Ön is rossz szülő? Feloldozzuk!

Senki sem tudja pontosan elképzelni, milyen szülő lesz, hogy fog viselkedni bizonyos helyzetekben, ráadásul a szülői lét tartogat olyan kihívásokat, amikre sosem gondoltunk volna. Aki anyává, apává válik, annak megváltozik, bővül az identitása.

A szülőség mindenképp központi része az önazonosságnak, hiszen életre szóló feladatot kap ezzel az ember, olyat, ami érzelmileg is a lehető legjobban bevonja, és ami onnantól nem lecserélhető, nem visszaadható szerep.

Az, hogy kompetens szülőnek érzi-e magát valaki, alapvetően meghatározza, egészében sikeresnek éli-e meg magát, így ez igencsak rányomja bélyegét a hogylétére. De vajon mik azok a buktatók, amelyek mentén leginkább hajlamos az ember elítélni magát, és csalódni magában, megállapítva, hogy nem ment át a jó-szülőség-vizsgáján?

Türelmetlen vagyok a gyerekkel

Mikor türelmetlenkedő, ingerülten beszélő szülőket lát az utcán vagy rokonságban az ember, rosszallva csóválja a fejét, és lelki szemei előtt megjelenik a kép, ahogy kedvesen beszélget a csemetével, zen nyugalommal reagál, az bármit is tesz – így gondolkodik a leendő szülő a gyermekvállalás előtti időkben.

Aztán jönnek azok a helyzetek, mikor biztos benne, hogy érti a gyerek, mit nem szabad, már meg is kapta a magyarázatot, miért nem, és újra, megint, csak azért is úgy csinálja. Ilyenkor aztán vérmérséklet szerint jön az egyre feszültebb hangnem, rosszabb esetben növekvő decibel, még rosszabb esetben a pofon. Az első lépés a megoldáshoz annak belátása, hogy nem a gyerek tesz dühössé, hanem a tehetetlenség érzése. Innentől kezdve nem a gyerekkel van dolgom, hanem magammal. Vajon nem értem, miért így reagál? Esetleg sokat várok tőle? Vagy túldimenzionálom az egészet? Sokféle válasz lehetséges, lényeg, hogy tudja a szülő megértéssel kezelni önmagát is, együtt érezni azzal, hogy most bizony beszorultnak, megkötözöttnek éli meg magát, és ez nem bűne se neki, se a gyereknek.

Nem eléggé élvezem a gyerekkel való együttlétet

Az, hogy valaki a gyermekét szereti a világon a legjobban, nem jelenti, hogy olykor nincs belőle elege. Már csak azért is szabad, hogy telítődjön a pohár, mert mindenkinek szüksége van csöndre, nyugalomra, arra, hogy ne kelljen készenlétben állni. Kisgyermekkel még a nyaralás is feladat, nézni kell, nem lép-e szögbe, nem nyeli-e le a darazsat, meg a többi ezer veszélyforrást.

A szülő, aki inkább választja, hogy elmegy bevásárolni, mint hogy a gyerekével játsszon, talán bűntudatot érez, hogy ezek szerint ő ne szeretne a gyerekével játszani? Nem erről van szó, csak arról, hogy néha kell egy kis lélegzet, míg az ember meghallja a saját gondolatait is.