Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Női agy, férfi agy nincs is különbség?

Női agy, férfi agy nincs is különbség?

Anatómiailag nincsen számottevő különbség a férfiak és a nők agya között – derült ki az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt tanulmányból.

Írta: Aipmilo,

Anatómiailag nincsen számottevő különbség a férfiak és a nők agya között – derült ki az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt tanulmányból.


A Tel-Aviv Egyetemen dolgozó Daphna Joel vezette vizsgálat szerint az emberi agy bizonyos részein ugyan felfedezhetőek nemi különbségek, de ritkán fordul elő, hogy az agy csak „férfi” vagy csak „női” sajátosságokat mutat, sokkal inkább ezek keverékeként épül fel.

A szakemberek több mint 1400 páciens MRI-felvételeit elemezték, elsősorban az agy anatómiájára és nem a működésére koncentrálva. Olyan változó értékeket vizsgáltak, mint a szövetvastagság vagy a különböző részek térfogata. Azokra a részekre fókuszáltak, amelyek a legnagyobb eltérést mutatták a nemek tekintetében. Három – döntően férfi, döntően női, közbülső – zónába sorolták a megfigyelt jellegzetességeket.

 

Többnyire vegyes felépítésűek az agyak

Az eredmények azt mutatták, hogy ritkán, a vizsgált esetek mindössze hat vagy annál is kisebb százalékában fordult elő, hogy egy agy kizárólag az egyik tartomány elemeiből épült volna fel.

Az irvine-i Kaliforniai Egyetem neurológusaként dolgozó Larry Cahill szerint az, hogy anatómiailag nincsen számottevő különbség a férfiak és a nők agya között, még nem zárja ki a működésbeli különbségeket.

„Bizonyítékok egész sora támasztja alá, hogy a nemi különbözőség milyen jelentős befolyással van az emlősök agyműködésére” – mondta a szakember, aki maga nem vett részt a tanulmány elkészítésében.

(via)

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Az ölelés fontossága – 5+1 ok, amiért ölelni jó

Egy jó ölelés terápiás és gyógyító hatással is bír. Kutatások bizonyítják, hogy mennyire jó tesz testnek és léleknek egyaránt egy...

Close