Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Öt dolog, amit a négyévesemtől tanultam

Öt dolog, amit a négyévesemtől tanultam

Néha a gyerekek a szülők legjobb tanítómesterei. Elgondolkodtató, hogy mennyi mindent tanultam én is a gyermekemtől. Méghozzá milyen értékes, hasznos dolgokat!

Írta: Csontos Dóra,

Néha a gyerekek a szülők legjobb tanítómesterei. Elgondolkodtató, hogy mennyi mindent tanultam én is a gyermekemtől. Méghozzá milyen értékes, hasznos dolgokat!


Természetesen minden életkorukban imádtam a lányaimat, de visszatekintve az volt a kedvenc időszakom, amikor 4 évesek voltak. Ilyenkor már elég nagyob ahhoz, hogy mindenről el tudják mondani a véleményüket, és szerencsére kellően őszinték is, nem köntörfalaznak. Biztos vagyok benne, hogy ez az az életkor, amikor szinte ugyanannyit tanítottak nekem, mint amennyit én nekik.

1. Kaland

Az egyik legklasszabb dolog egy négyévesben az életöröme. Minden élményt kalandként fog fel, és nyitott is rá, hogy mindig kipróbáljon valami újat. Mi az, hogy nyitott rá: szinte elsőként ugrik fel, ha meghallja, hogy valami újat lehet kipróbálni. Felnőttként viszont sajnos teljesen más a hozzáállásunk a váratlan, új, élethelyzetekhez. Igyekszem átvenni ezt a bájos, nyitott, gyermeki szemléletet, hogy ne ijesztő szituációként fogjak fel valamit, ami számomra ismeretlen, hanem kalandként, akár a kicsit. Így azért könnyebbek és valljuk be, szórakoztatóbbak is a mindennapok.

2. Örömet lelni az apró dolgokban

Észrevetted már, hogy a gyerekek mennyire tudnak örülni a legapróbb dolgoknak is? Szakértők szerint ez azért van, mert ők valóban átélik a pillanatot. Nem motoszkál a fejükben folyamatosan, hogy mi történt tegnap, vagy hogy mi fog történni holnap. Arra összepontosítanak, hogy mi történik velük az adott pillanatban, itt és most. És legyen az bármilyen apróság is, nekik igenis számít, hiszen az adott percben az a legfontosabb a számukra.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Miért unják az iskolát a tinik?

A válasz összetett, de valahol a hormonokban és a megnövekedett elvárásokban rejlik.

Close