás dönti el, hogy ki lesz a nyertes. Könnyebben elfogadja, hogy veszít, ha tudja, hogy a szerencse forgandó, így a következő menetben ő lehet a nyertes.

Mi mit teszünk, ha veszítünk?
A kisgyerekek másolnak bennünket, az utánzás életkori sajátosság, így hát ne lepődjünk meg, ha saját reakciónkat látjuk viszont akkor, amikor épp ő veszít. Ha minden alkalommal felhúzzuk magunkat, ha valaki bevág elénk az autójával, vagy lekéssük a buszt, nem kapunk épp olyan árut a boltban, amit szeretnénk, vagy esetleg a társasjátékban sem álljuk meg szó nélkül, ha épp nem számunkra kedvezően alakulnak a dolgok, akkor gyerekünk is hasonlóan fog reagálni az őt ért hatásokra. Lobbanékony természetünk ellenére is próbáljunk meg egy ehhez hasonló mondattal kezelni a vereséget: „Kicsit szomorú vagyok, hogy most nem nyertem, de legközelebb újra próbálkozom!”

Az út a lényeg, nem a cél?
Említettük már, hogy a példa ragadós, ezért az is fontos, hogy milyen üzenetet közvetítünk a játék kapcsán gyermekünk felé. Azért társasjátékozunk, hogy nyerjünk, csak az első helyezettnek jár elismerés, játék közben mi magunk is csak a legjobb pozíció megszerzésére koncentrálunk? Ez esetben ne csodálkozzunk, ha gyermekünk is hasonlóképpen érez és erős hangulatváltozás jelzi, ha a dolgok nem a vágyai szerint alakulnak. Máris csökken a feszültség és a nagy érzelmi kitörések esélye, ha társasozni a játék öröméért, a közösen töltött időért, a kikapcsolódásért ülünk le. Ne csak a végeredményért, hanem a közben tett lépésekért, – pl. egy jó válaszért, egy ügyes lépésért – is dicsérjük meg!

Önbizalom fejlesztés
A gyermek önbizalmának fejlődésében nagy szerepe van az önállóan elért eredményeinek, ezért fontos, hogy a vereség elviselése mellett megtanítsuk arra is, hogyan érhet el egyre jobb eredményt – egyedül. Mi is jobban fogjuk élvezni a közös játékot, ha – ahelyett, hogy nyerni hagynánk – finoman felhívjuk a figyelmét arra, hogyan lehet egyre ügyesebb. Például: „A múltkor milyen jó kártyát kaptál, mikor erről a mezőről indultál, most is ide lépsz?” „Emlékszel, apa milyen lépéssel nyert a múltkor? Kipróbálod most te is?” „Kíváncsi vagyok, vajon most is a piros kártyákkal kezdesz-e?”

A kooperációs társasjáték megmentheti a helyzetet!
Ha minden próbálkozásunk ellenére, gyermekünk továbbra is sírva és dühöngve reagál a vesztésre, akkor próbáljuk ki a kooperációs társasjátékokat! Itt a játékosok nem egymás ellen, hanem egy közös cél eléréséért küzdenek. Eközben észrevétlenül megtanulják egymást meghallgatni, elmondani a véleményüket, kiegészíteni a tudásukat. A játékosok összedolgoznak, megtapasztalják milyen csapatban a „külső ellenfél” ellen küzdeni és megélni a közös győzelmet.

A kisiskolás kor kezdetére pedig a gyerekek többsége rendszerint egyre jobban kezeli a vereséget, megtanulnak másokkal együttműködni, így az egymás elleni versenyre épülő társasjátékok is gördülékenyebben zajlanak majd. Érdemes ezért az ezt megelőző sokszor „viharos” időszakot türelemmel kezelni, hiszen a társasjátékok nem csak nagyszerűen fejlesztik a szociális készségeket, de még a digitális világban, korosztálytól függetlenül is összehozzák a családot.