Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Se jobb, se rosszabb!

Se jobb, se rosszabb!

Ha legalább két gyermekünk van, előfordulhat, hogy a testvéreket a másik előtti példának használjuk. Akár pozitív, akár negatív értelemben. Úgy gondoljuk, hogy igyekeznek majd átvenni egymás jó tulajdonságait, és elkerülni a rosszakat, ennél viszont kicsit kuszább ez a testvér-kapcsolat…

Írta: Paulik András,

Ha legalább két gyermekünk van, előfordulhat, hogy a testvéreket a másik előtti példának használjuk. Akár pozitív, akár negatív értelemben. Úgy gondoljuk, hogy igyekeznek majd átvenni egymás jó tulajdonságait, és elkerülni a rosszakat, ennél viszont kicsit kuszább ez a testvér-kapcsolat…


Ha magunkba nézünk, – és van legalább egy testvérünk – nagy valószínűséggel találunk olyan emléket, amikor hozzá hasonlítottak bennünket. A szüleink, a nagyszülők, vagy bárki más. A vélekedés szerint az összehasonlítás pozitív erőt hordoz és ösztönöz, azonban óhatatlanul versenyre késztet. Megmutatni, miben vagyunk mi jobbak, hogy megkaphassuk a magunk (összehasonlító) dicséretét.

Azt gondolhatjuk, hogy ha már a világban úgyis túlteng a versenyszellem, azzal teszünk jót, ha erre már otthon „ráhangoljuk” a gyerekeket. Ezzel szemben a versenyre késztetés negatív hatása nyilvánvaló: nyugtalanságot, ellenséges viselkedést okozhat, sőt akár fej- vagy hasfájást is. Sokkal többet segíthetünk, ha az együttre helyezzük a hangsúlyt a verseny helyett.

Ha összehasonlítunk, azzal az egyik felet gyengébb helyzetbe hozzuk, mint a másikat. Azt gondolnánk, legalább az egyikkel jót teszünk, ha pozitív példaként állítjuk a másik elé.

Nézzük meg, mi történik, ha így teszünk:

– De jó lenne, ha Bence is olyan megbízható lenne, mint Te! Bármit bízok rá, szinte biztosan elveszíti!

– Bár Hanna tudna így bánni a számokkal! Néha úgy érzem, mintha szándékosan nem tanulna.

Az, akit pozitív példaként állítunk a másik elé, egyrészt győztesként „magasabb rendűként” tekinthet magára, míg a testvére iránt szánalmat érezhet, vagy lenézheti, mert kevesebbre képes, mint ő maga. A példaállítás még pozitív tartalommal sem segít, sem annak, akit példaként állítunk, sem a testvérének, akinek egy „másra szabott mércének” kellene megfelelnie.

Ha negatív példaként hozzuk, összehasonlítva a testvérével:

– Bence, kérlek, ne kézzel edd a tésztát! Nézd meg Helgát, szépen késsel és villával eszik!

– Hanna, miért nem tudsz olyan rendet tartani a szobádban, mint Bence?

Mi történik ilyenkor? Hihető, hogy ezek után olyanná akar majd válni bármelyikük is, mint a testvére? Gyanítható, hogy inkább ellenséges érzéseik lesznek a bezzeg-gyerekkel szemben. Úgy érezhetik, hogy a testvérüket jobban szeretik, és ők bármit is tesznek, az úgysem jó.

Hogy éreznénk magunkat, ha folyton összehasonlítanák a munkánkat azzal a kollégánkkal, akivel egy irodában ülünk? Először kínosan. Mit tud ő, amit én nem tudok? Kezdetben lehet, hogy megpróbálnánk hozzá hasonlóvá válni –, de mivel ez az ő terepe, valószínűleg sikertelenül. Egy ideig próbálkozunk, aztán feladjuk, és elkönyveljük, hogy rosszabbak vagyunk, mint a másik. Ha mi vagyunk a pozitív példa, elkezdhetjük sajnálni vagy lesajnálni a kollégánkat. Segíti ez az együttműködést közöttünk? Egymás értékes tulajdonságaira figyelünk, vagy azokra, amelyek valamelyik félből hiányoznak?

Az első és legfontosabb, amit különösen jó lenne észben tartanunk: felejtsük el az összehasonlítást. Sok fájdalmas emléktől kíméljük meg a gyerekeinket, és sokat segítünk a testvér-kapcsolatoknak is.

Amikor valami nekünk tetszőt tesz, dicsérjük meg. Írjuk le, amit látunk, vagy amit érzünk. Bármit is szeretnénk mondani, azt minden alkalommal megtehetjük a testvérével való összehasonlítás nélkül is. Leírhatjuk, mi tetszik, vagy mi nem tetszik, elmondhatjuk, szerintünk mit lehetne tenni.

– Öröm látni, hogy ilyen komolyan veszed a feladataidat, Hanna!

– Nagy elszántság kell ahhoz, hogy addig gyakorold a matekot, amíg meg nem érted!

A másik oldalról:

– Bence, jobban örülnék, ha késsel-villával ennél az asztalnál!

– Hanna, már nem tudom kinyitni a szobaajtódat sem, annyi minden van a földön.

Ezekben az esetekben minden érintett neki szóló üzenete kap, amelynek – lássuk be – nincs köze a testvéréhez. Úgy gondolom, mindenki saját magát szeretné látni a tükörben, és nem a másik – jobb vagy rosszabb – hasonmását. A gyerekünk is saját magáról szeretne hallani, amikor róla beszélünk. Adjuk meg neki azt a lehetőséget, hogy csak önmagával mérjük össze.

(Megjelent a Képmás 2013. augusztusi számában.)

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Tippi, a vadon lánya

Bátyja egy elefánt volt, legjobb barátja egy leopárd, játszótér helyett pedig az afrikai bozótot járta. Tippi szó szerint Afrika vadállatai...

Close