Ős- és nem ősanyák a pszichológus szemével

Az egyik csak a gyerekekről szeretne beszélni, a másik meg nem érti, miért akar vele mindenki csak a gyerekről beszélgetni. Mindkettő lehet jó anya.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
pszichológus
2014. február 24. bencze.aron

Az egyik csak a gyerekekről szeretne beszélni, a másik meg nem érti, miért akar vele mindenki csak a gyerekről beszélgetni. Mindkettő lehet jó anya.


Ágnes első gyermekes anyuka: szereti a családját, harmonikusan élnek együtt, és szereti a munkáját is. Olyan jellegű a foglalkozása, hogy napi egy-két órában is művelhető, így már a baba születése után néhány héttel elkezdett vele ismét foglalkozni. Emellett még sok egyéb érdekli, értelemszerűen minden, ami a gyerek születése előtt is.

Pontosabban ő úgy gondolta, ez értelemszerű, és barátságai is ugyanúgy fognak folytatódni, mint annak előtte. De azt vette észre, ha régi ismerőssel találkozik, az illető rendre a gyermekről kezd érdeklődni, ami önmagában természetes, de fél óra, egy óra elteltével sem sikerül másra terelni a szót.

Igyekezett szóba hozni egy könyvet, amit éppen olvas, aztán a másik munkája felől érdeklődött, de valahogy nem ment úgy a beszélgetés, mint korábban, nem sikerült olyan jól elmerülni semmiben, mindig visszakanyarodtak a gyerekhez. Mivel Ágnes barátai hasonló életkorúak, mint ő, sokan vele egy időben váltak anyává. Velük is azt vette észre, beszűkül a beszélgetés témája, egyik kisgyerekes történet követi a másikat, olyan sztorik, amik a szülők számára érdekesek, a kívülállónak viszont kevésbé. Ágnes elbizonytalanodott, most vele van baj: lelke mélyén ágáll az anyaság ellen, vagy miért zavarja őt ez ennyire?

Sok nő elbizonytalanodik, minden rendben van-e vele, ha Ágneshez hasonló élményei vannak. Talán még az is megfogalmazódik: eléggé szeretem a gyerekemet? Hiszen nem csak ő foglalkoztat, ugyanolyan fontos a munkám, a hobbim, mint korábban.

Igaz ugyan, hogy az első gyermek születése új korszakot nyit az ember életében, és mindenki változik ilyenkor, hiszen sok új és intenzív tapasztalat éri, ami formálja a személyiségét. De azt ne várjuk, hogy bárki is átalakul egy másik emberré egy csapásra azért, mert anya vagy apa lett! Bár az apáktól mintha ezt kevésbé várnánk. Mintha ott jobban megtartanánk az arányérzékünket, és tudnánk, most valami nagy dolog történt vele, hiszen megszületett az első gyermeke. De azért ugyanúgy érdekli a munka, mint egy hónapja, és talán most kevésbé van ideje futballmeccsre menni, de azért megkérdezhetjük tőle, van-e hozzá kedve, mert ha eddig szerette, most is biztos szívesen jön néha.

Az anyáknál abból indulunk ki, őt most csak a gyermek érdekli, ne is hívjuk sehova, illetlenség bármi másról beszélni vele. Talán még felhívni is tapintatlanság: hátha éppen szoptat. Holott nem biztos, hogy a friss anya is ezt várja. És természetesen vannak sokan, akik valóban úgy élik meg, hogy szeretnének egy jó darabig csak a gyermekre figyelni, egy kicsit háttérbe szorítani minden egyebet. Hogy ki hova tartozik, életformán, személyiségen, kulturális háttéren is múlik, és még sok tényezőn, például azon is, mennyit kellett várnia a baba érkezésére. Egy biztos: mindkét gondolkodás teljesen egészséges.